A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Ennek kapcsán szeretném elmondani azt, hogy nézzünk körül a saját magunk háza táján. Tele vagyunk tudniillik árnyékpárttagokkal, ezt én így neveztem el. Képletesen ezt lehet úgy megfogalmazni, hogy a pártállam biztonságos hatalmi formátumának árnyékában gyönyörűen lehetett hűsölni — ez eddig egyszerűen nagyon nagy divat volt —, azután tele vagyunk olyanokkal is, akik most nem mernek előjönni a fényre. Ez katasztrofális. De hát ilyenek vagyunk. Ehhez kapcsolódó gondolat az — és ez szerintem az összes problémák alapvető gyökere —, amióta itt ülök, most már több mint egy éve ebben a teremben, azt tapasztalom — legalábbis a megnyilvánulásokból és a hozzászólásokból —, hogy mindenki felelősen, aki itt ül és hozzászólt — aki nem szólt hozzá, azt nem tudom megítélni, mert nem járok össze senkivel — aggódva, minden erejével és a legjobb tudása szerint tenni akar az ország sorsának jobbra fordulásáért. Ennek ellenére természetesen jobbról, balról, innen, onnan, saját sorainkból jogos kritika is éri ezt a Központi Bizottságot. És e mellé a kritika mellé, természetesen csak magunk között, én is fel tudok zárkózni a következőkkel. A meggondolatlan személyi változások, a meggondolatlan és átgondolatlan személyi változások a legfelsőbb politikai vezetésben jelenlegi tapasztalataim szerint katasztrofális károkat okoznak azért, mert pont ellenkező céljukat és hatásukat érik el. Mivel elmondtam, hogy a saját magam nevében szólok, ezért azt is el tudom mondani, hogy pontosan azon az ominózus 12-i, május 12-i

31 központi bizottsági ülésen éppen külföldön voltam, másnap reggel külföldön értesültem azokról a személyi változásokról, hogy kik kerültek ki a Politikai Bizottságból és hogyan. Minden oldalról próbáltam ezt a dolgot végiggondolni. Egyik akkori, a Politikai Bizottságból kikerült tag sem szorul az én védelmemre, de katasztrofális hibának tartom, mert azóta már itt is volt alkalmam megszondázni a párt és az egyszerű emberek véleményét, és igazán nem értik ezeket a változásokat, anélkül, hogy én ebbe mélyebben belemennék. Nagyon szeretném a magam szerény, a magam nevében elhangzó eszközeivel felhívni mindannyiunk figyelmét, hogy ebben a jelenlegi helyzetben minden olyan személyi változás, amely mögött holnapután, vagy a következő fél órában nem nyilvánul meg olyan visszaigazoló tényező, hogy az jogos volt, az katasztrofális veszéllyel jár, és csak azt a látszatot kelti, mintha az MSZMP vezetésén belül marakodnának. Ezt el kellene kerülni. Arról néni is beszélve, hogy most alig több mint egy éve működik és üzemel ez a Központi Bizottság, és enyhén szólva, magáról is egy valamifajta nem túl hízelgő bizonyítványt állít ki akkor, amikor saját magából választott egymás között, egy közös cél érdekében, a most már tényként közölt szeptember végi pártkongresszusig nem tud olyan szinten türelemmel maradni, hogy ha kell, akkor a pártközvélemény váltsa le ezt az eígész Központi Bizottságot és Politikai Bizottságot, és itt mindenhol új ember üljön. Ez a minimum, hogy addig azért már valamilyen szinten türelemmel kell lennünk. Még egyfajta kritika a közelmúltból, ha szabad ezt mondanom. Június 16-a. Végignéztem az egészet videón többször is. Felemelő dolgok is voltak, döntően felemelő dolog volt, és a nyugalom. Nagyon nehéz élni úgy egy országban, hogy nemzeti ünnepeinktől, kezdve március 15-én, a felszabadulás ünnepén, október 23-án, mindig kell valamitől félni, hát ez borzasztó. És remélem, hogy ez egy határkő volt ebben. De az bizony nagyon nagy baj, hogy ezeket a kommunista mártírokat ez a párt kiengedte a kezéből. 1139