A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

tatkozni, és megváltoztatni a hozzá való viszonyunkat. Ez legmarkánsabban a programtervezetnél mutatkozik meg. A programnyilatkozatról: itt ez a nyilatkozat olyasmit mond a kádári politikát és Nagy Imrét elemezve, amivel én nem értek egyet. Véleményem szerint, ha a programnyilatkozatban a történelmi múltunk tanulságait meg akarjuk magyarázni, akkor őszintén oda kell állni a közvélemény elé azzal a problémával, ami Nagy Imrét illeti. Nem szabad egy ilyen fontos kérdésben a közvéleményt tájékozatlannak hagyni. Merőben más a helyzet akkor, amikor ezek az események arra késztették bizonyos fokig a Központi Bizottságot is, hogy azt abban a helyzetben elfogadja. Más az, amikor világosabbá, láthatóvá válik az egész 45 éves utunk. Itt akkor, amikor Grósz elvtárs az újabb fejleményeket a Nagy Imre-ügyben ismertette, az volt az akkori megállapítás, amit a Központi Bizottság elfogadott, hogy nyilatkozat fog megjelenni Grósz elvtárstól ebben az ügyben.

27 Ez nem következett be. De véleményem szerint egy ekkora tábort, 6—700 ezer embert hagyni abban a naiv hitben, hogy nem történt semmi, hogy úgy van jól, ahogy van, magyarán mondva az egész programnyilatkozattal úgy állni oda, hogy jelentős része nem igaz — magyarán mondva, hazugság. Vagy tudunk tiszta lélekkel odaállni, vagy tudunk úgy odaállni, hogy szembenézünk minden nehézséggel. Véleményem szerint az ezzel való szembenézés nem további nehézségeket, hanem a minket támogató tömegek megkönynyebbülését jelenti. Azt, hogy másoknak, akik nem minket támogatnak, vagy ezért megharagszanak, én azt hiszem ez a kisebb rész, hogy megrónak bennünket érte, egy ilyen mozgalomnak, mint a miénk, amely ilyen kíméletlen harcban áll, nem szabad egy naiv becsületérzés alapján, ami nem is becsületvédés, odaállni egy kongresszus elé. Én tehát azt javaslom, hogy a programnyilatkozatban történelmi múltunk tanulságainak fölvázolása azzal kezdődjön, hogy fölvázolja, mi változott meg, és akkor más lesz. Tehát meg kell magyaráznunk, hogy időközben a történelmi események láthatóbbá váltak, és nem szabad hazug módon emlékműveket állítani a rablógyilkosnál is rosszabb valakinek. Végül még a programnyilatkozatról: Pozsgay elvtárs célzott rá, én is azzal értek egyet, hogy a szocializmus kérdésében világos állásfoglalásra van szükség, de egy ilyen programmal mindezekkel együtt sem lehet a párt elé, a kongresszus elé menni anélkül, hogy a gazdaságpolitika valamit ne mutasson, és ne legyen előtérben. Az, ami ebben van gazdaságpolitikaként, az nem megfelelő. Újat kell közzétenni. Mi változatlanul megmaradunk szocialista pártnak, illetve kommunista pártnak — mondjuk magunknak —, de ebben a nyilatkozatban ezzel nem nagyon dicsekszünk; mert az, hogy szocializmus, s a másik része az internacionalizmus, ezen is kellene valamit segíteni. Aztán jó volna, ha a programnyilatkozat többet dicsekedne, kevesebbet panaszkodna. Tegnap egy taggyűlésen voltam, mélyen megfogott engem az a taggyűlés, ahol az egyszerű párttagok azt magyarázták, hogy a munkásság 20 éven keresztül úgy élt itt az utóbbi 30 év alatt [sic!], ahogy soha egész Magyarország történelmében, és ki kellene hogy süljön ebből a programnyilatkozatból. Nekem magyarázták, hogy a magyar parasztságnak soha olyan élete nem volt, mint az elmúlt időszakban, és ki magyarázza ezt meg? A parasztpárt, amely le akarja ennek az értékét rontani? Itt arról van szó, hogy azok az eredmények, amelyek a közvéleményben ténylegesen megvannak, el kell menni egy faluba vagy egy falusorba, és megnézni, hogy hogyan néznek ki ott a házak, jobban, mint a IX. kerületben, meg kell nézni, 1611