A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

kedvező feltételek között, addig rendszerint ezek az elmaradottságok is állják az időt. A muszáj az, ami kényszerít bennünket arra, hogy egy kicsit az ipar dolgán itt és ott javítsunk. A hajókérdés is olyan, hogy átmenetileg feltétlenül nehézséget jelent, de kényszerítve lesz a magyar népgazdaság, hogy itt változtasson, és a végső kihatása a magyar népgazdaság számára hasznos lesz. Itt egyébként meg kell jegyezni - persze nem a Központi Bizottság álláspontjaként vagy nem a magyar kormány álláspontjaként -, hogy azért 1956-ban, és itt nem októberre gondolok, hanem az azt megelőző időre, elég sok felelős tényezőnk, elméleti kutatónk, közgazdászunk, hasonló emberek kezdtek kiáltozni a világpiaci árakról, és hasonlókról, amit persze lehet kívánni, követelni, sőt el is lehet érni a követelést, de ezek úgy a levegőben kimondva egyszerű dolgok, a valóságban azonban másként jelentkeznek. A másik tárgyaláson szóba került az árak kérdése. Úgy ment a dolog - emlékszem, még a kormányban is tárgyaltuk egyszer-kétszer -, hogy hát igen világpiaci árak, magyar-szovjet viszonylatban, mindaddig, amíg a szaldót tüzetesen és pontosan meg nem vizsgáltuk, és akkor kiderült, hogy ha az összes reláción a világpiaci árakat, a jelenlegi világpiaci árakat realizálják számunkra, akkor nekünk mínusz 130 millió rubel azonnali veszteség jelentkezik. Miután kivívtuk elvileg a világpiaci árat, utána kéricskélni kellett, hogy lehetőleg csak négy-öt éven belül alkalmazzák velünk szemben. Ezt azért említem meg, mert ha az ipar kérdésével és a népgazdaság fejlesztésével komolyan foglalkozik Központi Bizottságunk, vagy más pártszervünk, akkor tudni kell, hogy az ilyen mesterséges konstrukciók fenntartása tartósan káros a magyar népgazdaságra. Momentán az lehet jó, hogy nem kell vele foglalkozni, nincs gond. De például ezekről a hajókról elég régen tudjuk már mi is, hogy bizony 1500 tonnával valami nagyobb tengeren szállítani nem szokás, nem is lehet. A Szovjetunió valahogy úgy van ezekkel a magyar hajókkal akármerre jártam, mindenütt magyar gyártmányú hajókkal találkoztam, de azt viszont érteni kell, hogy ezek tengeri szállításra nem alkalmasak, és különösen nem olyan körülmények között, amikor például a mi táborunkon belül vannak hajóépítő kapacitások, például Lengyelországban, akik tudnak szállítani 10 ezer tonnánál jóval nagyobb tengeri szállítóhajókat is, és nincs is a kapacitásuk kihasználva. Ami az egész tárgyalást illeti: amiben a két küldöttség megegyezett, azt szokás szerint egy jegyzőkönyvben rögzítették. Maga a jegyzőkönyv nem szerződés, de a gyakorlat szerint ez a jegyzőkönyv alapját képezi mindenféle szükséges szerződéseknek. Ezzel a kétoldalú tárgyalással kapcsolatban még annyit kívánok megjegyezni, hogy a mi felelős elvtársaink előtt most az a feladat áll, hogy a szovjet-magyar tárgyalás befejezése után - ami már megtörtént - sürgősen lássunk hozzá más kétoldalú tárgyalásokhoz is, vigyük azt végig, realizáljuk például csehszlovák viszonylatban, lengyel viszonylatban és más viszonylatban, mert ezeknek a tárgyalásoknak több nagyon nagy előnye van, és a régi gyakorlathoz képest - ez speciálisan nem magyar jelenség, hanem a táboron belül van -, új és nagyon jó az, hogy ezek a kellő időben lefolytatott tárgyalások megadják az egyes országok terveinek a reális körvonalait. Azt hiszem, sosem voltunk úgy, hogy egy ötéves terv beindítása előtt már ennyivel meghatározott körvonalakban látjuk a rendelkezésre álló nyersanyagot, energiát, a ren328