A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1957-1958. évi jegyzőkönyvei (Magyar Országos Levéltár kiadványai. II. Forráskiadványok 29. Budapest, 1997)

sítette. A kisebb tavasziárpa-vetésterület következtében most már bizonyos, hogy tovább nő a kukorica vetésterülete, ami egyáltalán nem baj, sőt jó is, mert sertésállományunk - a most lefolytatott állatszámlálás adatai szerint 342 ezerrel nőtt a tavalyi ilyenkori állapothoz képest. A szarvasmarha-állomány azonban valamit csökkent, és ezen érdemes is és kell is gondolkodni. Termelőszövetkezeteink sokat erősödtek a múlt esztendőben. Megnőtt a termelési kedv, nagyobb lett a termelőszövetkezetek önállósága, megjavult a belső rend, erősödött a szövetkezeti demokrácia, a civakodókat, javíthatatlan dologkerülőket sok helyen kizárták. A termelési eredmények jobbak, mint bármikor eddig, úgyszintén az év végi munkaegység-részesedés is. Örömmel jelenthetjük a Központi Bizottságnak, hogy a jó zárszámadási eredmények és a lassan bemelegedő aktív szövetkezeti agitáció eredményeként ez év januárja óta április 1-jéig, megyebizottságaink előzetes jelentése alapján - több mint 14 ezer taggal és mintegy 60 ezer holddal szaporodott a mezőgazdasági termelőszövetkezetek taglétszáma és földterülete. A szakcsoportok száma pedig 321-gyei és mintegy hét és fél ezer taglétszámmal nőtt. Szerény ez a szám, de mégis kezdeti eredmény. A tényleges számbeli növekedésnél még fontosabb az, ami mögötte van: az, hogy a megyék jelentős részében, a szövetkezeti munkában túljutottunk az ellenforradalmi csapás következtében beállott érzelmi defenzíván, túljutottunk a holtponton. A feladat most az, hogy az elért kezdeti eredményekre és tapasztalatokra támaszkodva fokozatosan erősítsük fel az aktív szervező- és agitációs munkát, illetve teremtsük meg a feltételeit a további előrehaladásnak, a szövetkezeti munka széles körű fellendítésének. Ennek - mint a brigádjelentésből is kitűnik - egyik legfőbb gátja ma: falusi pártszervezeteink gyengesége. Ebből következik, hogy további munkánkban az egyik fő láncszem, sőt a fő láncszem: falusi pártszervezeteink megerősítése, a falusi pártmunka színvonalának olyan mérvű megjavítása, hogy pártszervezeteink képesek legyenek a kollektivizálást eredményesen végigharcolni. A helyzetet ma sok helyt az jellemzi, hogy olyan nagyfontosságú párthatározatok, mint az országos pártkonferencia határozata, a KB agrárpolitikai tézisei, a Politikai Bizottságnak a termelőszövetkezetek megerősítéséről és továbbfejlesztéséről szóló határozata, a 3004. kormányhatározat

4 és más határozatok, amelyek alapvetően helyes irányban jelölték meg a falusi politikai munka irányát, jelentős részben nem képezik még a falusi pártmunka alapját. E fontos párthatározatok nem, vagy nagyon vékonyan jutottak le közvetlenül a termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztokhoz. Önmagunkat csapnánk be, ha szépítgetnénk a falusi pártmunka meglévő gyengeségeit, azt, hogy a politikai munkában bizony még nem sokat mentünk előre. A pártmunka alacsony színvonalának sok helyen az a fő oka, hogy nagyon gyenge a falusi pártszervezetek vezetősége. Ugyanez áll szintén sok helyen a KISZ, a földművesszövetkezet, a falusi nőtanács, mezőgazdasági szakszervezet, a helyi tanács stb. vezetésére. Legfontosabb feladatunk a közeljövőben: a vezetés színvonalának megemelése és megerősítése mind a községi, mind a termelőszövetkezeti, mind pedig az állami gazdasági, gépállomási pártszervezetekben. Ez persze nem megy máról holnapra, de el kell kezdeni. A falusi pártvezetőségbe bátran be kell vonni párthű, köztiszteletben álló, a helyi viszonyokat jól ismerő, tehetséges kommunistákat. A helyi pártvezetés meg253