A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

fellépni azzal az igénnyel, hogy ezt országos szinten kell elterjeszteni -, hogy vitatható, hogy hogyan lehet szervezeti keretet adni a tömegek közt végzett munkának. Nem volna jó visszaállítani a régi népnevelő gárdát, mert az megint magával hozza azt a veszélyt, hogy ott nincsen hozzákötve egy népnevelő 2-3 emberhez, elmegyek hozzá, megagitálom, eljutok vele valameddig, elmegy hozzá egy másik ember, az is megagitálja, az is eljut valameddig, de nem heteken-hónapokon át végzett munkánál kezdem a nemzetközi helyzetet magyarázni, aztán majd összabarátkozunk, összemelegszünk, és egy félév múlva eljutunk odáig, hogy már bátran tudunk vitatkozni, nem fog megsértődni, hogyha én előtte bizonygatom kemény érvekkel a mezőgazdaság fölényét. Mi úgy látjuk, hogy a városi és a falusi tanácstagok választókörzeteire építenénk mi rá ezt az állandó szervezeti keretet. Mégpedig valahogy úgy, hogy egyegy ilyen választókörzetben ott van először is a tanácstag, egy-két kommunistát, a népfrontnak egy-két emberét megbízni a nők közül, az ifjúság közül, hogy kikből álljon, azt az szabja meg, hogy milyen az összetétele annak a bizonyosválasztókerületnek. Beosztani ide termelőszövetkezeti tagokat, mi úgy állunk, hogy néhány község kivételével a tsz-tagok legjobbjai körülbelül elégségesek ahhoz, hogy minden választókörzetbe 2-3 tsz-tag jusson, és ezen belül úgy elosztani, hogy tsz-tagok egyéni gazdálkodó parasztokhoz járjanak rendszeres beszélgetésekre általános politikai problémákról, eközben a tszek népszerűségét fokozná az ő szövetkezetük eredményeinek megismertetésével. Ehhez még hozzávenném azt, hogy véleményem szerint az ilyen aktivista és a tömegek, mondhatnám, az állampolgár között a viszony is más, mintha ők egy félévben vagy évente egyszer találkoznak. A pártépítő munkát is valahogy szervezettebbé tesszük, tényleg megismerjük hosszú időn keresztül, és nyugodtan merjük ajánlani, és felszínre kerülnek azok az emberek, akik becsületesek, a legtöbb legalábbis, az alapvető kérdésben egyetértenek velünk, hogy az egész pártépítő munka valahogy nem fog a levegőben lógni, és ha valahol rátapintunk, akkor kerül fel, hanem sokkal inkább szisztematikus, állandó munka alapján tudjuk kiválasztani a legjobbakat. Hozzá szeretném tenni, hogy ez persze csak egy keret, a döntő az lesz, hogy mit tudunk beletenni országos, meg helyi anyagot ebbe az egész rendszerbe, és nem is tartjuk mi ezt valamiféle megváltó módszernek, hogy ezzel most minden egy csapásra megváltozik. Úgy hisszük, hogy azt mindenesetre el tudjuk vele érni - meg lehetne próbálni azonos feltételekkel rendelkező megyéknél is valami hasonlót, s ha máshol jobban megy, szívesen átvesszük -, hogy tényleg állandó formája lenne ennek a munkának, és ezzel biztosítanánk, hogy egy-egy emberhez ugyanaz az ember jár sorra-rendre, és nem mindig új ember kezdi el az agitációt. A másik dolog, amit mi leszűrtünk a tanulmányozás során, hogy - abból kiindulva, hogy hosszú időre kell felkészülni - fel kell készülni olyan feladatokra is, amely a szervezés előkészítése, illetve a tsz-szervezés időszakában még nem jelentkezik tömegesen. A mi megyénkben éppen azért, mert a szövetkezeti mozgalom valamelyest előbbre áll, már most olyan differenciáltan kell a járások és városok között dolgozni. Megmondom, hogy pl. olyan helyeken, mint Karcag, Túrkeve, már most olyan probléma jelentkezik, hogy 92%-ra állnak, van még 100-130 egyénileg dolgozó paraszt, az lassan bemegy, 288