A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

bábcsoport, 452 tánc-, 148 szimfonikus, 150 fúvós- és 217 népi zenekar, 3950 művészeti csoport tevékenykedik összesen 50120 résztvevővel. Korábban számuk jóval nagyobb volt (7000 csoport,100000 résztvevő), túlzott arányú szervezésük azonban az anyagi erők aránytalan nagy részét emésztette fel és elvonta a figyelmet a kulturális nevelőmunka más, fontosabb ágazatairól (ismeretterjesztés és könyvtári munka). A fejlődés természetes menete során az életképtelen együttesek feloszlottak. Az együttesek mai kisebb száma egészségesebb, magasabb színvonalat jelenthet, bár kétségtelen, hogy a számszerű csökkenésben az ellenforradalom romboló hatása is közrejátszott. Szembetűnő a munkáskórusok alacsony száma. A felszabadulás előtt a munkáskórusok voltak a szervezett munkások leginkább kedvelt kulturális szervezetei, a haladó kultúra ápolói és az osztályöntudat ébresztői. A korábbi években helytelenül háttérbe szorultak, régi „egyleti" jellegüket kevéssé vették figyelembe, kevés támogatást és elismerést kaptak, inkább csak a hivatalos ünnepségeken vagy temetéseken szerepeltek. A megmaradtak műsorpolitikájában torzulások fordultak elő, s ez károsan hatott a munkások zenei nevelésére is. Az ellenforradalom leverése óta a kórusmozgalom fellendülőben van. A sorra megrendezésre kerülő dalostalálkozók - kezdeményezői a régi munkásmozgalmi dalosok - nagy ösztönzést jelentenek. Repertoárjuk gazdag, magas színvonalú kórusműveket is tartalmaz és az utóbbi időben ismét előtérbe kerülnek a forradalmi munkásmozgalmi dalok: bár még ma is hiányoznak a szomszéd népek dalai és az új hazai művek. A mozgalom további fejlődését a fiatalok éneklési kedvének felkeltésével lehet megoldani, mert ma a kórustagok zöme öreg. Az utóbbi években gyorsan nőtt a különböző zenekarok száma, azonban túlnyomó részük tánczenekar. A munkások komolyzenei nevelését főképpen a szimfonikus zenekarok szolgálják. Ezek tagjai azonban többségükben értelmiségiek, sőt elég sok közöttük a félhivatásos is. A népi tánccsoportok, koreográfusok és képzett oktatók hiánya miatt ritkán tudnak új számokat betanulni, ezért stagnálás mutatkozik A csoportokban foglalkoztatottak nagy száma és a munkástömegekre gyakorolt hatásuk következtében legnagyobb a fontossága az üzemi színjátszásnak. Nagy népszerűségnek örvendeznek, egy-egy előadást több alkalommal és az üzemen kívül is megismételnek (pl. a Csepeli Munkásotthonban 1957-ben a műkedvelők 44 előadást tartottak 24 ezer néző előtt). Műsorukban a klasszikusok mellett megtalálhatók az új szocialista darabok is. Az ellenforradalmi időszak káros hatása a színjátszó csoportok műsorpolitikájában az eszmei nevelő hatású darabok alacsony számában nyilvánul meg. Még ma is aránytalanul nagy helyet foglal el a színvonalatlan kabaré, a kispolgári szemléletet és ízlést tükröző műsor és népszínmű. A műsorpolitika alakulására rossz hatásúak gyakran a hivatásos művészek magánműsorai is. Ajavulást nehezíti, hogy a munkások életéhez közel álló darabokat nemigen írnak, a korábban játszott jó, főként a szovjet műveket nem propagálják. A döntő azonban a színjátszó csoportokban és vezetésükben uralkodó polgári szemlélet. A csoportok vezetőinek nagy része „semleges", nem a szocialista kultúrpolitika elvei szerint tevékenykedik és csak kereseti forrásnak tekinti tevékenységét. Többségük kispolgári, de találhatók közöttük volt színházigazgatók, kimustrált színészek és deklasszált elemek is. Az ő polgári ízlésük határozza meg sokszor a műsortervet és ez jelentkezik „a munkásosztály ízléseként". A munkásosztály politikai, világnézeti nevelésében, műveltségi és szakmai színvonalának emelésében egyik legfontosabb eszköz az ismeretterjesztés, amely 1950 óta széles méretekben bontakozott ki. 1953-56 között évi 50000 előadás hangzott el 2-2,5 millió hallgató részvételével. A munkások egy része megszerette az előadásokat, kialakult a résztvevők törzsgárdája. Az ellenforradalom után a legnagyobb visszaesés az ismeretterjesztő tevékenységben volt. Bár a munka formái, módszerei és tematikája is gazdagodott, a szocialista eszmei nevelőmunka sokat veszített erejéből. 1957 ősze óta ismét erőteljesen szaporodtak az ismeretterjesztő előadások. Az egyes, nem mindig tervszerűen összeállított előadásokat lassan felváltják az alaposabb ismereteket adó előadás-sorozatok. Sok üzemben kedveltté váltak a szakmai ismereteket nyújtó munkásakadémiák, az általános ismereteket adó szabadakadémiák. Jelentős az elmaradás a politikai ismeretterjesztés terén. 1953-ban 19 ezer politikai tárgyú előadás hangzott el, 1954-ben már csak 9 ezer. Az ellenforradalom után a helyzet tovább rosszabbodott. Azóta ugyan lassú javulás mutatkozik, de sok helyen - különösen a vidéki üzemekben - még hiányoznak a politikai témák. Az ismeretterjesztést - és az üzemi kul659