A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

arra irányult, hogy az a Vogel nevű berlini ügyvéd, aki eddig is ilyen jószolgálati alapon közreműködött ilyen ügyek elintézésénél, a jószolgálata abban állt, hogy az NDK-hatóságok felhatalmazták őt arra, hogy megígérhesse az emigrálni akaró NDK-állampolgároknak, hogy térjenek vissza az NDK-ba, és azonnal meg fogják kapni a kiutazási engedélyt, a kivándorlási engedélyt, és ezt be is tartották minden esetben eddig, de hát persze nem nagy embertömegről volt szó. Tehát a Vogel ügyvéd neve az NDK-ban egy szimbólum, hogy akinek Vogel ügyvéd megígéri, hogy kivándorlási engedélyt kap, az ténylegesen meg is kapja, tehát egy félhivatalos állami megbízottként szerepelt, és ilyen megegyezés történt a Vogel ügyvéddel. El is intézték a berlinit [sic!], a prágai még nincs elintézve — azt hiszem, hogy az elintézés útján van —, nem tudni még, valamennyi számú ember ott van. Az utolsó pillanatban — miután az NDK vezetése mindvégig habozott, nem intézkedett semmit, a mi kérésünkre sem, ez egy olyan hét- vagy nyolcnapos habozási időszak volt —, az utolsó pillanatban, ahogy Berlinben megegyeztek, azzal a kéréssel lépett fel felénk, hogy mi is alkalmazzuk a berlini megoldást itt Magyarországon. Ilyen értelemben léptek fel a Külügyminisztériumban is, szombaton délben Honecker elvtárs hozzám is küldött egy üzenetet, és arra kért, hogy így járjunk el a kormány felé. Megbeszéltük a dolgot, megnéztük, hogy mit lehet csinálni, arra a határozott véleményre jutottunk, hogy Magyarország esetében lehetetlen alkalmazni a tízezer és ennél is több kivándorolni akaró NDK-állampolgárral szemben a Vogel ügyvédhez hasonló megoldást — ráadásul nekünk nincs is Vogel ügyvédünk, Vogelt ide kellett volna hozni —, lehetetlen megcsinálni, a feszültségek szüntelenül nőttek volna, nagy botrány keletkezhetett volna. Magyarországnak mindegyik megoldás árt. Ez, amit elfogadtunk, végül ez árt az NDK felé. Ha az ő megoldásukat alkalmazzuk, akkor itt ezzel a nagy tömegű NDK — 50—60 ezer NDK-állampolgár tartózkodott az országban — állampolgár nagy részével kerülünk szembe. Azt kérték az NDK vezetése részéről, még az elején, hogy ideküldenek embereket, akik rábeszélik az állampolgárokat arra, hogy ne menjenek ki. Ezek idejöttek, be is mehettek volna, de egyszerűen nem engedték be [siet]. Ezek felzaklatott emberek voltak, akik a táborokba bementek, érthető, hogy ebből csak skandalum lett volna, megerőszakolni nem lehetett ezt az embertömeget. És akkor válaszoltunk az NDK-nak, ez az én személyes válaszom volt, vasárnap ment el. Még azt hozzáteszem, azt jelezték szombaton a részemre küldött üzenetben, hogy amennyiben vasárnapig mi kielégítő megoldást jelentő lépést nem teszünk, akkor nyilvánosságra hozzák kormányszinten az elégedetlenségüket és az elhatárolódásukat. Vasárnap reggel én válaszoltam. A válaszom lényege az volt, hogy sajnáljuk, ami történt, mi nem érezzük magunkat felelősnek a helyzet előállásában, kényszerhelyzetbe kerültünk, és kényszerhelyzetben léptünk. Azt üzentem vissza, hogy a berlini módszert mi itt Magyarországon lehetetlennek tartjuk alkalmazni. Jeleztük továbbá azt, hogy az 1969-es menekültügyi egyezménynek — amelyben ezekről a menekültekről van szó, hogy ugyanis visszairányítjuk [sic!] —, ez egy titkos záradéka tehát, amit felfüggesztettünk, azt ideiglenesen függesztettük fel, és jeleztük, hogy hamarosan, ahogy normalizálódik a helyzet, visszaállítjuk hatályba. Egyúttal jeleztem: készek vagyunk magas szinten, bármilyen magas szinten a problémáról tárgyalni továbbra is, és barátság az barátság, ezzel végződött. Akkor nem adták ki azt a kormánynyilatkozatot, csak az ADN keletnémet hírügynökség egy gorom1665