A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

A másik része, nem tudjuk, hogy mekkora az egyik rész és a másik rész, a másik részében nincs általános bizalmatlanság a Központi Bizottság iránt, ellenben azt tartja szükségesnek, hogy a következő kongresszuson a pártvezetés minden szintjén alapvető megújulás, erőteljes fiatalítás és új arcok megjelenése szükséges. Tehát a jövőre vetítve gondolja ezt, és ezért ellenzi azt, hogy személyi kérdésekbe a régi vezetés tagjai automatikusan beleszóljanak. Ugyanakkor egy forrongó állapotban van a párttagságunk, és valamelyest szétzilált vezetésünk van, ezt is meg kell állapítani, és ezt a forrongó párttagságot, ebben az időszakban ez a vezetés nem tudta kezelni, és nem tudta irányítani. Úgyhogy mi most mint Elnökség, korábban mint Politikai Bizottság nyugodtan önkritikát gyakorolhatunk. Ugyanakkor én egyetértek azzal, hogy itt túlzások vannak a párttagság részéről, egy abszurdum az, hogy amikor egy Központi Bizottság tesz jelentést, tesz javaslatokat a kongresszusnak, a Központi Bizottság tagjai ne legyenek teljes jogú tagok. Ez egy abszurdum. Akkor mondjuk ki, hogy nincs már Központi Bizottság, ha így gondolkodnánk. Tessék? Ne mondjuk ki, csak mondom, ha valaki így gondolkodik, akkor mondja ki, és akkor személyek tegyenek [sic!], de kik azok a személyek, akkor a kongresszus döntsön teljesen forradalmi alapon egy új párt indításáról stb. Ez így sehogy sem jó. Ezzel megszégyenítenénk önmagunkat, és kezére játszanánk az ellenzéknek, és nagy károkat okoznánk. Tehát summa summarum, én azt javaslom szintén, hogy a C-variánst fogadjuk el, az elvi alapon nyugszik, és a Központi Bizottság tegye meg a jelentéseit, és a központi bizottsági tagok azért felelnek, és ebben szavazati joguk kell hogy legyen, az új vezető szervek megválasztásában pedig azoknak legyen szavazati joguk, akiket^ megválasztottak. Én tényleg meditáltam azon, talán még mindig meditálok, hogy nekünk le kellene mondani, nem a megválasztott KB-tagokra, hanem csak az Elnökségre gondoltam, de a meditációm során odajutottam, hogy egyéni döntéssel történhet ez meg, kollektíván az Elnökség ne mondjon le, ezt azért is nem javasoltam az Elnökség ülésén elhatározni. Ugyanakkor azt hiszem, nem szabad, hogy belekeveredjünk a legcsekélyebb mértékben a manipuláció látszatába, és magunkra vonjuk a manipuláció vádját. Ezért azt gondolom, úgy kellene határoznunk, hogy a Központi Bizottság eredeti szabályai szerint, a kongresszusi szabályzat szerint megválasztott küldötteket ismerjük el megválasztott küldötteknek, aki pótkeret alapján — nem is tudom, hogy ki állapíthat meg egyáltalán pótkeretet, ilyen nincs — lett megválasztva, az nem kongresszusi küldött. Akkor törvényes, jogos eljárás van, utána, aki akar, még gondolkodhat azon, hogy nem fogadja el a küldötti megbízatást, de ez egyéni jog legyen. Van a dolognak egy további politikai tartalma, én szeretném ezt elmondani, hogy ez a Központi Bizottság így, ahogy most együtt maradtunk — akik közben kiváltak, azok valamüyen okból nem vállalják a felelősséget, lehet, hogy nem politikai ok, hanem személyi ok volt, de politikaivá vált azáltal, hogy kiváltak —, azok együtt csináltuk mindazt, amit ebben a pártban egészen a kongresszusig csinálni fogunk és csináltunk eddig. Tehát ez a nyitás, ez a politikai nyitás, ez a reformpolitika, amit mi most gondoltunk, és aminek megvalósítását megkezdjük, vagy amit csak javasolunk a jövőre, az ennek a Központi Bizottságnak a teljesítményeként kerül majd elbírálásra, és ugyanúgy, mint az Országgyűlésnek, ennek az Országgyűlésnek az alkotmányozásban játszott szerepe, az lesz a legdöntőbb a jövőben, és ezt így kell politikailag értékelni. 1689