Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)

Bevezető 9 - Az Ideiglenes Nemzeti Kormány teljesítménye 59

lembe véve azonban, hogy Jugoszláviával és Csehszlovákiával az Ideiglenes Nemzeti Kormány idején megkezdődtek ugyan a jóvátételi tárgyalások, s megállapodásra, illetve érdemleges szállításra csak 1946 tavaszán került sor, a jóvátétel 300 millió dolláros teljes összegéhez képest még szerényebb volt a teljesítés. Külpolitikai téren a kormány reményeket fűzött az Egyesült Nemzetek alapokmányában megfogalmazott elvekhez, mindenekelőtt ahhoz az ígérethez, hogy az új világszervezet célja a népek egyenjogúságának és önrendelkezésének tiszteletbentartása alapján a nemzetek közötti baráti viszony fejlesztése. Bízott továbbá abban is, hogy a békeszerződések előkészítésével megbízott Külügyminiszterek Tanácsának azon üléseire, amelyeken Magyarországról lesz szó - a potsdami értekezlet záróközleményében foglaltaknak megfelelően - meg fogják hívni a magyar kormány képviselőit is. Ezzel együtt már eleve kijelentette a miniszterelnök, hogy „a magyar nép véglegesen lemond azokról az imperialista szándékokról, amelyeket a német zsarnokság iskolájában nevelkedett vezetői képviseltek, gyakran tudta és beleegyezése nélkül. Lemond arról az imperializmusról, amely a népek közötti megbékélést és egyetértést akadályozza." Hangoztatta ugyan Miklós Béla is, hogy „nemcsak ennek az országnak a népe van gondjainkra bízva, hanem egy elévülhetetlen természeti jog alapján azoknak a magyar millióknak a sorsa is, akik határainkon kívül élnek",

167 mégis alárendelte a megbékélésnek a szomszédos országokban élő magyarság ügyét. Minden módon törekedett a kormány a szomszédos országokkal való jó viszony kialakítására: félretéve az 1944-1945-ös esztendő fordulóján a magyarságot ért etnikai jellegű támadások sérelmeit is, az együttműködési készség legkisebb jelébe is belekapaszkodva, szinte a naivitás határát súrolva próbálta építeni a kapcsolatokat. A kárpátaljai, a jugoszláv partizánok, csetnikek délvidéki és a Maniu gárdisták erdélyi atrocitásait, a szomszédos országok magyar lakosságát, többek között az ottani földbirtokreformok során ért hátrányos megkülönböztetést, igyekezett eltitkolni a közvélemény előtt, annál nagyobb publicitást biztosítva a Tito, vagy Groza által a magyarok irányába mutatott bármely gesztusnak.

168 A felvidéki magyarság üldözését is igyekezett elhallgatni, ennek méretei azonban valósággal kikényszerítették a kormány intervencióját. Feltehetőleg a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz intézett tiltakozásának is volt szerepe abban, hogy a potsdami értekezlet - Benes elnök javaslata ellenére nem hozott határozatot a csehszlovákiai magyaroknak a németekhez hasonló kitelepítéséről.

169 Ez, a szomszédos országokkal való mindenképpeni megegyezésre törekvés süt át a magyar békeelgondolásokról a szövetséges nagyhatalmakhoz eljuttatott memorandumokon is.

170 Feltűnően eltért ettől a magyar külpolitikai alapállástól Kárpátaljának a Szovjetunióhoz csatolása alkalmával tett lépése, amennyiben felvetette, hogy Kárpátalja tisztán magyarok által lakott keskeny földsáv ját, baráti gesztusként engedje át a Szovjetunió Magyarországnak. Szovjet részről ezt elhárították. Gyöngyösi külügyminiszter ennek ellenére, már a befejezett tény nyilvánosságra kerülése után megengedte magának a következő nyilatkozatot: „őszinte megelégedéssel tölt el bennünket, hogy ez az egyesülés békés úton, az érdekelt államok és népek teljes megegyezésével jött létre... Talán nem megyünk túl a reális mérlegelésen, ha ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy hasonló elvek fognak érvényesülni más államok nemzetiségi problémáinál is a lenini és sztálini nemzetiségi elvnek megfelelően."

171 Vállalt és hangoztatott szándéka volt a kormánynak a győztes nagyhatalmakkal való baráti kapcsolatok kiépítése. Jelentős sikerének könyvelte el, hogy az Egyesült Ál62