A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

mondjuk olyan kérdésről volt szó, hogy a szakítás lehetőségét megsemmisíteni, mielőtt a szakítás feltétele megvan. Vagy most célszerű minekünk ország-világ előtt demonstrálni, hogy még az a hattagú, nem is tudom minek nevezzem,

33 az is darabokra szakadt, és a népet még nagyobb kétségbeesésbe kergetni, vagy keresni valami kivezető utat, és ott voltak beszédek. Emlékszem, Nagy Imrének volt egy fellépése, a 28-i, aminek én egy betűjével egyet nem értettem, de olyan helyzet elé voltunk állítva, hogy a párt fóruma, ami akkor még létezett, azt mondta, hogy neki ezt el kell mondani, és akkor ő még azt követeli, hogy te is beszélj, mert különben nem fogják az én beszédemet egyedül elfogadni, és még több vér fog folyni. Hát erre én kénytelen voltam azt mondani, hogy az előttem szóló Nagy Imrével teljesen egyetértek. Mit tudtam én akkor mást mondani. No most, valamiféle jóakaratú emberek ilyesfajta csokrot akartak publikálni, a Fehér Könyv után öt vagy hat nappal. Itt természetesen felmerül, hogy politikailag miről van szó. Megmondom elvtársak, hogyha itt politikai mérlegelés volt - és nehéz úgy megítélni, hogy ilyen abszolút nem volt - akkor az káros politikai vélemény volt, aminek a summázata mégiscsak az volt, hogy de facto jelen pillanatban, okvetlenül az ellenséget segítette volna, mert a Nagy Imre ilyesfajta fölmagasztalása és a Kádárnak és másoknak a lerántása az ellenséget segíti, a párt pozícióját gyengíti jelen pillanatban. Úgyhogy ez egy káros politikai nézet jelentkezése. Na ezt kivizsgálták, két ember kapott pártbüntetést, Kálmán

34 elvtárs, az intézet igazgatója és Betlen

35 elvtárs, akinek hát ilyen bábaféle szerepe volt. (Közbeszólás: négyen kaptak.) Hát igen négyen, ők ketten és még két további elvtárs, akiknél nagyon gondolkozni lehet, hogy rászolgáltak-e, vagy milyen mértékben, mert hát ugye se politikai képzettségük, se egyéb feltételük nem olyan, hogy őket tekintsük mi a főfelelősöknek. Meglehetősen különös dolognak tartottuk, hogy egy évig dolgozzon a Munkásmozgalmi Intézet, a Párt Központi Bizottságának egy osztálya egy ilyesfajta dolgon, amelyről politikai vonatkozásban egy elemi iskolás is azonnal tudja, hogy káros és az ellenséget segíti. És ezért meg lettek büntetve. A jó a dologban mondjuk az, hogy azok az emberek egy részéről, akik tulajdonképpen ezt szerkesztették, azok egyszerű emberek, kiderült, hogy tényleg alig voltak tisztában azzal, hogy mit csinálnak, akikről viszont feltételezhető, hogy tudták, hogy mit csinálnak és a dolog iránya merre megy, azok őszintén megbánták, és kijelentették nyilvánosan, hogy megbánták, jogosnak tartják a megbüntetésüket, és tanulnak az esetből. Ezek Kálmán és Betlen elvtárs. A fellépésük jellege olyan, hogy semmi ok nincs arra, hogy kételkedjünk őszinteségükben. Ez történt. Na most aztán ez az ügy szült egy másik ügyet nekünk. Ez, ha lehet mondani, még egy kicsit komiszabb. Ez az úgynevezett Réti-féle fellépések [sic!]. Ez az amivel most kell foglalkozni, a másik le van zárva. (Ilyen intézkedéseket határoztak el.) Miből áll ez a másik ügy. Hát már magánál ennél a dokumentumnak az összeállításánál jelentkezett egy csodálatos, újfajta objektivizmus, hogy mindent meg kell mutatni, úgy ahogy volt. Nem tudom, hogy a kommunizmus hányadik százévében fog a történelemírás úgy történni, hogy mindent úgy fog megmutatni, ahogy volt, de eddig ez még példa nélküli. Csúcsa a történelemnek, és lehet, hogy itt sem először nekünk, a Magyar 550