A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

7. FÜGGETELEN KISGAZDA-, FÖLDMUNKÁS- ÉS POLGÁRI PÁRT 1988. november 18-án újjászervezte magát az 1930-ban alakult Független Kisgazda-, Földmunkás­és Polgári Párt — az eredeti név megőrzésével utalva a párt jogfolytonosságára. Szellemi intellektuális hátterét a régi Kisgazda Párt vezetői és a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaságban tevékenykedő fiatal értelmiségiek jelentették. A párt programja támogatta a kölcsönös katonai leszerelést, eszménye „a politikailag semleges Magyarország". Fontosnak tartotta a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek „demokrati­kus önrendelkezési jogának" biztosítását; támogatta „az európai integrációhoz való kapcsolatok" erősítését. Belpolitikai programpontjai az ország demokratikus átalakítását, a jogállamiság kiépíté­sét, a szabad választásokon és többpártrendszeren alapuló népképviselet, a világnézeti pluralizmus és egyenlőség, a független nyilvánosság megteremtését célozzák. Kiemelkedő jelentőséget tulajdonít az önkormányzati-közigazgatási reformnak, a helyi önkormányzatok közvetlen demokráciája kialakí­tásának. Gazdasági programpontjai ,,a gazdaság egész intézményrendszerének, szabályozási rendjé­nek megváltoztatását, technikai-technológiai és ágazati szerkezetének átalakítását" sürgették. A gaz­dasági megújulás alapfeltételének tekintette a tulajdonformák garantált piaci esélyegyenlőségét, és radikális struktúraátalakító, keresletbővítő gazdaságpolitikát támogatott. A hármas jelszó jegyében politizált: Isten, haza, család. 1989. január végéig a Kisgazdapártnak 34 vidéki és fővárosi szervezete alakult, tagjainak száma kb. 2000 fő volt. (Szeptemberben 23 000 tag.) 1989. január 21-én az ideiglenes országos vezetőség a helyi szervezetek vezetőivel kibővített ülést tartott, ezen politikai bizottságot, szervező- és egyeztető bizottságot választott. A politikai bizottság tagjai: Pártay Tivadar (elnök), Futó Dezső (főtitkár), Kovács László, Janzsó János, dr. Mizsei Béla, Jónás József, Zeőke Pál (elnökhelyettesek), dr. Iván Géza és Dragon Pál (főtit­kárhelyettesek). Bereczki Vilmos és dr. Ravasz Károly (az országos vezetőség titkárai). 1989. február 24-én a politikai bizottság kizárta a pártból Bába Ivánt, Jezsó Istvánt, Légrádi Tibort és dr. Ravasz Károlyt, de ezt a nagyválasztmány március 23-án „semmisnek nyilvánította". (A Magyarország Politikai Évkönyve 1990. szerint elnök: Vörös Vince, alelnökök: dr. Balogh György, dr. Böröcz István, dr. Iván Géza, Nagy Ferenc. Főtitkár: Prepeliczay István főtitkárhelyettes: Dragon Pál.) 1989. március 5-én sor került az MSZMP és a Kisgazdapárt delegációjának — zárt ajtók mögött zajló — eszmecseréjére. A Kisgazdapárt delegációját Vörös Vince társelnök vezette. O volt a párt szónoka is a március 15-i múzeum-kerti ünnepségen, amelynek szervezésében a Kisgazdapárt buda­pesti szervezetei is részt vettek. 8. FÜGGETLEN SZAKSZERVEZETEK DEMOKRATIKUS LIGÁJA Alakulás éve: 1988. Kapcsolattartók: Bruszt László, Őry Csaba. Pártoktól és felettes szakszervezeti központoktól függetlenül, a szakszervezeti szolidaritás jegyében jött létre. Célja, hogy állandó fórumot és kereteket biztosítson az együttműködésnek, egymás kölcsö­nös támogatásának, a közösen elfogadott célok közös képviseletének. Támogatta újabb független szakszervezetek megalakulását, a független szakszervezeti mozgalom kialakulását. A konszenzuselv alapján működött, azaz csak a tagszervezetek teljes egyetértésével hozott döntésekben foglalt állást. Nem volt vezetősége, belső hierarchiája. Folyamatos tevékenységét egy-egy időszakra delegált kül­döttekből álló testület biztosította. Alapító tagjai: Humanitás Demokratikus Gyógypedagógiai Szakszervezet, Mozgókép Demokrati­kus Szakszervezet, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének Országos Választmánya, Tudo­mányos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete. Megfigyelőként: Ingatlankezelési és Városgazdálkodási Dolgozók Független Szakszervezete. 9. KERESZTÉNYDEMOKRATA NÉPPÁRT (KDNP) Az egykori Demokrata Néppárt három volt országgyűlési képviselője 1989. március 17-én bejelen­tette, hogy megkezdik a párt újjászervezését Kereszténydemokrata Néppárt néven. 1907

Next

/
Oldalképek
Tartalom