A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

bik fele, a dolgozó parasztság perspekívában talán azért is idegenkedik - az általunk elkövetett kisebb-nagyobb hibákat leszámítva - a tsz-mozgalomtól, mert nem látja az árutermelés bőségét, azt a perspektívát, amit a szocialista nagyüzem az ipar vonalán már régen bizonyít, gyakorlattá tette, fölénybe helyezte minden egyéni termeléssel szemben. A mezőgazdaságnál ez nálunk még nem mutatkozik meg, és nem is tudom, mi lenne, ha egy-két hónapon belül a jó munkánk alapján egyszerre özönlene a dolgozó paraszt a tsz-be, hogy ezt mi hogy fognánk össze vezető káderekkel, modern gépesítéssel, hogy lenne ebből olyan árutermelés, hogyha mondjuk összeáll 100 paraszt, egy-két éven belül belső munkanélküliség, mert a gépesítés és nagyüzem fölénye ezt a 100 parasztot mint munkaerőt feleslegessé teszi, mert nincs még kidolgozva az a belterjes, nagyüzemi perspektivikus gazdálkodás, ami nagy eredményesség következtében meg tudna birkózni a feladatokkal. Másik kérdés az árutermelés vonatkozásában. Nálunk az a paraszt is, aki jól él, jó gazda, ismeri a tennivalóját, nem kis mértékben a piacon él jól, és ott gazdagszik, nem pedig azáltal, hogy minden évben többet hozott ki abból a néhány holdból, többet hozott a népgazdaságnak, és azon keresztül éljen jól és ahogy csak lehet. A piacon keresik meg, nemegyszer láncolással is, és ez a gazdasági gyarapodás taszítólag hat a tsz.-mozgalomnál, amikor arról van szó, hogy belép egy szocialista üzembe, ahol már ezt nem teheti, nem ügyeskedhet, nem kupeckedhet, hanem a termelésen, csak azon keresztül, állami támogatáson keresztüljuthat magasabb életszínvonalhoz. Megnézték a Fejér megyei elvtársak az árutermelés kérdését, és azt mondja Cseterki Lajos

43 elvtárs - én hiszek neki -, hogy Fejér megyében, az egyik legjobb földdel rendelkező megyében a kukoricatermelésünk 50 év alatt az átlagtermelés - elosztva öt évre - 1 q-val emelkedett holdanként. Elvtársak, ha ez így van, ez katasztrófa. Utolsó 20 évben semmit nem emelkedett, leszámítva egyszer fél, negyed mázsa pluszt évenként, egyszer mínuszt. Innen is meg kell nézni a kérdést, amikor ezt a nagyon fontos, nagyon nehéz napirendi pontot akarjuk kizökkenteni a többéves holtpontjáról és előremenni. Ez példa az egy helyben topogásra, amikor tudomásul vesszük, hogy jó a földünk, és parasztságunk nem az utolsó szakember, szorgalma sem kifogásolható, és sok mindent kapott tőlünk, hogy ez ne így legyen. Valahogy mégiscsak nálunk van a hiba, az eddigi módszerben, az eddigi munkában, hogy ezek a kérdések ilyen nehezen mennek előre. Mi azelőtt nemcsak a Monarchia éléstára voltunk, hanem a világon híre volt, hogy ha áru kellett, akkor innen vittek. Most meg minden évben megyünk ennyi ezer gabonáért, húsért, most hagymáért, én kétszer voltam Franciaországban gabonát venni, megmondhatom, néhány ezer vagonnal, nekem ott senki nem hitte a tőkések közül, hogy ez a gabona nekünk kell. Amikor 2-3 hetes vásárlás után üzleti kapcsolat, üzleti barátság alapján egy-egy vacsoránál közelebb kerültem a tőkésekhez vagy ők énhozzám, megkérdezték, mondja, ugye ezt maguk kiviszik a Szovjetunióba. Nagyon nehéz volt rá felelni, mert meg kellett mondani az igazat, hogy ez nekünk kell, kevés terem, nem hitték el, hogy a mi gazdálkodásunkban, ahol az ipar ilyen szépen fejlődik, a mezőgazdaságunk úgy áll, hogy tőlük vesszük a gabonát. Talán ma sem hiszik el a külföldiek a nyugati piacon, hogy mi elmegyünk hozzájuk olyan termésért, amit mindig tőlünk vettek, vagy legalábbis híre volt a mi terményeinknek mennyiségileg, illetve minőségileg. 686