Jakó Zsigmond: Erdélyi okmánytár I. (1023-1300) (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 26. Budapest, 1997)

OKLEVÉLKIVONATOK ( 1 —603. sz.)

serant, quando reperiri poterant, mihi pro maximis deliciis ferebantur; ceteri malva, cicardis et cicutarum radicibus utebantur. Hiis ventres famelici replebantur et spiritus vegetabilis in exsangui corpore refocilabantur. Lassis requies non dabatur, utpote qui absque tecto et operimento, quo nostra tegeremus capita, non habentes nocturno tempore quiescebamus. Tandem vix octavo die a silve recessu ad Albam venimus civitatem, in qua nihil potuit reperiri, preterquam ossa et capita occisorum, basilicarum et palatiorum muros diruptos et subfossos, quos nimia Christiani cruoris effusio macularat. Et, licet terra innoxium sanguinem, quem inebriata suxerat, non monstraret, ostendebant se lapides adhuc cruore roseo purpuratos, per quos absque continuato gemitu amaris suspiriis festinus transitus non fíebat. Et erat ibi ad decem miliaria iuxta silvam villa, que Frata dicitur in vulgari, et infra silvam ad quattuor miliaria mons mirabilis et excelsus, in cuius summitate lapis et petra fundabatur terribilis; magna ibi hominum et mulierum confugerat multitudo, qui nos gratanter cum fletu receperunt, interrogabantque nos de nostris periculis, que nos omnia illis paucis verbis declarare nequiebamus. Obtulerunt tandem nobis nigrum panem de farina et contritis corticibus quercuum piscatos [!], sed nobis dulcor illius supra semilias quandocunque per nos comestos [!] suavior videbatur. Mansimus igitur ibidem uno mense, nec fuimus ausi discedere, sed mittebamus semper speculatores ex hominibus levioribus videre et réseire, si adhuc que pars Tartarorum in Hungária remansisset aut si arte deceptoria, ut prius, instructi pro capiendis reliquis fuga lapsis reverterentur. Et quamvis sepius necessitate querendi victualium cogente loca petierimus quondam habitata, nunquam tamen noster tutus fűit descensus... Kézirat hiányában az 1488-ban Brünnben megjelent első kiadás tekinthető az eredetihez legközelebb álló szövegnek. A fenti részleteket ScRerHung II. 564, 586—588 után közöljük. • Közlés: A későbbi kiadások és a forrásra vonatkozó irodalom felsorolása: ScrRerHung II. 545—550. • Magyar fordítások: Szabó Károly, Pest 1861. — Turchányi Tihamér, Bp. 1905. — Mészöly Gedeon, Bp. 1939. — Katona Tamás, Bp. 1981. — Tarnai—Madas 194—215. • Német fordítás: Wagner: Quellén 21—23 (töredék). • Román fordítás: Popa— Lisseanu V. 21—97 (latin szöveg is). 194. [1242—1252] [IV.] Béla király Sofalua, Kendteluk, Zereth, Monyoros, Arukalia (Doboka vm), valamint Zeyzorma és Kuzepfolua (Zonuk vm) birtokot rendkívüli és hűséges szolgálatai jutalmául Lőrinc erdélyi vajdának adományozza. Említés IV. László király 1279. május 11-i oklevelében (366. sz.), Teleki cs mvhelyi lt: DL 73628. — Említés Kont Miklós erdélyi vajda 1355. május 23-i oklevelében, ugyanott: DL 73668. A keltezés Lőrinc vajda tisztségviselésének idején alapszik. • Közlés: CD V/2. 547. — TFirnh 118. — Hurmuzaki 1/1. 420. — Ub I. 136 és II. 107. — TelOkl 1. 9 és 98. — BpTOkl I. 177—178. — DIR C, veacul XIII, vol. II. 204 (román fordításban). — DocRomHistC. X. 312—313 (román fordításban is). • Regeszta: RegArp 2949. sz. 195. 1243. január 27. (VI. Kai. Februarii) [IV.] Béla király kettőspecsétes oklevelével megerősíti Lőrinc vajdának ama döntését, hogy a német (Theotonicos) Lentenk comest és Hermann nevű testvérét, továbbá vejét (sponsus): Christiant birtokkal jutalmazza, amiért hűségesen segítették őt, amikor a tatárokkal való ütközet után az erdélyi részekbe küldték a királyi népek összegyűjtése és a szükséges üdvös intézkedések megtétele végett. Tehát Doboka várának földjei közül Fatateleke-t, Bachunateleke-t és Chege-