A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
lem, hogy a legközelebbi tárgyalásokon konkrétan is jó néhány kérdésben meg tudunk állapodni. Ehhez szeretném csatolni bizonyos fokig a harmadik megjegyzésemet, amely a gazdaság ügyeivel való foglalkozást vetette fel, illetve annak a szükségességét, hogy a kongresszusi dokumentumokban is valahol helyet kapjon. A múlt[at] vizsgáló bizottság egyik albizottsága, amelyet Csáki Csaba elvtárs vezetett, pontosan ezt a tényfeltárást próbálta az albizottsági munka során elvégezni. 83 Ez feltehetően nem épült be olyan mértékig talán a dokumentumokba, mint amilyen mértékben egyébként maga a bizottság a munkáját elvégezte. Igaz, hogy külön nem is vitatta meg a Központi Bizottság. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy magában a beszámolóban mindenképpen helyet fognak kapni a gazdaságnak azok a kérdései, amelyek egyrészt ma jellemzőek, másrészt foglalkoztatják és kell, hogy foglalkoztassák a tagságunkat. Itt szeretném megjegyezni, hogy a szeptember 5-i Politikai Intéző Bizottság elé kerül az 1990—92-es időszak eddig kialakult gazdaságpolitikai elképzeléseiről egy jelentés, egy beszámoló, és a Politikai Intéző Bizottság döntésétől függően, feltehetően a Központi Bizottság tagjai is megismerkednek vele. 84 Azt szeretném mondani, hogy nincs döntési helyzet ugyanakkor ezekben a kérdésekben, mert jó néhány olyan, a gazdaságpolitikai vonalvezetés kialakítása szempontjából jelentős kérdésben nem tisztázott még a belső álláspont sem, amelyek egy konkrétabb gazdaságpolitikai döntés meghozatalához szükségesek lennének. Ezzel együtt fontosnak tartanám én magam is, hogy a kongresszus előtt a Központi Bizottság tagjai megismerkedjenek az eddigi munka eredményeivel, s ha indokolt, szükséges, hogy egy konzultáció — még akkor is, ha nincs döntési igény — a kialakult helyzetről és a lehetőségekről lefolyjon. Már csak azért is, mert itt a vitában is elhangzott, hogy amikor választási időpontot mérlegelünk, akkor az időpont mérlegelésének nyilván az egyik nagyon meghatározó eleme az, hogy gazdasági oldalról a lehetőségek és az esélyek, a szükséges intézkedések hogyan befolyásolják vagy befolyásolhatják az időpont megválasztását, ebben a döntésünk szabadságát. Es nyilván emellett vannak azok a politikai és nyilván ugyanolyan súllyal latba eső kérdések, amelyeket a mérlegelés során nem lehet figyelmen kívül hagyni. Néhány szót szeretnék szólni a pártvagyonnal kapcsolatos kérdésről, amely itt a Központi Bizottság ülésén, de a sajtóban is ma rendkívül erőteljesen buzog. Talán nem abból a szempontból közelítem meg a kérdést, ahonnan a Rajkiné elvtársnő, vagyis, hogy bizonyos körök luxusát szolgálja, mert úgy gondolom, biztos van ennek olyan eleme, amely azt szolgálta, azért nem ez a jellemző, ugyanis itt 2600 ingatlan sorsáról van szó. Abban az anyagban, amelyet mi a Központi Bizottság tagjainak kiküldtünk tájékoztatásul a gazdasági helyzetünkről, abban nagyon röviden a vagyoni helyzetünkről is szó van. Azóta egy leltárt készítettünk mi magunk is, és egy leltárt készített a Pénzügyminisztérium is arról, a fellelhető és korrekt módon dokumentálható iratok alapján; azért mondom, hogy fellelhető, mert nem állt minden dokumentum sem a mi, sem az egyéb állami szervek részére, hogy teljeskörűen, mondjuk 1948-tól igen precízen dokumentált módon végig tudjuk követni a párt vagyoni helyzetének alakulását. Ami végigkövethető, abból nagyjából-egészéből a következő látható: 30 év alatt — és az elmúlt 30 évről beszélek — a párttagság 20 milliárd forintot fizetett be párttagdíjként. Ez a 30 éves összes költségvetésünk 75%-át teszi ki, ami azt jelenti, 1492