A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

az apparátusokkal kapcsolatos. Nagy a bizonytalanság, az egymás elleni esetenként durva támadások, belső, apparátusi hatalmi harc is van a pártban. Szeretném elmondani, hogy ilyen állapotok mellett a Központi Bizottság által megfogalmazott, számomra is előremutató reformhatározatok és -gondolatok úgy jutottak el az alapszervezetekig, hogy azt mondják, [hogy] igenis mi támogatjuk a párt reformgondolatait, de a gyakorlati intézkedéseket, a jelenségeket, a politikai folyamatokat nem fogadják el, nem ismerik, vagyis szóban támogatnak bennünket, de a gyakorlatban kételkednek a folyamatok iránya iránt. Szeretném elmondani a reformkörökkel kapcsolatosan, mely hozzátartozik ennek a folyamatnak az elemzéséhez, én magam úgy érzem, hogy a reformkörökre óriási szükség van a pártban, mert úgy hiszem, értékelnünk kell azt, hogy ez az egyetlen erő ma, amely fölvállalta, hogy politizál bátran, hangosan és határozottan a pártért, és ezt belülről teszi: fiatalok, értelmiségiek, pártapparátusiak és mások is, és nem kívülről. Mert ma már ott is megtehetné. Ezért a reformkörök értékelésével úgy hiszem, nagyon óvatosnak kell lennünk, és én azt mondom, hogy a párt számára létkérdés, hogy ezek a reformkörök működjenek, politikailag aktivizálódjanak. Azzal a két szélsőséggel, ami itt is elhangzott, egyetértek, hogy a reformkörök számára nagy veszély, hogy egyesek szélsőségesen nyilatkoznak és károkat okoznak. Ugyanakkor nagy veszély, hogy nem találták még meg az utat a párttagok széles tömegeihez, és ez esetleg az elszigetelődésüket jelenti. Ugyanakkor káros jelenségnek tartom a pártban azt, hogy sokan határozottan elutasítják gondolataikat, képviselőiket, vezetőiket, személyiségüket, mások pedig eleve fenntartásokkal fogadjak ezt a tevékenységet a párton belül. Holott akik míg ezt mondják, maguk csendes szemlélői a pártmunka mostani folyamatainak. Úgy érzem, a párton belül kialakult válságban egy lényeges kérdésre oda kell figyelnünk. Mégpedig arra, hogy az a párt, amely egypártrendszer keretei között alakult így, ahogy kialakult, tagjai különböző meggyőződésből, egyesek esetenként érdekből lettek ennek a pártnak a tagjai: ma tovább ilyen összetételben nem dolgozhat. Én úgy érzem, tiszta lapot kell teremtenünk, és számomra a tiszta lap azt jelenti, hogy új névvel, újjá kell a pártunkat szervezni. Elengedhetetlennek tartom, hogy a kongresszusra kerüljön előterjesztésre egy reformprogram, a kongresszuson válasszunk olyan tisztségviselőket, vezetőket, akik szószólói lehetnek ezeknek a reformprogramoknak. Es ezt követően szervezzük újjá úgy a pártot, hogy minden egyes párttagot kérdezzünk meg — ahogy itt is elhangzott —, de nem ad hoc módon, hanem tudatosan irányítottan és szervezetten, hogy e mellé a párt mellé hajlandók-e kiállni és dolgozni érte, támogatják-e azokat a vezetőket, amelyek [sic!] valamilyen összetételben, valamilyen alapon megválasztásra kerültek. Azért mondom mindezt, mert Nyers elvtárs itt elemezte, hogy kik azok, akik talán ma nem férnek be a pártba. Engedjék meg, hogy két gondolatot, példát én is elmondjak. Úgy érzem, hogy egy pártban azok, akik a mai folyamatokról, társadalmi, gazdasági reformfolyamatokról azt mondják, hogy ez lassú és gyorsabban kellene, és ezt hangosan mondják és hirdetik, szerintem józanul, és ugyanakkor a pártnak a tagjai párttaggyűlésen erről a folyamatról azt mondják, hogy fegyver nélküli parlamentáris ellenforradalom van, amelyet mi csinálunk, és amely mellett asszisztálunk — az így gondolkodók egy pártban nem maradhatnak. Ezek nem platformok, ezek olyan ellentétes nézetek és vélemények a politikában, hogy úgy hiszem, ennek alapján ha a reformokat akarjuk győzelemre vinni, akkor újjá kell a pártunkat szervezni. 1131