Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. B kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)
A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei (folyt.) 9 - 62. 1945. október 24 423
62.1945. október 24. nisztertanács előtt már ismertetett körülmények folytán 85 olyan kevés férőhellyel rendelkeznek jelenleg, hogy az előző tanévekben bennük lakott hallgatók igen nagy részét sem tudták és tudják befogadni, a csehszlovákiai magyar egyetemi és főiskolai hallgatók bennük való elhelyezéséről tehát szó sem lehet. A csehszlovák területről menekült egyetemi és főiskolai hallgatók elhelyezése céljából tehát sürgősen fel kell állítani egy új, legalább 300 férőhelyes internátust. Indokoltnak látszik az internátus céljára valamelyik, jelenleg használaton kívül álló laktanya, illetve laktanya-részlet (laktanya-épület) átengedését kérni a Honvédelmi Minisztériumtól. Egy laktanyaépületben berendezett internátusban esetleg a jelenleg hajléktalan anyaországi egyetemi és főiskolai hallgatók nagy része is elhelyezhető lenne. Az új internátus berendezésére nagyobb összegű rendkívüli hitel megszavazására van szükség, a hallgatók ellátásának biztosítására az új internátus férőhelyeinek megfelelő számú személyre berendezett és ellátott menzát kell felállítani. A menza felállítására ugyancsak nagyobb összegű rendkívüli hitel és az illetékes minisztériumok támogatása szükséges. Az internátus irányításával és felügyeletével elsősorban a Csehszlovákiából menekült tanárokat kell megbízni, ezzel átsegítve őket is a lakás és élelemszerzés kezdeti nehézségein. c/ A középiskolai tanulók elhelyezésére Budapesten nem áll rendelkezésre internátus, tehát vidéki középiskolákba kell beosztani őket jelentkezésük után, hogy tanulmányaikat folytathassák, s az ottani internátusokban való elhelyezésükről, illetve a helybeli családokhoz ellátásra való kiadásukról kell gondoskodni. A középiskolai tanulók számára, legalább elégséges tanulmányi eredmény esetén, a folyó tanévre teljes díjmentesség biztosítandó. A középiskolai tanulók tartási díjának fedezését a folyó tanévben az államnak kell magára vállalnia. A tanulók internátusokban való elhelyezését, az ellátásra való kiadását a tankerületi főigazgatók rendelkezése alapján azoknak a középiskoláknak igazgatói bonyolítják le, amelyekbe a menekült tanulókat beosztják. Az ügy rendkívül sürgős voltára való tekintettel jelen előterjesztésem anyagát a pénzügyminiszter úrral és az érdekelt társminiszter urakkal előzetesen meg nem tárgyalhattam, mégis éppen az ügy rendkívüli sürgősségére való tekintettel a minisztertanács hozzájárulását kérem tehát: 1/ A Csehszlovákiából menekült magyar egyetemi és főiskolai hallgatóknak a magyar egyetemekre és főiskolákra való beosztásához, 2/ folyó tanévi tandíjaiknak és egyéb tanulmányi díjaiknak elengedéséhez, 3/ valamelyik használton kívül álló budapesti laktanyaépületnek internátus céljára való kiigényléséhez, 4/ az internátus felszerelésére 15 000 000 P rendkívüli hitel még október hó folyamán való megnyitásához, 5/ a hallgatók ellátásának biztosítására szükséges menza felállítására tíz millió pengő rendkívüli hitel ugyancsak október hóban való igényléséhez, 6/ a Csehszlovákiából menekült középiskolai tanulók vidéki középiskolákba való beosztásához, 7/ a legalább elégséges tanulmányi eredményt felmutató középiskolai tanulók folyó tanévi tandíjainak elengedéséhez, Lásd az 55. sz. jegyzőkönyv 4. és a jelen jegyzőkönyv 31. napirendi pontját. 458