A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

oldjuk. Elvtársak, én feltétlen egyetértek, hogy ebben a kérdésben nem szabad engedni annak a nyomásnak, hogy adminisztratív úton oldjuk meg csupán ezt a feladatot, hatósági tagosítással. Ez nem vezethez célra, óhatatlanul erőszakoskodáshoz, nyomáshoz vezetne az egyénileg dolgozó parasztok felé, és ez politikailag nagyon nagy kárt okozna a munkás-paraszt szövetségnek. Ami a szövetkezeti községek kialakításával kapcsolatosan és az önkéntes földcserével kapcsolatosan föl van vetve, én teljesen egyetértek. Azzal is egyetértek, hogy az igazságos többségi elv alapján kell megoldani ezt a kérdést, vagyis ha egy határrészben a tsz földje és a tartalékföld az 51%-ot eléri, akkor lehessen tagosítani. De elvtársak, nekünk itt nem szabad kétségeket hagyni, mi az, hogy határrész? Határrész a dunántúli 600-700 kat. holdas községekben 50 hold, 100 hold. Határrész az alföldi városokban és nagyközségekben 5000 hold, vagy önkényesen határozhatom meg, akkor határrész lesz 20 hold is. Szóval érthető, hogy mit akarok mondani, ne hagyjunk kétséget ebben a dologban, ha szükséges, esetleg határozzuk meg holdszám szerint is, a javaslatban felvetett elvek megtartásával együtt. Mert különben önkényeskedésre adhat alkalmat, és ebből csak kár származhat. Ami a földjáradék kérdését illeti. Én helyeslem a javaslatot, és végre meg kell mondani, és oldani ezt a nagyon hosszú ideje húzódó vitát. Mindjárt hozzáteszem, elvtársak, hogy nagyon nehéz lesz. A mi megyénket ismerem, és Békés megyét és ezeket a megyéket, ahol tényleg földmunkások, nincstelen agrárproletárok alakították, főleg állami tartalékföldön a szövetkezetet, és egy-egy szövetkezetben 65-70%-ban ilyen emberek vannak, nagyon nehéz lesz megbirkózni ezzel a problémával. Mindjárt megmondom azt is, elvtársak, hogy amennyiben arra lehetőséget adunk, hogy majd a Termelőszövetkezeti Tanácshoz forduljanak egy év után, és az FM-hez, akkor a Dobi elvtárséknak és az FM-nek azt gondolom - ami a Viharsarkot illeti - nemigen jut ideje másra, mint arra, hogy ezeket a kérelmeket felülvizsgálja. A helyzet az, elvtársak, hogy a szövetkezetek többségében agrárproletárok vannak, és ezek nem akarják a földjáradékot. Tehát itten egyértelműbb határozatra gondolok - mondják meg az elvtársak, ha nem helyes -, hogy ne tegyünk még abban sem különbséget, hogy az újaknál 1959. január 1-től, és a régieknél majd egy év múlva vezessük be. Tegyünk pontot, elvtársak, ennek a kérdésnek a végére. Nézzünk szembe a problémával, és ha döntöttünk, akkor kimegyünk az emberek közé, és én merem hinni és állítani azt, hogy meg tudunk birkózni ezzel a feladattal, hogyha a párt így határoz. (Közbeszólás, érthetetlen.) Igen, de én azt vetem fel Dobi elvtárs, hogy nem így gondoltam. Most, elvtársak, ami a lóadót illeti, erről sok szó esett. Ezzel kapcsolatban azt tudnám mondani, hogy ebben a kérdésben vagy egyéni adózásra térünk, vagy ne emeljünk lóadót. Általában a lovak száma alapján sem lehet igazságosan megoldani a feladatot, másrészt a lóadó felemelése véleményem szerint a jelenlegi viszonyok között még, amikor a gépállomás nem képes ellátni azokat a feladatokat, amilyen igényt támaszt vele szemben a kis földű parasztság, ezeket a terheket ráhárítjuk ezekre a kis földű parasztemberekre. A lóadó emelése útján majd fogja emelni az igauzsorát, és ezt nem mindig csak forintért, hanem napszámért, és ez dívik még. Úgyhogy én azt javasolom, hogy gondoljuk meg, és amennyiben hát erre szükség lenne, akkor az 793