A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

szervezeteknek, ezzel a politikai felfogással és ezzel a hitvallással, akkor nem vagyok jó, akkor nem fognak megválasztani. Ilyen szempont engem nem vezetett, mert ha ez vezetett volna, vagy ennek megfelelő taktikai szempont, akkor akkor mondok le a KB-tagságomról, amikor Antalóczy elvtárs ezt most nekem szóvá tette. Az viszont, és ez lenne a kényelmes magatartás, most azt mondani, hogy elvtársak, taktikai szempontból jobb a pártnak, jobb a szakszervezeteknek, mert hát ugye a közvélemény meg hasonló. Ez lenne a kényelmes álláspont. Azonban én nem választom ezt a kényelmes álláspontot, és az sajnálatos körülmény, hogy egy hónap múlva kongresszus van, hiába, a dolgoknak van valamiféle, úgy látszik, érési ideje, és az a sajnálatos körülmény, hogy bizonyos problémák elsősorban a legutóbbi időkben sűrűsödtek, és szeretném határozottan leszögezni, hogy ebben egyetlenegy momentum, ez a bizonyos vita itt a SZOT és a kormány között, és nem a legfontosabb, talán majd sikerül bizonyítani. Maga a probléma, ami összesűrűsödött, az viszont tényleg hosszabb ideje fennáll, és ha tömören akarok fogalmazni, akkor azt tudom mondani, hogy az MSZMP vezetése részéről ez a szakszervezeti mozgalom — legalábbis amióta én át tudom látni ezeket a dolgokat, ebből a funkcióból, tulajdonképpen tudom, hogy nagyon súlyos a kijelentés —, igazán érdemi támogatást, segítséget problémáinak megoldásában nem kapott. Mi több, még figyelmet is keveset: értetlenséget, megjegyzést annál többet, amit persze el kell viselni, ahogy szokták mondani, benne van az ember fizetésében. És hát egyébként is ne legyünk érzékenyek egy ilyen kihegyezett időszakban. Az már nehezebb, hogy az MSZMP vezetése egyszerűen nem volt soha kíváncsi ennek a szakszervezetnek a véleményére olyan alapvető kérdésekben, amelyeket a világon mindenütt minden párt, ha van valamelyest is hozzá közel eső szakszervezet, azzal tisztázni szokott. Nem akarom felsorolni mindazokat a problémaköröket, legyen szó szociálpolitikai, jogi, politikai, egyéb kérdésekről, amelyekben a Politikai Bizottság — sokszor nagyon fontos kérdésekben — állást foglalt, és rendre elmulasztotta még csak az esélyét is megteremteni annak, hogy mondjuk a szakszervezet álláspontját ezekben az ügyekben megismerje. Nemritkán éppen ezért szembe is került mondjuk az MSZMP Politikai Bizottságának állásfoglalása a szakszervezetek állásfoglalásával, amit azután az embernek győzni kellett valahogy kiegyensúlyozni. Erre én rendkívül sok példát tudnék mondani, de inkább csak típusára tekintve egyet mondok, mondjuk a sztrájktörvényt, és csak azért, hogy érzékeltessem: egy ilyen kérdésben mennyire kézenfekvő lett volna ennek a szakszervezetnek minimum a véleményét megismerni. Mindezen túl, ahogy ezek a problémák erőteljesebben felmerültek, és bizonyos vitás kérdések a szakszervezet és a kormány között is sűrűbbé váltak, a legutóbbi időkben arra kértük az MSZMP vezetését, az MSZMP Elnökségét, hogy néhány konkrét kérdésben, ami a szakszervezetek és a kormány vitájában jelentkezik, foglaljon állást. Ez az a megbeszélés, amire Iványi elvtárs is utalt, ami e hétfőn került végül is megszervezésre. Ahhoz, amit Iványi elvtárs elmondott a találkozóról, én azt szeretném hozzátenni, hogy én másképp értékelem a találkozónak az egészét. Iványi elvtárs részéről kétségkívül volt egy nagyon erőteljes törekvés az általunk felvetett problémák kezelésére, megoldására. Azonban én másképpen értékelem, legalábbis ami a konkrét kérdéseket és a hónapok óta, vagy évek óta fennálló vitaproblémákat illeti, ame1522