A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

erről másnap úgy beszél az ellenség, hogy 17 diákot halálra ítéltek stb. Valószínűleg az ő ügyeik is ilyenek, és 400 embert letartóztattak. Ez van. Mivel ilyen körülmények között nehéz elbírálni, hogy nem fordultak-e elő hibák, és lehetséges, hogy hibák is előfordultak, mi azt mindenesetre megtettük, hogy a mi Központi Bizottságunk nevében nagyon nyomatékosan figyelmébe ajánlottuk hivatalosan a román párt Politikai Bizottságának, hogy semmi szín alatt ne feledkezzenek meg a magyar párt egykori felülvizsgálatánál nyert negatív tapasztalatokról. Annak idején ez a felülvizsgálat azzal járt, hogy lépésről lépésre a volt illegális pártmunkások, aztán az anyaországi harcosok, aztán a nyugati emigránsok, aztán a bonni diákok mind gyanússá váltak, csak az nem volt gyanús, aki vagy megérte a felszabadulást ősz fejjel, hogy semmit sem csinált addig körülményei miatt, vagy egyéb oknál fogva, vagy az, aki 12 [éves] gyerekként érte meg a felszabadulást. Mondtam, hogy ezt ne felejtsék el. Megmondtam azt, hogy véleményem szerint időrendben, mondjuk a mi tragédiánk forrásánál, többek között ezt látjuk, mert amikor a kommunisták egymástól kezdtek félni, egymásra kezdtek gyanakodni, az már a párt bomlásának a kezdete. Mi mást nem tudunk csinálni, és ha beleszólnánk, akkor rosszul csinálnánk. Nem kérhetjük, hogy küldjünk egy bizottságot felülvizsgálni az ő felülvizsgálatukat, [sic!] Hogy jövünk mi ahhoz? Egy kis önmérséklést kell tanúsítani még a híreknél is, és józanságot. Ők eljárnak olyan esetben is, amikor nem bűncselekményről van szó. Pl. kiderült az, hogy amikor nálunk a harc még vígan folyt, november 6-a körül, elküldtek két újságírót, hogy menjenek Magyarországra, és innen adjanak tudósítást, vagy ha valamit tudnak, segítsenek a magyar elvtársaknak. Ezek között az egyik román, a másik magyar nemzetiségű volt. A vége az lett, hogy a román eljött ide, és tudósított, és segített itt Magyarországon, a másik pedig, a magyar nemzetiségi, nem utazott el, mert 37,1 [fok] láza volt. Ő maga mondta ezen a bizonyos aktíván, ami nem tudom, hány napig tartott, hogy nem értett egyet azzal a vonallal, amivel egyetértett a román és a magyar Központi Bizottság, ezért jobbnak tartotta, ha nem is megy oda, nehogy véletlenül olyasmit mondjon, amivel vagy ő nem ért egyet, vagy amit később megbán. Ilyen embert nem büntetnek meg, hanem megrovást kap, ami énszerintem helyes. Be kell számolni tájékoztatásképpen, hogy az Angol Kommunista Párt vezetőivel bizonyos nézeteltérésekbe keveredtünk az idők folyamán a Nagy Imre-ügy kapcsán. Talán emlékeznek az elvtársak, már beszámoltam egyszer arról, hogy itt jártak nálunk az év elején az angol elvtársak, a PB egyik tagjának, Gollan

10 elvtársnak vezetésével. És mi szívélyesen elbeszélgettünk. Elég hosszasan beszélgettünk a Nagy Imre-ügyről, sőt lehet mondani, hogy csak arról beszélgettünk. Ők érdeklődtek egyébként más kérdések után is, de mikor együtt ültünk a PB-tagokkal, akkor majdnem csak erről beszélgettünk. Mi meghallgattuk az ő véleményüket, amely körülbelül abban foglalható össze, de nem viccből, hanem komolyan, hogy a per csúcstalálkozó előtt nem jó, utána még rosszabb. Nyílt tárgyalás nem jó, zárt tárgyalás borzasztó. Ez volt az ő véleményük, s ezt kifejtették két és fél órán keresztül. Mi azt mondottuk nekik, hogy számunkra a kérdés másként jelentkezik. Önök feltehetik így a kérdést, de nekünk döntenünk kell, hogy vagy kell, vagy nem kell, vagy nyíltan, vagy zártan, nekünk el kell dönteni, mi azzal nem elégedhetünk meg, 542