F. Kiss Erzsébet: Az alsó és középszintű oktatás 1848/1849-ben. A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium válogatott iratainak tükrében (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 30. Budapest, 1997)
Bevezetés
Eötvös 1848-ban a rajzoktatás fejlesztése terén amolyan központi intézménnyé kívánt fejleszteni. 12 A rajz szerepe az iparosok, iparostanulók képzésében kapott volna fontos szerepet általános esztétikai nevelő funkciója mellett. A leánynevelésnek csak a II. Ratio óta szenteltek külön figyelmet. A falusi iskolákban azonban ez után is koedukált oktatás folyt (kivéve a protestáns iskolákat, mint később erről szó lesz), de a Mária Terézia idején betelepült apácarendek a városokban és a zárdákban komoly tevékenységet fejtettek ki a polgári és a nemesi leányifjúság körében. 13 Számtalan magánintézet működött e téren is. A római katolikus (állami) iskolák anyagi alapjai a következők voltak: az egyetem ellátására az egyetemi alap, 14 ^ a felső- és középfokú iskolákéra a tanulmányi alap szolgált. Utóbbit 1780-ban hozta létre az uralkodó a feloszlatott jezsuita rend magyarországi javaiból (kivéve innen az egyetemi vagy egyházi célokra fordított összeget). Az alsófokú iskolákat a helységek (községek) tartották el tehetségükhöz mérten. Számos kisebb-nagyobb értékű tanulmányi célú (egyházi vagy világi eredetű) magánalapítvány (ösztöndíj) is gondoskodott még a tanulók vagy az oktatók segélyezéséről, ellátásáról. Az alsófokú iskolákhoz is került pénzt a tanulmányi alapból (v. ö. pl. a 20. számú iratközléssel), de már 1848 előtt is arra törekedtek, hogy ezeket teljesen a községek tartsák el. Takarékossági okokból a példányiskolák igazgatóságát is — lehetőség szerint — a helybeli gimnáziumi igazgatóra bízták külön javadalmazás nélkül. 15 Az alap/alapítványi ellátás módja lehetővé tette a római katolikus iskolákban a tényleges állami felügyeletet — amit a Ratio célul tűzött ki —, hiszen a Helytartótanácsnak szigorúan meghagyott kötelessége volt, hogy a felhasználás módját ellenőrizze. És ez lényegében az egész állami iskolaügyet jelentette, hiszen az iskolák zöme katolikus volt. 16 A görögkatolikusoknál igen kevés volt — a nép szegénysége miatt — az elemi iskola (1847-es adat: az eperjesi egyházmegye 194 parochiájában 5 iskola). Egy, a római katolikusoktól különvált gimnáziumuk volt Belényesen (Bihar). Ungvárott volt az egyetlen iskolatanítókat képező intézetük. Az evangélikus és református protestáns egyházak iskoláikat egyházi önkormányzatukon belül maguk irányították és kezelték; még a II. Ratio alól is kivonták magukat az 1790/91: XXVI. tc.-re hivatkozva. 17 Emellett a superintendensek jelentéseiket beküldték a Helytartótanácshoz, az egyházvidékeket ellenőrző esperesi- és a községek tanítóit felügyelő lelkészek beszámolóira támaszkodva. Költségeiket maguk viselték, híveikre és saját alapítványaikra támaszkodva. Innen tekintve is egyet jelentett tehát az állami iskolarendszer a katolikussal. Az önkormányzati szemlélet nemcsak védte ezeket az egyházakat, de meg is merevítette: elzárta sok kedvező külső hatástól. Közbevetőleg megjegyezve:ez az elzárkózás, a központi hatalommal szembeni önkormányzatos szembenállás az első magyar minisztérium idején sem változott. Az evangélikusok iskolafajtái: a falusi és városi elemi vagy nemzeti iskolák; felsőszintűek: seniorális vagy grammatikai iskolák; gimnáziumok; líceumok és az eperjesi kollégium. A grammatikai, a gimnázium és a liceum nem sokban különbözött: a grammatikainál többet, a humanitás (retorika és poétika) tár-
