A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

menyeket, hogy ez az anakronisztikus intézmény megszűnjön. Hiszen több párt jelen van már, nyilván az MSZMP-nek is lenne annyi energiája és ereje, hogy a számára kellemetlen képviselőkkel szemben visszahívást kezdeményezzen: nem lenne talán kívánatos, hogy ilyen csatározások kezdődjenek el. De ennek a jogi feltételeit rendezni kell. Befejezni én is azzal szeretném, hogy rendezni kell a saját szerepünket a sajtóban, a sajtóirányításban: rendkívül fellazultak a viszonyok. Látnunk kell persze azt is, hogy nem voltunk idejében szolidárisak a sajtó vezetőivel szemben sem, és azok a személyes támadások, amelyeknek ki lettek téve, oda vezettek, hogy olyan mértékben bizonytalanodtak el, ami kisugárzik a környezetükre. A 24. órában vagyunk. Alaposan végig kell gondolni strukturálisan a kérdést. És azt a káoszt, ami e tekintetben már kialakult, meg kellene szüntetni, és világossá kellene tenni, hogy mi a parlamentnek, mi a kormányzatnak, illetve a kormányzat felelős tisztségviselőinek a szerepe a sajtórendészeti kérdésekben, és a lehető leghamarabb kellene a törvényt előterjeszteni, mert most már nekünk származik hátrányunk abból, hogy nincsenek megfelelő törvényi garanciák a sajtórendészeti és sajtóetikai kérdésekben. NYERS REZSŐ elvtárs: Németh Miklós, utána Szűrös Mátyás elvtárs következik. NÉMETH MIKLÓS elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Javaslom én is, hogy erősítsük meg a tárgyalásról szóló jelentésben foglaltak mindegyikét, és adjon felhatalmazást a Központi Bizottság a tárgyaló delegációnak arra, hogy abban foglalt lehetséges kompromisszumok mentén, bármelyik mentén igyekezzen elérni a sarkalatos törvények előkészítésében minél előbbi megállapodást. Nem sorolom fel a variációkat, Pozsgay elvtárs ezeket ismertette. A vitatott kérdésekhez szeretnék én magam is hozzászólni. De előtte — azt hiszem, hogy lássuk, hogy miért vagyunk ilyen helyzetben — őszintén szembe kell nézni azzal a ténnyel, gondolom, Grósz elvtárs napirendje, ahol beszámol az 1988 májusa óta megtett útról és tapasztalatairól, majd részletesen szólni fog, hogy bennünket nem most, a kerekasztal-tárgyalásnál vertek meg, vagy szorítottak sarokba, hanem 88 májusa óta nagyon rövid időt leszámítva, lényegében a mi hibánkból is — beleértve a Politikai Bizottságot, a legfelsőbb személyes vezetést, magamat is ide sorolom, de nem feledkezhetünk meg a Központi Bizottságról sem —, tehát itt közösen kullogtunk, hibákat követtünk el. Erről már sokszor beszéltünk, s a mi vereségünk ezért folytonosan halmozódva, mikorra már a kerekasztal-tárgyalásokhoz leültünk, az szépen elő is volt készítve. Ezt a helyzetet fokozta a kerekasztal-megállapodások előkészítésének módja és tényei. Hibáztunk ott is, mert az egész kerekasztal-megállapodásra nem készültünk rá politikailag, sem a parlamentben, sem a kormányban, sem a társadalomban. így kötöttünk megállapodást. Másodszor hibáztunk azzal, hogy nem közöltük, nincs obstrukció, hanem bizonyos határidőt betartva vagyunk hajlandók — ha már megállapodtunk — így elmenni. Harmadszor hibázott a kormány akkor, amikor legutóbb visszavonta a napirendeket és nemcsak felfüggesztette — nem kellett volna visszavonnunk.

14 Ezeket a példákat csak azért sorolom el, mert most már nincs idő és mód és lehetőség, hogy újabb, ehhez hasonló hibákat kövessünk el, mert akkor nem azok a kér1591