A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

A küldöttek jelölésére és választására a 9. szakaszban foglaltak irányadók. 5. A helyi pártszervezet vezető szervének feladata a helyi pártszervezetbe tömörült alapszervezetek munkájának összehangolása, a közös politikai akciók szervezése, a párttagság egészét érintő kérdé­sekben közös álláspont kialakítása. A vezető szerv a következő változatok egyike lehet: a) Végrehajtó szerv nélküli pártbizottság. Tisztségviselőit az összevont taggyűlés (küldöttgyűlés) választja. További tagjait vagy az összevont taggyűlés választja meg, vagy delegált tagokból és küldöttgyűlésen választott tagokból áll. b) Pártbizottság, amelynek végrehajtó szerve a végrehajtó bizottság. A pártbizottság tagjainak egy részét az alapszervezetek, illetve több alapszervezetből álló párttag­közösségek delegálják, másik részét a küldöttgyűlés választja. Létrehozható a pártbizottság oly mó­don is, hogy valamennyi tagját delegálják. A végrehajtó bizottságot és a tisztségviselőket a küldött­gyűlés közvetlenül választja. A testületek és a tisztségviselők — első titkár és titkár(ok) — létszámáról a küldöttgyűlés, illetve az összevont taggyűlés dönt. A bizottság két küldöttgyűlés között jogosult a végrehajtó bizottsági tagok felmentésére és megválasztására, amíg a cserék nem haladják meg a vég­rehajtó bizottság létszámának felét. c) Választmány és elnökség. A választmány tagjait az alapszervezetek, a párt tanácstag csoportja(i), valamint a párt tagozataiban működő párttagcsoportok delegálják. Elnöke a helyi pártszervezet elnöke. A helyi pártszervezet elnökét, ügyvezető titkárát, más tisztségviselőit és az elnökség további tagjait a küldöttgyűlés választja. Az elnökség tagjai nem lehetnek egyidejűleg a választmány tagjai. A kül­döttgyűlések között a választmány jogosult a tisztségviselők és elnökségi tagok felmentésére és meg­választására. d) Szövetségi jelleggel működő párttestület (titkárok tanácsa vagy koordinációs tanács). A helyi pártszervezetekben az alapszervezetek, illetve a párttagközösségek képviselőiből szövetségi jelleggel működő helyi párttestület alakítható. Tisztségviselőit a pártértekezlet választja meg. 6. Az összevont taggyűlés, illetve a küldöttgyűlés a gazdálkodás ellenőrzésére pénzügyi ellenőrző bizottságot; a párttagok jogainak védelmére, vitás ügyek és panaszok elbírálására egyeztetőbizottsá­got hozhat létre. A küldöttgyűlésen létrehozott egyeztetőbizottság tagjainak többségét az alapszerve­zetek delegálják. Az egyeztetőbizottság elnökét az összevont taggyűlés vagy a küldöttgyűlés választja. Az egyeztetőbizottság tagjai nem tölthetnek be más választott párttisztséget és nem lehetnek a párt alkalmazottai. 7. A választott testületek munkabizottságokat hozhatnak létre. 14. szakasz A megyei és a budapesti pártszervek (a továbbiakban: megyei pártszervek): 1. A megyei pártértekezlet a helyi pártszervezetek küldötteiből áll. Megyei, illetve budapesti párt­értekezletet szükség szerint, de legalább évente (alternatív szövegjavaslat: választmány működése esetén legalább kétévenként) kell összehívni. 2. A helyi pártszervezetek megyei pártszerveket hozhatnak létre. Ezek feladata, hogy összehangol­ják a területükön működő helyi pártszervezetek tevékenységét, szervezzék közös akcióikat. Állást foglalnak a megye egészét érintő politikai kérdésekben. 3. A megyei vezető testületek felépítéséről a pártértekezlet dönt. Ebben az alábbi változatok egyike alkalmazható: a) Szövetségi jelleggel működő megyei párttestület. A megyékben a helyi pártszervezetek képviselőiből szövetségi jelleggel működő megyei párttestület (koordinációs tanács) alakítható. Tisztségviselőit a pártértekezlet választja meg b) Egytestületes pártbizottság. Tagjai egy részét a helyi pártszervezetek delegálják, többi tagját, valamint tisztségviselőit a pártér­tekezlet választja meg. c) Megyei választmány és elnökség. A választmány tagjait a helyi pártszervezetek, a párt megyei tanácstagcsoportja, valamint a párt tagozatai delegálják. A választmány elnökét, alelnökeit, ügyvezető titkárát és az elnökség többi tagját a pártértekezlet választja. Az elnökség tagjai nem lehetnek egyidejűleg a választmány tagjai. A párt­értekezletek között a választmány jogosult az elnökség tisztségviselőinek és tagjainak felmentésére és megválasztására. 4. A megyei pártértekezlet pénzügyi ellenőrző bizottságot választ, és megyei egyeztetőbizottságot hoz létre. Az egyeztetőbizottság vezetőjét a pártértekezlet választja, tagjait a helyi pártszervezetek de 1725

Next

/
Oldalképek
Tartalom