Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. B kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)

A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei (folyt.) 9 - 54. 1945. szeptember 17 207

54.1945. szeptember 17. részben a gyűléseket fel kellett oszlatni. A Polgári Demokrata Párt a Zeneakadémia nagytermében tartott gyűlést, és közbeszólások folytán a szomszédban gyűlésező szo­ciáldemokrata párti tagokkal keletkezett verekedés úgy, hogy a gyűlést fel kellett osz­latni. A Kisgazdapárt a Városi Színházban tartott ülést, amelyen zavaró jelenségek merültek fel. Áthívták Rajk Lászlót, hogy megnyugtassa a tömeget, ez azonban nem sikerült; - a Technológián tartott ülésen ugyancsak összetűzés volt, ahol azonban si­került a rendet helyreállítani. Mindezek az esetek igazolják a belügyminiszter azon intézkedéseit, hogy a gyűlések helye bejelentendő és ilyen módon megfelelő készült­séggel a rendet fenn lehet tartani. A Független Kisgazdapárt fegyverviselési engedélyt kér a párt vezető tagjai részé­re. Ez a kérés csak részben tartozik hozzá, mert a Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárulása szükséges. A maga részéről a kérelmet hajlandó támogatni. A fegyver­tartási és viselési engedély megszerzéséhez hozzájárul, de egyúttal visszautasítja a ké­relem gyanúsításait és támadó hangját. Kéri a minisztertanácsot, hogy foglaljon állás­pontot a tekintélysértő szöveggel szemben. [Miklós] Miniszterelnök: Nagy Ferenc újjáépítési miniszter bejelentése szerint, amit távbeszélőn közölt a miniszterelnökkel, a Tisza Kálmán tér egy szomszédos épületé­ből jöttek ki a rendbontók. A vizsgálat folyamatban van és az adatokat várja a politi­kai rendőrség vezetőitől. 20 [Ries] Igazságügyminiszter: A Szociáldemokrata Párt ülését egy olyan ember zavarta meg, aki kisgazdapárti tagsági igazolvánnyal igazolta magát. [Miklós] Miniszterelnök: A belügyminiszter által említett esetek konkrét adatai még nem állanak rendelkezésre és így nem lehet álláspontot foglalni. Kéri a belügyminisz­tert, hogy a szükséges adatokat mielőbb bocsássa rendelkezésére. [Gerő] Kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter: A Magyar Kommunista Párt elítéli a gyűlészavarásokat és olyan határozatokat hozott, amely[ek] szerint a provokáló köz­beszólóknak az előadók válaszoljanak, ha pedig nem lehet ilyen módon sem rendet te­remteni, úgy a provokáló távolíttassék el és ezt a határozatot a Magyar Távirati Iroda útján közzéteszik. Az intézkedés már meg is történt ebben az irányban. A párt ki fog­ja zárni azokat, akik ilyen módon a közrendet és/illetve a gyűléseket megzavarják. A fegyvertartási engedély kiadását ellenzi, mert ezáltal polgárháború veszélye merül fel és erre nincs szükség. A Kisgazdapárt feljelentése alapján az eljárás folytattassék le, elégtételt kell szolgál­tatni. Minisztertanács a belügyminiszter bejelentését tudomásul veszi. 20 Szeptember 16-án a Zeneakadémián Szent-Iványi Sándor és Bródy Ernő, a Polgári Demokrata Párt veze­tőinek beszédét többször is megzavarták; a Technológián (most a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola) Nagy Ferenc tartott előadást, amikor az utcáról behatolt egy csoport és verekedést kezdett; hasonló eset volt a Városi (ma Erkel) Színházban, ahol Kővágó Józsefet, a főváros kisgazdapárti alpogármesterét inzultálták. A Kisgazdapárt sérelmezte, hogy a rendőrség senkit sem állított elő s azt a beállítást, mintha a gyűléseket nem je­lentették volna be előzetesen a hatóságnál. (Kiss Újság 1945. szeptember 18., Magyar Nemzet 1945. szeptember 18.) Az ügynek nagy visszhangja támadt s még napokig foglalkoztatta a különböző pártok lapjait. A Kommu­nista Pán Központi Vezetősége külön határozatban ítélte el a rendbontást. (Kis Újság 1945. szeptember 19.) Rajk László ekkor a Magyar Kommunista Párt Politikai Bizottságának, valamint Titkárságának tagja s egy­ben a párt nagy-budapesti területi bizottságának titkára volt. A Tisza Kálmán tér a mai Köztársaság tér volt. Nagy Ferenc arra utalt a bejeletésében, hogy a Kommunista Párt székházából indultak ki a rendbontók. 214

Next

/
Oldalképek
Tartalom