A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

vetkezne a baloldalnak, de hogy érezhető majd a jobboldali hullám, az nagyon valószínű. Ezen változtatni nem tudunk. A dolog, mondjuk, azt a tapasztalatot adja számunkra, hogy nagyon gondosan kell mérlegelnünk a propagálását, és hogy ebben a francia dologban nem egészen szerencsésen sikerült a mi egész agitációnk. Miért? Ugye először De Gaulle-t Hitlerrel azonosítottuk, holott ez inkább Hindenburg, mint Hitler. Azután hisztériás módon öt percenként jelentettük a helyzetet, hogy De Gaulle-t már megbízták, az éjszaka fogják megbízni, hajnalban bízzák meg. Szóval belevittük a hisztériát az emberekbe, ami nem helyes kezelése a kérdésnek. Általában a nemzetközi kérdésnek nem helyes kezelése. A szovjet sajtónak van egy jellege, egy arculata, ami némileg eltér a mi sajtónktól, mert ez felelősebb sajtó, mint a mienk. Lehet, hogy néha kicsit szárazabb, de azért meg lehet figyelni, hogy amikor egy kérdés még nincsen tisztázva, felelőtlen választ nem ad a kérdésekre. Itt nem történelmi kijelentések hangzanak el. Például a szovjet sajtó, amikor egy kérdés nincs még kellően elemezve, egész nyugodtan ír a traktoristák nagyszerű eredményeiről a krasznodari járásban, meg nem tudom én mi, és két nap múlva foglal csak állást, de akkor annak van teteje. A francia helyzet kétségtelenül a jobboldalra siklott. Ez természetes. Egyébként ha nálunk szóba kerül, lehet erről nyugodtan beszélni, hogy mi [sic!] a De Gaulle nem volt miniszterelnök, aztán miniszterelnök volt, aztán nem volt népszavazás, aztán volt népszavazás, maradt egy alapvető tény, hogy Franciaország kormányrúdja a reakciós burzsoázia kezében van, s nem változott semmi sem e körül a téma körül. És ha ezt mi approbálni akarjuk, vegyük csak azt, hogy ők hogyan kezelik a Magyar Népköztársaságot, meg a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt [sic!]. Egy valamit: lényegbevágó különbséget a négy fázis egyikénél sem látok. Ami Franciaország belső problémáját illeti, sajnos a legkövetkezetesebb forradalmi álláspont, a kommunista álláspont bizonyos mértékig évek óta izolálódott az ún. baloldalon belül. Mert az a szocialista párt, meg a radikális az olyan baloldali, hogy ugyanakkor kommunistaellenes. Izolálja magát a kommunistáktól. Ez már évek óta jellemzi a helyzetet. A jobboldal egységes. A jobboldal nem izolálja magát a legkövetkezetesebb jobboldaltól, a fasizmustól [sic!]. A baloldal meg izolálja magát a kommunistáktól. Ez a helyzet tragédiája. Egyébként én azt hiszem, hogy a francia reakciós burzsoázia nem készült még el sem a kommunista párttal, sem a munkásosztállyal, se az algíri néppel, se a többi ellenfelével és ellenségével, és azt hiszem, hogy sohasem is fog elkészülni úgy, hogy megsemmisíthetné a szemben álló elemeket [sic!]. Ennél többet nem igen tudunk mi a francia dologról mondani. Amit a Cservenka elvtársnő felvetett, én mondottam, hogy mint bizonyos mértékig a pártegységet érintő kérdésről szólok egypár szót, erről a munkásmozgalmiról, és Rétiről. Ebben az összefüggésben említettem én is. Ami itt felmerül, hogy ezek az emberek a II. kerületben már kezdettől fogva és mindvégig helyesen látták, hogy ez ellenforradalmi fölkelés, s ebből veszik a jogot, hogy ítéljenek elevenek és holtak fölött, erre az álláspontra - én azt hiszem az a fő jellemző, hogy nem is csak erről van szó. Nem tudom, miféle meglátásokról van itt szó, itt sajnos olyan meglátások is foglaltatnak ebben, hogy 565