A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

pártfunkcionáriusokkal, és próbáljuk levinni, azonban a pártalapszervezeteinkben sajnos egy-két párttagunk van. Zala megye, azt hiszem a legrosszabb az egyéni paraszt felvételekben is. Egy-két-három párttagunk van egy egész sor községben, van sajnos több olyan községünk is, ahol nincs egyetlenegy párttagunk sem. Itt az egyik dolog - nem mentségül akarom felhozni - valóban az, amit Kádár elvtárs mondott, hogy azért nem jönnek be nagyon a pártba, mert félnek, hogy ezzel együtt be kell lépniök előbb-utóbb szövetkezeti tagnak. Ezért nagyon nehéz a dolgunk. Mi látjuk, hogy mit kell csinálni. Ezekkel a parasztokkal hónapokig egyfolytában perspektívában kellene foglalkozni, politizálni napról napra, hogy egyszer bejöjjenek pártunkba. Mi ezt mondjuk is eleget lent, azonban ezt a falusi pártszervezetek végrehajtani, megvalósítani nem tudják. Próbáltunk ezen segíteni, miután mi látjuk, hogy a járási pártbizottságok mostani ilyen formájú, ilyen konstrukciós munkája nem a legmegfelelőbb. Nem a legmegfelelőbb azért, mert általában futó munkát végeznek. Nincsenek eléggé egy-egy területhez kötve, és megpróbáltunk a kanizsai járásban egy ilyen instruktori rendszert bevezetni, hogy a 3 vezetőn kívül a többi elvtársat területhez kötöttük. Én azt hiszem, ebben a kérdésben érdemes lenne továbbmenni, és megvizsgálni, hogy hogyan segít ez a járási pártbizottságok munkájának az átszervezésben is. A másik dolog az, hogy ez a határozat nekünk rendkívüli, hogy megkaptuk már jóval előbb a jelentés szövegét, ezt a 20 oldalas határozatot, s megmondom, nagyon örültünk neki, és örültek a járási titkárok is, akikkel ismertettük ezt a határozatot. Most már nem úgy próbálunk segíteni magunkon - s talán ez teszi a munkában nehezebbé és bonyolultabbá a dolgunkat -, hogy termelőszövetkezeti szervezésre küldünk ki embereket, hanem úgy próbáljuk megoldani, hogy a párt parasztpolitikájának minden kérdésével egy-egy ilyen instruktort leküldünk egy községbe, járásokba, valamint a járásokból és a megyékből is elvtársakat, akik a párt parasztpolitikájának egész kérdését megpróbálják ottan segíteni. Megpróbálnak ezeken a területeken valamilyen egészséges munkát kialakítani, mert ha úgy küldjük ki, hogy lépjenek be, a termelőszövetkezetet szervezzék, akkor előbb-utóbb ugyanaz a módszer lesz, mint ami a múltban volt, hogy csak a számszerűségre mennek, csak egyet mondogatnak, hogy lépjenek be a szövetkezetekbe, és ebből túl sok jó nem jön ki. Mi ennek a munkának eléggé az elején vagyunk, de van olyan járásunk, ahol van 70 járási aktívánk, van 50, van 30, nem egyformán, és ezek még nem állandóan járnak ki. Ugyanígy van ez a megyében is. A fő probléma az, hogy valóban ezt a határozatot levigyük, és mi ennek a határozatnak egész tükrében a pártmunkát tudjuk megjavítani. Amiért én most felszólaltam, megmondom, a fő problémám az - és ezt szeretném itt elmondani, mert nem kis mértékben érzek én lelkiismeret-furdalást -, amit Fehér elvtárs felvetett, és érez a megye is. Nem most kezdődött ez, hogy lassan megyünk előre a munkában, s nincs elég eredményünk. Országos méretekben sajnos ilyen szempontból nagyon rossz. A mi funkcionáriusaink nagyon sokat dolgoznak, az a tapasztalat, hogy nem ülnek otthon, hanem állandóan lent vannak, a munka hibája talán inkább az, hogy alig vannak otthon, és alig tudnak tanulni. Mi ezzel az aktívahálózattal, amelyet a falusi munkának a segítésére küldtünk ki, még megpróbálunk egy egészséges, ténylegesen olyan munkát kialakítani, ami kapkodásmentesen próbál 276