Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)

A minisztertanácsi ülések jegyzőkönyvei 81 - 34. 1945. június 13 543

34. 1945. június 13. zam a szlovákiai magyarság kitelepítésével. Felvetem tehát azt a lehetőséget, hogy amennyiben a szlovák határok közt élő magyarság kitelepítése tömegesen megindul­na, úgy a magam részéről 21 a békési és csanádi szlovákság elszakadási mozgalmában résztvevő szlovák népesség Szlovákiába való kitelepítésével kellene válaszolni. Ez az eljárás feltétlenül brutális és mélyen érinti a tömegében velünk együttélni kész szlo­vák népességet, azonban a nagyszámú szlovákiai magyarság érdekében feltétlenül ha­tásosnak látszik ilyen intézkedés. Kérem tehát az i.t. Minisztertanács állásfoglalását ebben a kérdésben ennek a javas­latnak az alapján. Én lehetségesnek és szükségesnek tartom a szeparatista szlovák mozgalomban résztvevő személyek kitelepítését mind abból a szempontból, hogy pró­báljon gátat állítani a szlovák határok közt élő magyarok kitelepítésének, mind pedig abból a szempontból, hogy az alföldi szlovák népesség zömével való közvetlen együtt­élésünket biztosíthassuk. Budapest, 1945. június 8. dr. Erdei Ferenc s.k. belügyminiszter Gépelt, aláírás nélküli, karbonpapírral készített másolat. 21 Az előző három szót tintával áthúzták. 553

Next

/
Oldalképek
Tartalom