A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

tudta folytatni a régi politikát, és az így keletkező vákuumban felnövekedett az ellenzék. Mindent kiragadva a kezünkből, a kezdeményezést, az átalakítást, a demokrácia zászlaját, mindent. Azt hiszem, ha a kongresszuson mi egy ilyen centrumpártisággal, a józan többséggel, a szélsőségek ellen vitázunk, ez a belső megoldatlanság fennmarad, a kongresszus után sem fog tulajdonképpen ez a belső vita megszűnni, mert nem szűnhet meg, amíg nem tisztázódott a két platform, amiről szó van, ami személyi ellentétekben is megjelenik, módszerekben is megjelenik, de a lényege mégis két eltérő platform, amit nem mondunk ki, nem mondtunk ki egyáltalán, és akkor, ha fennmarad ez a belső bizonytalanság, egy álkompromisszum és alegység jegyében, akkor nincs esélyünk a cselekvésre, mert ez bénította meg végül is mind a két szárny cselekvését az elmúlt másfél évben is. Én azt hiszem ezt végig kellene gondolunk, ha kell végig kellene vitáznunk, mert ezt nem tettük meg, és enélkül nem tudunk egy igazán érdemi beszámolóval fellépni a kongresszus előtt. Én úgy érzem, ez a lényege a kongresszusi beszámolónak, amihez el kellene jutni. Ez volt a második kérdés, elnézést, hogy erről hosszabban beszéltem. A harmadikról nagyon röviden. Ez a Nagy Imre-ügy, ami a múltkor előkerült, én nem voltam itt a múltkori központi bizottsági ülésen, nem voltam Magyarországon még, és a mai ülésen is felmerült ez a téma, természetesen. Én, amit erről hallottam és tudok, az engem mélységesen megdöbbent, tulajdonképpen úgy érzem, hogy ez az egész Nagy Imre-ügy most a párton belül és a vezetésen belüli viták egyfajta aduja kíván lenni. Van, aki úgy gondolja, hogy a Nagy Imre-ügyben manipulált módon összeválogatott és feltehetőnen a KGB által más utakon, de Magyarországra küldött dokumentumokkal

36/a csapást lehet mérni a reformszárnyra, vagy mindazokra, akiknek Nagy Imre egyfajta zászló vagy irányjelzés, és így tovább. Ami a megújulásunkkal kapcsolatos. Nem véletlen, hogy az 56 körüli viták olyan hevesek voltak. Ez nem egy múlt, nem egy történelmi vita, ez a megújulással kapcsolatos vita. Sokan azt hiszik, hogy ezzel, ha most itt leleplezik Nagy Imrét, akkor ez leleplezi az egész reformszárnyat is bizonyos értelemben. Ha kimondjuk, ki volt a Nagy Imre a 30-as években, bizonyos dokumentumokra építve, akkor ezt mondjuk az erőkre is, amelyek 56 értékelése vagy 56 kapcsán most fellépnek, csapást mérhet [sic!]. Lehet. De én úgy érzem, és én nagyon felhívom erre a figyelmet, hogy életveszélyes játék ez. En úgy érzem, hogy ez nem Nagy Imrére, mert őt ez nem hiszem, hogy túlzottan érdekli ma már. Nem is Nagy Imre híveire mér igazán csapást. Ezek zömében idősebb emberek, vagy akik már történelemből tanulva valamit, ezt jelszónak tekintik, vagy jelképnek tekintik, nem azokra mér igazán csapást, nem is a reformszárnyra. Ez, én úgy érzem, a magyar kommunista mozgalom és mindenfajta baloldaliság és szocialista mozgalom rendkívül súlyos dezavuálása. Ugyanis egy átlagember, akinek mondjuk ehhez a mozgalomhoz túl sok köze nem volt, az Nagy Imre ilyenfajta leleplezési törekvéseire, ami meglehetősen kiragadott így egy történelem nélküli, a 30-as évek szovjet valósága nélküli, a magyar emigráció valósága nélküli [sic!]. Nem folytatom. Kiragadott és manipulált dokumentumokra épül; az átlag odafigyelő ember számára csak azt jelenti, hogy kérem, a kommunistákkal hetedíziglen sem szabad szóba állni, mert ezek közül mindegyik megéri a maga pénzét. Nem a reformszárny, hanem az egész párt választási lehetőségeit ássa alá, ha ilyen leleplezéseket kívá1627