A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

hogy nem volt neki alkalma, hogy a régi rossz módszeren változtasson, most már két esztendeje volt neki - a máriáját -, és ha nem tudott változtatni, le kell vonni a konzekvenciát, de bátran, mert nemhiába mondják a dolgozók, hogy hogy van az, hogy ha már ilyen visszásság kiderül, hát maximum az igazgatóig mennek el. Azzal még leszámolnak, de annál feljebb még soha senki komoly büntetést nem kapott. Miért van ez? Emiatt a szubjektív nyomorpolitika miatt, mert mindenki azt hiszi, ha kidűlne három oszlopa közül az egyik, akkor összedűlt az egész. Innen ered. Ez az egyik fő követelésük az embereknek, és nálunk, ha három embert már leváltottak volna, elküldtek volna igenis a gyárba segédmunkásnak, vagy állami gazdaságba kapálni egy tékozlásért - mert voltak kongresszusok két millió forintért, ebédek, vacsorák, meg mindenféle -, ha három ilyen lett volna egy év alatt, már nem is beszélek olyan nagy emberről, mint egy miniszter, de legalább egy minisztériumi osztályvezető, akkor milliók várnának türelemmel, amíg megyünk tovább ezen az úton. Egyetlenegy ilyet nem láttam. Ez nyugtalanítja a munkásokat. Mit tudunk mi itt többet mondani? Mondjuk azt, hogy mi hatvanan nem értjük egymást teljesen? Hát nem tehetjük ezt mégsem a határozatba. Azért udvariasan ajánlottam rossz nyelvtani fogalmazásban, de elvileg helyesen, hogy a Központi Bizottságot is bírálják a munkások, és jogosan, hogy ellenőrizze jobban, hogy hajtsák végre a vonalat. Többet nem nagyon tudunk. MAROSAN elvtárs: A jelentésben ez is benne van. KADAR JÁNOS elvtárs: Lakás, lakáselosztás. Hát itt csak úgy röppennek a javaslatok. Ha mi egyszer elhatározzuk, hogy egy társadalmi bizottság ossza azt a nyomorúságos lakáskontingenst, akkor adtunk egy pofont a nem akarom én megmondani minek. Itt nem osztásról van szó, hanem teremtésről. Megmondom elvtársak, az igénynek azt a minimális kis lehetőségét is nehéz kielégíteni, akármilyen igazságosan is osszuk el, és nagyon nehéz is az igazság, hogy jól dolgozik, vagy rászorult, vagy mi. Hát akkor is mit csináltunk mi. Nem sokat csináltunk. Fontos volna persze megoldnai, de azért harcolunk, hogy legyen végre egy államilag felelős ember is, akit meg lehet büntetni, ha nem jól ossza el, úgy mint most ezt az V. kerületit. Vagy legalább számon lehet kérni. Képzeljünk el egy 40 tagú bizottságot, kit lehet ott felelősségre vonni? Miféle viták fognak ott hónapszámra folyni egy nyomorult lakás kiutalásán? Elhatározhatjuk, de végig kell gondolni. És ehhez négy nap nagyon kevés. Mennyit fogunk építeni? Hát nehéz ezt megmondani Kiss elvtárs. Van egy fölmérésünk, ahol azt mondják, hogy először is ez a két millió azóta már egy millióra csökkent. Mindenki mondja, hogy rossz a normánk. Hogy mérjük most a szükségletet? Van egy norma: azt mondjuk, ügyvédnek jár plusz egy szoba, orvosnak plusz egy szoba, vannak ilyen mindenféle normák, vezetőnek plusz egy szoba, hál' istennek ez egy olyan ország, hogy minden hat közlegényre esik tíz őrvezető és két tábornok - képletesen szólva -, mindenki vezető nálunk, mindenkinek járna még egy szoba külön. Hát ebből a normákból kijön az, hogy mínusz kétmillió. Én azt hiszem, hogy nem mínusz kétmillió nálunk a lakás, sokkal kevesebb a mi mínuszunk, de ez a normából adódik. Most ők azt mondják, egymilliót kell építeni, és alapjában véve 607