A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Ezért, amit lehet, ne egy pár nappal a kongresszus előtt, legalább két héttel előtte tárgyaljuk itt meg. Ez a javaslatom. A másik, Kállai elvtárs feltette kérdésként, hogy mi lesz a beszámolóval. Nekem ez a másik nagy kérdésem ugyancsak. Tudom, hogy majd készül, de az volna a javaslatom, hogy legalább ez a 12-i KB, ha már nem lehet előbb, bár én el tudnám képzelni, hogy előbb is kellene egy KB-ülést tartani. Talán legalább, hogy mire irá­nyuljon, hogy mit tartunk mi most a legfontosabbnak. Nem a beszámolót, de leg­alább azt mondjuk meg, mit tartalmazzon, mik legyenek a fő kérdései. Emlékeztetnék, elvtársak, arra, hogy a májusi pártértekezleten a gazdaság kér­dései háttérbe szorultak. Ennek az országnak ez a legfőbb kérdése most, meghatá­rozó, döntő kérdése. Tegnap a kormány tárgyalta szintén ezeket a kérdéseket, itt nincs szó arról, ami a kormányülésen szerepelt. Mintha nem lenne szinkron, mint­ha valahogy másképp kellene ott mérlegelni, mint itt. Egy kötéltáncot jár ez a kor­mány a gazdaság dolgaival. El is hangzott, nem érzi a háta mögött azt a politikai erőt, ami szükséges volna egy ilyen nagyon nehéz helyzetben. Úgy gondolom, hogy most a kongresszus — itt sok-sok más kérdés van; a párt belső élete, szervezeti válsága, egyéb — a gazdaság dolgait nem kerülheti meg. Mi­ért nem? Mert akkor hogyan készülünk a választásra? A választásokon meghatáro­zó, döntő lesz, hogy milyen programot hirdetünk mi meg. Hallgattam Nagy elvtárs hozzászólását, hogy végigostorozta a mai ülésünket, hogy bűnösök, hibásak va­gyunk, magunkat vigasztaljuk, itt a teremben bátrak vagyunk, kint már nem, vár­tam volna, hogy és akkor mit tegyünk? Egy dolgot mondott, hogy valami erőltetett ütemben vonuljunk ki az üzemekből. Mással mit kell csinálni? Nehéz helyzetben van az ország nagyon, de nem defetisták vagyunk, előre kellene nézni. Mit kell csi­nálni? Megtéphetjük magunkat, de itt az ország dolgáról van szó, nem a pártról, ennek a népnek, ennek az országnak a sorsáról, jövőjéről. És ez a párt, amelyik ennyi hibát, meg bűnt követett el, felel a jövőért — mert nincs más. Van mindenféle erő, tessék elolvasni itt ezt a röplapot, azok nem fogják kihúzni [sic!] az országot. Most ezért felelünk igen, fiatal is, meg az idősebb is, hogy tudunk előrejutni. Ezért azt mondom, hogy minden figyelmünket próbáljuk — ha már így határoz­tunk, hogy ilyen rövid idő alatt kongresszust csinálunk —, hogy a kongresszuson mi legyen a fő kérdés. Mert csak utána lehet — és ez a másik dolog, amit el akarok mondani — valahogy igazán megnyugtatóan abban véleményt mondani, hogy mi­kor legyen a választás, mi, az MSZMP részéről, mit tűzünk magunk elé. Többször előfordult, de most megint a kormányülésen ez volt az egyik fő kérdés. Minden azt diktálná tulajdonképpen ebben az országban, hogy minél előbb legyen, de fel vagyunk rá készülve? Engem végtelen nyugtalanít, hogy maga a párt nincs felké­szülve rá. Az ember tele van aggodalommal, mi lesz ezen a kongresszuson? Hogy kerül ki az a párt erről a kongresszusról? Hogy nézünk mi a választások elé? Megmondom őszintén, én nem látom, hogy a párt hogyan készül a választások­ra. Most nem úgy kell készülni, mint korábban. Itt óriási szervezeti erő, meg ren­geteg dolog kell. Lehet, hogy valahol csinálják, de én nem látom. Mindenképp azt mondom, érdekünk azt kívánja, hogy minél előbb, de a kongresszus előtt nem hi­szem, hogy meg tudnánk igazán mondani, hogy mit tűzünk magunk elé, mikor le­gyen a választás. Én is tele vagyok aggodalommal, nemcsak Nagy Imre elvtárs. Ténylegesen, mert két KB-ülés között az ember azt tapasztalja, hogy nőnek a szélsőségek jobbról, meg balról is, és mi valahogy nem tudunk erre megfelelő módon reagálni. Kinek 1479

Next

/
Oldalképek
Tartalom