A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

ves Elvtársak! Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy aki Magyarországon lakásügyben elhihető ígéretet fog tudni mondani a következő hónapokban, s ennek valami jelét is mutatja, az a városokban megnyerte a választást. És a mi helyzetünk az, ami a Központi Bizottság előtt ismert, itt mi vitattunk már nem tudom hányszor, utána megkapta a kormány, hogy foglalkozzon vele, biztos részét képezi ott a csomagtervnek vagy másnak, de nem akarok itt — ismétlem — konkrét ügyekbe belemenni. Ezt illusztrációképpen hoztam csak föl. A másik téma, amit szeretnék említeni, érintették ezt is többen, de magam is készültem elmondani. Ez a bizonyos nemzetközi kapcsolataink témája. Egyszer el kellene szánni magunkat fölvállalni, hogy kivitassuk valamilyen fórumon, akadémián, máshol, ezt a magyar kisebbségi ügyet felelősen — indulatok nélkül, tisztességesen —, és nem tekintve jobbra vagy balra, mellékhaszonra, vagy egyebekre. Hiszen, nagyon veszedelmes dolog az — erre Szűrös elvtárs kitért —, hogy a reform ellen is fel lehet ezt használni, a másik oldalról igen, fel lehet használni a reformtörekvéseink ellen is. De ezt a kisebbség ügyet, valahogy úgy a Bibó István gondolatvilágához igazodva — hogy a most oly gyakori hivatkozást említsem — kellene áttekinteni, itt Közép-Kelet-Európában, ahogy ő mondta. Igenis, gond van vele, egyetértve azzal, hogy nyitni kell, minden irányban. Talán nem tűnik dicsekvésnek, ha azt mondom, hogy huszonvalahány évvel ezelőtt, mikor a Nyugat-Európa mezőgazdaságáról írtunk egy szakkönyvet, akkor azért külön kellett eljárni az illetékes művelődési szerveknél, hogy engedélyezzék a kiadását, mert féltek tőle, hogy nem lesz-e ebből nyugati propaganda. Tehát kell nyitni, igen, most is, húsz évvel ezelőtt is kellett. De azt hiszem, azon el kell gondolkodni, hogy jó-e az, ha mi minden szomszédunkat támadunk Ausztria kivételével. Ebben az ügyben is. Azaz, szó van róla, hogy csökken például — csak példának mondom — a magyar tannyelvű iskolások száma a szomszéd országokban. Sajnos, igaz. No de szemrehányást tegyünk azoknak a szülőknek, hogy tovább akarják taníttatni a gyermekeiket, mert a felvételizés, a közép- és főiskolán az illető állam nyelvén folyik. Mondják ők. Erről nekem eszembejut, a hercegszántói szerbhorvát tannyelvű iskola, ott a Bácskában, amit nem tudtunk benépesíteni, jóllehet, autóbuszt adtunk ingyen, hogy a nagy körzetből összehordja a gyerekeket, mert nálunk sem tudnak szerb nyelven felvételizni a gimnáziumban, legfeljebb egyben, de főleg egyetemre sehová. Na, nem akarom folytatni, tehát végig kellene ezt — nemcsak ezt persze, ez csak a példája, de ezt a nagyon felelős témát — szomszédainkkal gondolni, rendezni. Végül a fő témára. Hogyan készüljön a párt a választásra? Én úgy gondolom, hogy túl kell tenni magunkat sok-sok dolgon. Világosan szóltam már itt én más alkalommal a pártállamügyekről, itt most csak azért említem, hogy a pártállamnak nem ellentétpárja azt hiszem a látszatállam. Tehát a mi fölkészülésünkhöz, mindenféle presszió nélkül, de azért hozzátartozik az is, hogy az állam a maga területén, rendben tartsa a dolgokat. És ez alatt én azt értem, hogy vállaljuk legkülönbözőbb intézményeinknél azt, amit vállalni kell. Bábolnán, amikor voltak ezek a hajdani téli üzemszervezési ankétok — Burgert elvtárs tanúsíthatja —, ott volt egy kiírás a tanácsteremben, hogy felelősek vagyunk nemcsak azért, amit teszünk, hanem azért is, amit tenni elmulasztunk. Én erre az utóbbira szeretném felhívni a figyelmet. És ez a Központi Bizottságra is — úgy gondolom —, hogy teljes mértékben áll, hiszen ez a mi pártunk, és egy kicsit a központi bizottságunk is, kedves elvtársak, 1161