Szűcs László: Dálnoki Miklós Béla kormányának (Ideiglenes Nemzeti Kormány) Minisztertanácsi jegyzőkönyvei 1944. december 23.-1945. november 15. A kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 28. Budapest, 1997)

Bevezető 9 - A közhatalom új tényezői 17

Nemzetgyűlésben forma szerint a Kommunista Párt 130, a Kisgazdapárt 122, a Szociáldemokrata Párt 97, a Parasztpárt 40, a Polgári Demokrata Párt 21, a szakszervezet 61 mandátummal rendelkezett, míg a pártonkívüliek 27-en voltak. A valóságban azonban a Kommunista Pártnak 167, a Kisgazdapártnak 123, a Szociáldemokrata Pártnak 126, a Parasztpártnak 42, a Polgári Demokrata Pártnak 21 képviselője volt, míg pártonkívüliként szerepelt 19 képviselő. Nem befolyásolta ezt az összképet az sem, hogy több képviselő ellen - egyébként a mentelmi jog megsértésével - rendőrhatósági eljárás indult, s hosszabb-rövidebb időre kétségessé vált mandátumuk.

37 Megállapítható, hogy mind a részeredményeket, mind a végkifejletet tekintve erős baloldali többség volt jelen az Ideiglenes Nemzetgyűlésben, s hogy ez mennyire nem volt reális, azt a budapesti törvényhatósági, majd az őszi országgyűlési választások egyaránt bizonyították. Mindezek ellenére az Ideiglenes Nemzetgyűlés második ülésszakának összehívására csak a szövetséges hatalmak, mindenekelőtt a nyugati hatalmak azon állásfoglalása alapján került sor, hogy Németország volt szövetségeseivel csak akkor hajlandók kapcsolatot kiépíteni, ha szabad választásokon alapuló kormányokat alakítanak. Előtérbe került tehát az új, demokratikus választójogi törvény megalkotása, másrészt annak a szükségessége, hogy forma szerint is zárják le az Ideiglenes Nemzetgyűlés, valamint az általa választott kormány tevékenységét. Törvényerőre kellett emelni az 1944 decembere után hozott legfontosabb rendeleteket, jóvá kellett hagyni a többi rendeletet, a kormány munkásságát, s felhatalmazást kellett adni a választásokig tartó további működésére. Ebből a szempontból volt jelentősége a második ülésszak szeptember 5ére történt összehívásának. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés fontos szerepet szánt az első ülésén, 1944. december 21-én tagjai sorából megválasztott háromtagú elnökségének. Ez az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnökéből és két alelnökéből állt. Nem csak a törvényhozó testület elnökségének szerepét (ülések összehívása, vezetése, bizottságok létrehozásának kezdeményezése) lett volna hivatva betölteni, hanem egyben bizonyos államfői feladatok ellátására is felhatalmazást kapott, elsősorban a kinevezéseket illetően, megosztva e jogokat a kormánnyal, illetve a miniszterelnökkel. Az államfői jogok később szükségessé vált teljesebb körű meghatározásakor azonban nem az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnökségének a jogait terjesztették ki, hanem ezeket egy új testületre ruházták. 1945. november 15-én pedig meg is szüntették az államfői hatalom gyakorlásának ezt a jórészt formális tevékenységre kényszerült intézményét. A pártpolitikai szempontból meglehetősen súlytalan elnökség (három tagja közül egyiküknek sem volt jelentősebb szerepe a meghatározó pártok valamelyikében, ami más szempontból és más körülmények között talán szerencsésnek is lett volna mondható), érezve mennyire légüres térrbe került annak következtében, hogy a törvényhozó testület tartósan nem ült össze, megpróbált az Ideiglenes Nemzetgyűlés által az 1944. december 22-i ülésen életrehívott Politikai Bizottságra támaszkodni. Ezt a megalakulásakor 22 tagú testületet a pártok által kijelölt képviselőkből hozták létre. A Politikai Bizottság tagja lett - első összetételében - 5 kisgazdapárti, 4 kommunista, 4 szociáldemokrata, 3 parasztpárti, 2 polgári demokrata párti és 4 pártonkívüli képviselő. Részt vehetett az ülésein huszonharmadik tagként az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnökségének képviselője. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés kiegészülése után felmerült az igény a Politikai Bizottság létszámának felemelését, sőt a benne résztvevő 19