A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

DABRONAKI GYULA elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! A jelentést nagyon szépnek és nagyon hasznosnak tartom, néhány szempontot szeretnék azonban felvetni. A sajtó részére készített anyagnál, ahol felveti az anyag a munkások felelősségét és a munkásosztály vezető szerepét, szeretnék néhány megjegyzést hozzáfűzni. Ez a következő: A mostani munkával kapcsolatban rengeteg olyan ügy kerül a Népi Ellenőrzési Bizottság elé, ahol munkások, vagy munkásból lett kis- és középvezető kisebb-nagyobb gazdasági, vagy egyéb szabálytalanságait vizsgálják. Majdnem általánosan megállapítható az, ha munkásról van szó, vagy munkásból lett vezetőről van szó, a vizsgálatok során a hibájával egyedül marad, senki nincs, aki egy jó szót szóljon felülről, vagy alulról, hogy esetleg helytelen volt az intézkedés, vagy én adtam ilyen utasítást ezért, vagy azért, és hát ezért kellett az illetőnek így, vagy úgy döntenie. Ugyanakkor egyéb elemeknél se vége, se hossza az összefonódásnak, a magyarázkodásoknak, nemegyszer fentről egyenesen megvédik, vagy visszaírnak, hogy nem hajlandók eljárni ellenük, mert ők nem látnak semmiféle gazdasági, vagy egyéb szabálytalanságot. Vagy szóbeli feddésre ítélnek olyan dolgozókat, kisebb, nagyobb vezetőket, akik itt vagy ott szabálytalanságot vétenek. Én ezt csak azért vetem fel, mert a munkásosztály felelőssége, vezető szerepe meg kell nyilvánuljon olyan mértékben is, hogy fogjuk ezeknek az elvtársaknak, embereknek, egyszerű dolgozóknak a kezét, ha valahol hibát csinálnak - mert érdekes, hogy ezeknél rögtön észreveszik, ha akármilyen kis botlásuk van -, rögtön felfigyelnek rá, és rögtön rávilágítanak, és az anyag birtokában el is kell őket legtöbbször marasztalni. Ez nem volna baj, mondom, ha az egyéb rétegeknél, kispolgári és deklasszált elemeknél ez is legalább olyan mértékben érvényesülne. A munkás érzi, ha neki problémája van, akkor nagyon kevéssé állnak mellé, nem veszik észre, hogy bajba került kisebb-nagyobb beosztású munkásember, munkáskáder, és kevés a támogatója. Ha vitás kérdésről van szó, lakásügy, üdülés, prémium, egy telefon beszerelése stb., és ha az ellentétes fél nem munkás, az esetek nagy többségében nem a melós kapja meg a dolgot. Ami a telefon-kérdést illeti: Budapesten minden kalapszalon megszerzi a telefont, ott a telefonkönyv, el lehet olvasni, hogy minden egyéb, kisebb-nagyobb maszekok, isten tudja milyen cégér alatt, miféle emberek, de megszerzik. Ha munkásember, vagy egy kis funkcionárius kéri, mert ott tart, hogy be tudja vezettetni a telefont, ott kijön az írás, és közlik, hogy még mindig nem tudják megadni, közben ugyanabban a házban, ugyanabban a környékben egymás után kapcsolják be a telefonokat olyan elemeknek, akiknél nem volna baj, ha még tíz évig nem kapnának telefont. Jó volna, ha mi az apró munkában, úgy ahogy évekig csináltuk, éreztetnénk a munkásokkal, a dolgozókkal, hogy bizonyos esetekben, ha dönteni kell, akkor ez az osztály nemcsak felelős az államvezetésért, és a munkájával nemcsak ő tartja fenn az országot, hanem ha dönteni kell, a törvényesség betartása, az igazságosság betartásával odaállunk mellé, segítjük az ő igazát, gazdasági, vagy egyéb érdekeit. Helyes az a meghatározás, hogy a népi ellenőrzésbe több munkást kell adni, mert tényleg az eddigi 16000 népi ellenőrnek egy jó része különféle, nagyon jó szakemberek, revizorok, pénzügyi tudósok, de kevés munkásembert kaptunk még a pártszervezetektől. Az osz584