A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Közgyűlésük „első fordulóján" 1989. március 19-én a Corvin moziban ismertették az SZDSZ (77 oldalas) programtervezetét. A 21 társadalomtudós által írt dokumentum átfogóan szólt az SZDSZ tö­rekvéseiről a gazdaság, a szociálpolitika és a közjog átalakításában. Szerintük nincs harmadik út a parlamenti demokrácia és a diktatúra között, sem pedig a piacgazdaság és a bürokratikus tervkoordi­náció között. A programtervezet vitájának második fordulóját április 16-ra hirdették meg az 1990-es parlamenti választások jogi megoldásaira vonatkozó javaslat megvitatására. Ügyvivői testület: Göncz Árpád, Iványi Gábor, Magyar Bálint, Mécs Imre, Solt Ottilia, Szabó Miklós, Kőszeg Ferenc, Szent-Iványi István, Vass István. Taglétszám: 2000 fő, 1989. decemberben 8600. Sajtója: BESZÉLŐ, SZABAD DEMOKRATÁK. 16. TÖRTÉNELMI IGAZSÁGTÉTEL BIZOTTSÁGA (TIB) 1988 tavaszán alakult. Alapító tagjai az 1956-os forradalom kivégzett vezetőinek hozzátartozói, bör­tönt járt résztvevői (kb. 40 fő). 1988. június 5-én felhívásában kifejezett célja: a magyar társadalom minél szélesebb támogatásával előmozdítani a magyar sztálinizmus egész 1945 utáni korszakában, de különösen az 1947 és 1960 között elökövetett népellenes bűnök, törvénytelenségek feltárását, az élő és holt áldozatok erkölcsi, politikai és jogi rehabilitálását, a kivégzettek és a meggyilkoltak emléké­nek megtisztítását, számukra méltó sírhely biztosítását s egy közös emlékmű állítását. Alapító tagok (a felhívást aláírók): Nagy Erzsébet, Gyenes Judit (Maiéter Pál özvegye), Halda Aliz, Szilágyi Józsefhé, Újhelyiné Haraszti Mária (Losonczy Géza özvegye), Darvas Iván, Dénes Já­nos, Eörsi István, Erdélyi Tibor, Fekete Gyula, Fónay Jenő, Forintos György, Földes Péter, Gáliné Káldor Vera, Göncz Árpád, Hankiss Elemér, Hegedűs B. András, Hegedűs László, Hősz Dezső, Ker­tész Dezső, Litván György, Lőcsei Pál, Marián István, Mécs Imre, Mensáros László, Molnár Ferenc, Nagy Elek, Obersovszky Gyula, Pártay Tivadar, Pomogáts Béla, Rácz Sándor, Széli Jenő, Tóbiás Áron, Újhelyi Szilárd, Ungváry Rudolf, Vásárhelyi Miklós, Zimányi Tibor. 1988-ban a TIB nem alakult szervezetté, ezért képviselője, illetve kapcsolattartói útján érintkezett a külvilággal. A TIB képviselője: Göncz Árpád. A TIB kapcsolattartói: Ghiczyné Gyenes Judit, Hal­da Aliz, Szilágyi Júlia. Irodája nem volt, levelezési cím és az összejövetelek színhelye: Hegedűs B. András V. kerületi lakása. 1988. június 16-án megemlékeztek Nagy Imre és társai halálának 30. évfordulójáról, a Beszélőben és a Kapuban közzétették a kivégzettek névsorát. A bizottság három szekcióban végezte terékenységét: I. Történelmi szekció: a négy évtized fehér foltjainak feltérképezése, 56-os kronológia, revideált tankönyv elkészítése. II. Kegyeleti szekció: a kivégzettek méltó eltemettetése, közös emlékmű állíttatása a magyar sztálinizmus valamennyi áldoza­tának. Hl. Jogi szekció: rehabilitációk; jogsérelmek elhárítása. 1989-ben a TIB vezetői: Ungváry Rudolf, Zimányi Tibor, Hegedűs B. András, Fónay Jenő. De: 1989. június 8-án a TIB nemzetközi sajtótájékoztatóján a következő tisztségviselőket említik: Vásár­helyi Miklós, a TIB elnöke, Göncz Árpád alelnök, Hegedűs B. András, a TIB titkára. 17. ÚJ MÁRCIUSI FRONT (ÚMF) Az Új Márciusi Front megalakítását a magyar szellemi élet résztvevőinek egy csoportja határozta el 1987 decemberében. 1988 máciusában összegezték álláspontjukat és törekvéseiket, amelyeket 1988. szeptember 16-án tettek közzé a „Társadalmi megújulás szellemi megalapozására" c. felhívás­ban. Ebben felhívták a párt- és állami vezetőket, hogy „fokozott felelősségük tudatában támogassa­nak minden kezdeményezést, amelynek célja a társadalmi, politikai, gazdasági megújulás előmoz­dítása". A felhívást az Új Márciusi Front alapítóiként aláírták: Antal László, Bauer Tamás, Fekete Sándor, Király Zoltán, Lengyel László, Nyers Rezső, P. Szűcs Julianna, Újhelyi Szilárd, Vitányi Iván, Baló György, Bihari Mihály, Gyurkó László, Körösi József, Nagy Tamás, Pataki Ferenc, Szűcs Jenő, Tar­dos Márton, Vásárhelyi Miklós, Vámos Tibor. 1911

Next

/
Oldalképek
Tartalom