A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Nem a mi dolgunk, hogy az alternatív szakszervezetek véleményét — amelyek mellesleg csak azzal vannak elfoglalva, hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsának az irányvonalát bírálják, és nem érdekvédelmi fellépésekkel foglalkoznak —, nem a mi dolgunk, hogy ezeket rendezzük. Senki soha nem kifogásolta, hogy a kormány a Demokratikus Ligával, a Munkástanáccsal, a Munkás Szolidaritással, akár valamennyi tagjával egyszerre leüljön és egyeztető eljárás folyjon. Én ezt soha nem kifogásoltam. Azt igen, hogy a még ebben a pillanatban is létező többmilliós szervezetnek a véleményét nem veszik komolyan. Lényegében ebben az augusztus végi dologban ez a probléma csúcsosodott, és a magam részéről itt látom a dolog politikai lényegét, és azt gondolom, hogy ez a tanulsága, nem pedig az, hogy végül is ki hogy látta, ki hogy ítélte meg, hanem az, hogy milyen út vezetett ide. Szeretném itt is megerősíteni, mi úgy fogjuk fel, hogy a szakszervezetek csak akkor tudják betölteni a funkciójukat, ha egy valódi partneri viszony keretében érdemi együttműködést tudnak megvalósítani a kormánnyal, semmilyen más lehetőséget mi nem látunk. Én remélem, hogy a kormány is úgy gondolkodik, hogy kölcsönös ez a megközelítés, és ebből az következik, hogy akkor meg is kell teremteni annak a feltételeit, hogy nyugodt, légkörben, tárgyilagos hangnemben ezek a problémák tisztázhatók legyenek. Ennyit kívántam magához a konkrét ügyhöz hozzáfűzni. Köszönöm a figyelmüket. GRÓSZ KÁROLY elvtárs: Köszönöm szépen. Huszár elvtárs következik, utána Lenkei Csaba elvtárs.

72 [(HUSZÁR ISTVÁN elvtárs:) Tisztelt Központi Bizottság! Tulajdonképpen el is állhatnék én a szótól Nagy Sándor elvtárs hozzászólása után, de mégsem teszem. Rövidítem a mondanivalómat. Két témához kívántam hozzászólni, egyik a kongresszus-előkészületek problémája, a másik a kerekasztal-tárgyalások. Nagyon rövid leszek mind a két esetben. Az első: én elfogadom, tudomásul veszem azt a politikai menetrendet, amit a Központi Bizottság számára az Elnökség, az Intéző Bizottság előterjesztett. Én ezt alkalmasnak tartom arra, hogy a kongresszusra fel tudjunk készülni. Nem tudom, jól érzékelem-e a vitát, ha tévednék, elnézést kérek ezért, biztos van lehetőség a tévedésre, nekem is, mindannyiunknak. Úgy érzem, hogy ez a hangulat a Központi Bizottság ülésén valami olyasmit is kifejez, hogy nem érezzük, vagy nem érzi a Központi Bizottság, hogy fölkészültünk volna kellőképpen a kongresszusra. Ez talán nem véletlen. Hiszen azt gondolom, hogy a régi rituálék már nem segítenek; ilyen módon már nem készülhetünk föl a kongresszusra, és a régi szabályok nem érvényesek. Itt akár akarjuk, akár nem, egy új párt van kialakulóban, és új társadalmi szituációban ez az új párt készül a kongresszusára. Emellett hosszan tudnék érvelni, de engedjék meg, hogy én ennél most megállják. És ez persze hogy szokatlanság mindannyiunk számára, nem örülnék annak, hogy ha mi a Központi Bizottság tagjait, valamennyiünket ez a szituáció tétlenségre kárhoztatna, inkább az kellene, hogy a személyes aktivitásunk is fokozódjék, a szó olyan értelmében, ahogy erről bevezetőben hallottunk. Igen, értem én ezt, hogy szócsatákat folytatunk, és még jobban megosztjuk önmagunkat; és az önmagunk még nagyobb mértékű megosztása, mégpedig nem mindig kulturált szócsaták keretében, ez bizony nem növeli, hanem csökkenti a párt presztízsét.] 1469