A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
hátralévő időszakban — mert ez a hullám nem csendesedett le — jó lenne nagyon korrekt, komplex, felelős ember szájából az egész energiastruktúrára választ adni. Mi nem a szerkezetátalakítás ellen vagyunk — ezt tavaly is elmondtam —, de augusztusban be kellett jelenteni Egeresemnek a bezárását, a nyirádi bauxitbányát és most a mecseki uránbányát [sic!]. És még egyet, ezzel befejezem, hogy az ütemekre is oda kellene figyelni. Én április 29-én Németh elvtárssal konzultáltam, és úgy ítéltem meg, hogy többékevésbé a kérdésekben megegyeztünk, és bizonyos kérdéseket taktikailag nem lehetett még kihozni, ez 29-én volt, 30-án a tv-ben bejelentik, hogy bezárjuk az uránbányát, s a végén rám sütik, hogy én megegyeztem, megalkudtam a bányászok háta mögött, és nem mondtam meg, hogy bezárják a bányát. Tehát az ütemezésekre is vigyázni kell. Nagyon feszült a hangulat, még szót lehet érteni az emberekkel, de konkrétan azokra a kérdésekre kell válaszolni, amiket kérdeznek, amit igényelnek, mert a pécsi demonstráció nemcsak a kormány emberétől nem fogadta el, amikor kijelentette, hogy bezárjuk, a szakszervezet emberét is letapsolta, amikor nem tudott konkrét dolgokat mondani. És azt hiszem, hogy ez a legfontosabb a hátralévő időszakban, hogy találkozzunk az emberekkel, megnyugtassuk [sic!] és felhívjuk a figyelmüket arra a veszélyre, amiről Németh elvtárs is szólt. Köszönöm szépen. GRÓSZ KÁROLY elvtárs: Köszönöm. Berecz elvtárs következik. Utána Rajkiné elvtársnő. BERECZ JÁNOS elvtárs: Kedves Elvtársak! A tisztesség azt kívánta volna, hogy lépjek vissza a felszólalástól, de éppen azért ragaszkodtam a felszólaláshoz, mert hogy ilyen érzésünk van. Néhány megjegyzést szeretnék csak tenni, hogy rövidre fogjam, és ne agitáljak. Az első megjegyzésem az, hogy nem nagyon érződik ezen a központi bizottsági ülésen, hogy mi zajlik, mi mozog és mi ütközik a pártszervezetekben és a párttagok között. En természetesnek tartom, hogy a kongresszus előkészítésével [sic!] rendkívül sok spontán elem van, nagyon sok a kezdeményezés, nagyon sok hál' istennek nem tervezett vita és ütközés van, de hogy a Központi Bizottság nem központja és nem irányítója ennek a folyamatnak, azt viszont sajnálattal állapítom meg. Nem robban itt az a két tényező, ami a tagság körében nagyon élénk, és a küldöttek között pedig különösen éles vitát vált ki, egyik szakadunk vagy nem szakadunk, mikor, a kongresszus előtt vagy alatt, és a másik, hogy kisebbségek ítélkeznek a tagság többsége fölött, minősítéssel és bélyegzéssel, a Központi Bizottság fölött is. Örülök, hogy Kovács László elvtárs szólt róla, én csak megemlítem, szerintem is teljes mértékig elfogadhatatlan, és a Központi Bizottságnak vissza is kellene utasítani, hogy mintegy 20 ezer reformkörös 450 képviselője holnap minősíteni akarja a Központi Bizottságot. 80 Én írásban megadom, hogy az én minősítésem milyen lesz, nem ettől tartok, hanem attól tartok, hogy denunciálás következik be. Ugyanis egy Központi Bizottságot személy szerint a saját választói körzete, környezete, egészében pedig a kongresszus tartozik megítélni, nem egy pótintézmény. Ha minimális szabályaink nincsenek, akkor nincsenek olyan normák, aminek alapján ez a párt pártként működik, működtethető és összetartható. Horn elvtársnak csak annyit mondanék, hogy annyi energiát fordítson a párttagok meggyőzésére, a reform szellemében, mint amit Deutsch Tamás kimentésére fordított, akkor már nem üzenget, hanem arra törekszik és arra igyekszik, hogy ez 1484