A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

ferencián. És ezután itt a párttagságban okozott gondot, hogy miért szakadt el az MSZMP vagy annak vezetése a 88. májusi platformtól. Azért ez is a tényekhez tartozik. Itt már az élet túlhaladta, méghozzá rendkívüli gyorsasággal, olykor súlyos kompromisszumokkal, sőt nagyon erős ráhatásokkal a kialakított platformot. Negyedik: meggyőződésem szerint mindenképpen értékelni vagy érzékeltetni kell ebben a beszámolóban azt, hogy a pártban akkor keletkeztek nagy zavarok, problémák, amikor radikalizálódnunk kellett a reformok útján. Amikor radikális lépéseket kellett termi. Legyen ez 1989. februári központi bizottsági ülés [sic!]. Azért emlékeztetni kívánom az elvtársakat, hogy a többpártrendszer és egypártrendszer kérdésében is volt legalább akkora, ha nem nagyobb vita, mint 56 értékeléséről, és utána jelentek meg nagyon ellentmondó nyilatkozatok, annak ellenére, hogy ez a párt, vagy ez a Központi Bizottság itt kialakította egy állásfoglalását [sic!]. Végül, amit én nagyon fontosnak tartok: a helyzet bemutatása mellett — a 14. oldaltól,

32 tehát a tézisek a kongresszus politikai határozatára — én részben defetizmusnak, meg nem tudom minek tudom be az ilyesfajta megfogalmazásokat, hogy a Központi Bizottság megállapítja, törekvéseink ellenére nem sikerült megújulási képességünk, progresszivitásunk bizonyítékaként elfogadtatni, hogy az MSZMP áll a változtatás középpontjában. Bocsánat, én ezt így nem fogadom el. És erről beszélni kell, és hirdetni kell, és hangsúlyozni kell, mert tudunk itt tényekre hivatkozni, és ez egyik feladatunk változatlanul, nem pedig negatív oldalról megfogalmazva. A másik, ennél sokkal fontosabb, a 14. oldalon szereplő kérdések között, meg az azt követő oldalon. Készek vagyunk-e felvállalni egy radikális gazdaságpolitikai fordulatot, vagy sem? Amit az anyag itt megfogalmaz, akkor ezt ki kell vitatni, mert ennek nagyon súlyos, nagyon kemény belpolitikai, a választáshoz kapcsolódó és sok minden más következményei lesznek. De ezt nekünk egyeztetni kell nemcsak itt belül, hanem a nemzetközi, a külső meghatározó partnereinkkel is. Nem hiszem, ha a kongresszus most egy ilyent elfogad, hogy utána képes lesz a kormányzat ezt a további tárgyalássorozatot folytatni a nemzetközi intézményekkel. Meg kell vitatni. Ki kell alakítani ebben az álláspontunkat. A pártegység kérdéséhez még. Nem csupán arról van szó, hogy a régi módon nem lehet pártegységet kezelni és minősíteni. Meggyőződésem szerint, ha mi most mindenáron a pártegységről, meg a pártcentrumról beszélünk, a pártegység ma a párt bukásával lenne egyenlő, ami alatt értem mindenekelőtt azt, hogy ha a párt nem válik meg azoktól az erőktől, amelyek visszahúzóak, amelyek reformellenesek, akkor a párt sem a választásokon, sem azt követően nem tudja a megújult arcát bizonyítani, és nem tudja a bizalmat visszaszerezni a társadalomban. Én azt szeretném javasolni, a Központi Bizottság — akár itt, a Központi Bizottság apparátusának szakembereit bízza meg — a beszámoló téziseinek összeállítására egy kis munkacsoportot bízzon meg, és mindenképpen vitassa meg az Elnökség, és vitassa meg a Politikai Intéző Bizottság is, és azt követően kerüljön még egyszer a Központi Bizottság elé. Köszönöm. NYERS REZSŐ elvtárs: Maróthy László elvtárs következik. Utána Fejti elvtárs, utána Berend T. Iván. MARÓTHY LÁSZLÓ elvtárs: Elég súlyos dokumentumok ezek ahhoz, hogy az ember azt remélje, hogy a Központi Bizottság alaposan bonckés alá veszi, mégis1618