Mályusz Elemér: Zsigmondkori oklevéltár V. (1415–1416) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 27. Budapest, 1997)

ságukat megállapítva - coauditor-ainak tanácsára és egyetértésével a kápolnát a felpe­resnek ítélte, az alpereseknek pedig ez ügyben örök hallgatást parancsolt, s őket a ká­polnából húzott jövedelem és a perköltség megtérítésére kötelezte. Miután az ítéletet az alperesek fellebbezésére folytatott újabb eljárást követően Deys Frigyes mester, szentszéki káplán, palotabeli ügyhallgató jóváhagyta és megerősítette, az alperesek ismételt fellebbezésére a zsinat - cum dictus Baldassar, tunc papa eius exigentibus culpis et demeritis a papatu per nos tunc sententialiter amotus existeret - Geminianus de Prato mester szentszéki káplánra, palotabéli ügyhallgatóra bízta a per eldöntését, ő pedig többszöri sikertelen idézés után - miután sem az alperesek, sem ügyvédjük nem jelent meg, megállapította makacsságukat, és ugyancsak megerősítette elődje ítéletét. Ezennel Dénes kérésére jóváhagyják azt, ezért - nehogy az, miként Dénes tart tőle, vég­rehajtatlan maradjon - vos vei duo aut unus vestrum vezessék, illetve vezesse be auctoritate nostra Dénest vagy procurator-át in corporalem possessionem capelle, auctoritate nostra távolítsa el onnan Lőrincet és kényszerítse az alpereseket a behajtott jövedelem és a perköltség megtérítésére. Az utóbbi összegét az electus 32, Frigyes 24, Geminianus 19 jó és törvényes súlyú kamarai aranyforintban határozta meg. Az eljárás során szükség esetén világi karhatalmat is vegyen igénybe, és hagyja figyelmen kívül az apostoü szék által Lőrinc és Matusel számára esetleg adott felmentést az egyházi büntetések alól. Antonius pro Deo de Ponto. - A szöveg élén az iniciáléban: A. ASV Reg. Lat. vol. 186. fol. 72a-75a. (DF 288797.) - Lukinovic 495. 1129 Okt. 15. (3. die 15. diei Michaelis) A csornai konvent bizonyítja, hogy Marczalthew-i Péter fia: Egyed mester kész volt Garai Miklós nádor egyezséglevele értelmében Papa opidum-ban a maga fogott bíráival a konventnek általa odavitt küldötte előtt nyolc fogott bíró közbenjárására megegyezést kötni Naghgymolth birtokról a veszprémi káptalannal, az utóbbi azonban nem jelent meg. Palóci László országbíró 1470. jún. 16-i okl.-ből, amelyet 1470. júl. 3-án a fehérvári keresztesek kon­ventje írt át. Veszprémi székesfőkápt. mit. 834, Gyimót 28. (DF 201424.) 1130 Okt. 15. (Vacie, 3. die 15. diei Michaelis) András váci custos, kanonok és vikárius ítéletlevele. Bwd-i Sándor fia: Péter pert indított (Huge-i')k Job fia: Miklós özvegye ellen bizonyos oklevél ügyében, amelyet sub spe restitutionis per providum virum magistrum Benchek adott neki. Minthogy az alperes arra hivatkozott, hogy az okleve­let átadta Huge-i János fiának: Lászlónak, aki őt arról ubique expedire asumpsisset, kötelezi Lászlót - annak beleegyezésével -, hogy Szt. Imre ünnepének 15. napján (nov. 19.) az özveggyel együtt in specie mutassa be az oklevelet. Papíron, zárlatán pecsét nyomával. DL 69757. (Kende cs.) - Bártfai Szabó: Pest 137, reg. - Bakács: Pest m. 1307, reg. - A hátlapra írt feljegyzés szerint az alperes három márka bírságban elmarasztalva Szt. András 8. napján (dec. 7.) fogja bemutatni az oklevelet. Folytatólag: Petrus filius Iohannis de Bwd solvit X et octo denarios. Petrus Vadas solvit XXXX denarios. Ladislaus de Hugia solvit XVIII denarios. 1 Ez csak a hátlap címzésében. 1131 Okt. 15. Konstanz. Pulkaui Péter a bécsi egyetemhez. A rigai érsek szept. 24-i levele szerint Perpignan-, ban Zs. két követe tárgyal az aragón király és Luna Péter egy-egy követével. - Archiv f. őst. Gesch. 15 (1856) 34 (Göttweihi kódexből). - (M.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom