A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

nénk ezeket az eredményeket, hogy ezt a fő útmutatását a KB-nak és a PB-nak eddig sikerült alapjában véve realizálni. Ez nem azt jelenti, hogy minden rendben van, attól még nagyon messze vagyunk, de alapjában véve sikerült ezen az úton haladnunk. És most ott tartunk, amikor meg lehet bátran mon­dani, hogy a munkásifjúság körében több tízezer azoknak a fiataloknak a szá­ma, akikre a párt úgy tekinthet, mint igazi kommunista tartalékra. A párt­utánpótlás szempontjából és jövendő tagjelöltekre is, és mint olyanokra is, akik a párt napi harcaihoz nagyon komolyan számba jöhetnek. Én azt gon­dolom, hogy a KISZ eddigi tevékenységében ez a legfontosabb eredmény, amit elértünk. A másik dolog, ami az egész munkásifjúságnak, pontosabban annak alap­vető többségére vonatkozik. Elsősorban a párt politikájának, a párt munkájá­nak következtében, és másodsorban az elég szorosan kapcsolódó KISZ­munkának a következtében most már látható az, hogy a munkásifjúság nagy tömegeiben nagyon komoly erő van. Készség arra, hogy a pártot segítse. Én nem akarom részletezni, de itt vannak azok az eszközbrigádok, melyek a mi­nisztérium és más vezető elvtársak véleménye szerint nagyon komoly népgaz­dasági jelentőséggel bírnak. Aztán itt van, amiről már szó volt, a Hanság, ami különösen abból a szempontból fontos, hogy ez is azt mutatta meg, hogy erősebbek vagyunk mi, mint azt gondoltuk a munkásifjúság körében. Hát, elvtársak, itt az volt, hogy kb. tízezer fiatal, ezeknek kb. fele Pest, vagy másik fele a dunántúli megyékből ment le vasárnapi rohammunkára a Hangságba, de nem ennyi, hanem ennek az ötszöröse akart volna menni, ha le tudtuk volna őket oda vinni. És hogyha figyelembe vesszük, hogy ezek felál­dozták a szombat éjszakájukat, mert éjjel utaztak, a vasárnapi pihenőnap­jukat, és hétfőn rendesen dolgoztak, akkor ez sok mindent mond, és sze­retném ezt leszögezni, hogy tőlem távol áll az, hogy ezeket az eredményeket túlbecsüljem. De én azt hiszem, mint a párt eredményeit, ezt is számba kell venni, és erre is építenünk kell, hát talán nem nagy igény az, ha még a nép­gazdasági tévézésnél is, de különösen a helyi munkában. Ugyanide tartozik az is, hogy mi itt központilag, meg a Budapesti Bizottság rengeteg jó helyi kezdeményezésről tudunk, pedig bebizonyosodott minden egyes esetben, hogy mi csak egy töredékéről tudunk annak, ami lent valójá­ban az üzemekben van. És ez megint azt mutatja, hogy a KB-tól kiindulva az üzemi alapszervezetekkel bezárva, ha munkánkat javítani tudjuk, akkor itt nagy erőket lehet felszabadítani és a párt szolgálatába állítani. Én befejezem azzal, elvtársak, hogy megismétlem: egyetértek a jelentéssel, határozati javas­lattal és csatlakozom Kádár elvtárs által felvetett azon variánsokhoz, hogy az eredeti elképzelésnek megfelelően hozzuk ezt nyilvánosságra vasárnap. SÁNDOR KÁLMÁN elvtárs: Kedves Elvtársak! Én az anyaggal egyetértek, két dologhoz szeretnék hozzászólni: egyik a munkások, vagy a bejáró dolgo­zók, a segédmunkások helyzete, másik pedig a nyugdíjkérdés. A segéd­munkások kérdésével azért, mert ezeknek általában nagy százaléka vidéki, nem is olyan értelemben, hogy a munkahelyén és itt bent a lakásokon mi­lyen a problémájuk ezeknek az embereknek, hanem a munkásvonaton ­ahol az elmúlt gazdasági évben szerzett tapasztalataim alapján - két-három évvel [sic!] is igen sokat utaztam. Azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy a mun­616

Next

/
Oldalképek
Tartalom