A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

A következő kérdéseket szeretném itt a referátum kapcsán fölvetni. A mai magyar politikai életben a politikai erők elkülönülésének a szakaszában vagyunk. Ez az elkülönülés jellegzetesen az egymás iránti bizalmatlanság közepette megy végbe. így szokják mondani: a hatalom fél az ellenzéktől, hogy az közönséges hatalmi harcot folytat, áskálódva; az ellenzék fél a hatalomtól, hogy az tulajdonképpen nem akar mást, mint korábban, sőt visszamegy egész koránra is, csak most nem tud mást csinálni. Ezt a bizalmatlanságot kell leküzdeni. Tárgyalásokkal megtörténhet. A tárgyalások késve indultak el a helyzet bonyolultáságához képest, de végül is elindultak. És én most lehetőséget látok arra, hogy előrejussunk. Végeredményben az eddigi menetet — hát sportnyelven kifejezve azért itt egy politikai birkózás folyt — én döntetlennek ítélem a magyar politikában mondjuk a hatalom és az ellenzék, a párt és a kritikusai között. De mi vagyunk válságban, mi vagyunk nagyobb válságban, mert mi vagyunk a nagyobbak és a meghatározóbbak. Az ellenzékben felismerhetők olyan irányzatok, amelyekkel nekünk nagyon nagy vitáink kell legyenek a jövőben, amelyekkel szemben nem lehetünk majd megértőek, csak toleránsak, mint demokratikus magatartású párt. Ilyennek tekintem ma Magyarországon az egyoldalú nemzeti szemléletet, ennek az erősödését, amely Magyarország elszigetelődéséhez vezethet. Az elszigetelődésünk eddig úgy volt, hogy elszigetelődtünk a Nyugattól, jóban voltunk a Kelettel, de a Kelet nem tudott segíteni rajtunk. Most előállhat az, hogy elszigetelődünk Kelettől, jóban leszünk a Nyugattal, de a Nyugat nem tud rajtunk segíteni. Nagyon sokan nem értik Magyarországon, hogy ez az egyoldalú nemzeti szemlélet milyen veszélyt jelent. Ez ellen nem lehet direktben harcolni, hanem reális világkép kisugárzásával és annak politikai programosításával. Fellépett ma Magyarországon és fenn fog maradni — véleményem szerint — a szocializmussal szembeni ellenszenv, vagy egyenesen ennek az ellenzése, és az ezzel szembeni fellépés. Formálódóban van egy polgári liberalizmus, ez meg fog maradni. Tulajdonképpen ez megvolt a föld alatt eddig is, most manifesztálódik. Ez ellenzék lesz, remélem, hogy ellenzéke lesz a mi rendszerünknek, és nem mi leszünk ellenzéke az ő rendszerüknek. A Szovjetunióval szembeni magatartás, szembeni averzió is bizonyos körben fellép. Én ezt nem különítem el a nemzeti probléma eltúlzásától, vagy helytelen látásától, de külön is meg kell említeni, mert ez külön is veszélyes. Tehát erre fel kell készülni, de most elsősorban a magunk pozitív pozícióját, elképzeléseit, politikáját kell kifejlesztem, mert addig nem tudunk ezek ellen harcolni, amíg pozitív programunk kialakulatlan. Második kérdés. A nemzeti rokonszenv és ellenszenv kérdése. A nyugati világban nagy-nagy rokonszenv övezi a magyarországi eseményeket, nem akarok erről beszélni, ez köztudott. Most amellett, hogy ott rokonszenv van, most kezd tényleg kialakulni egy félelem, sőt ellenszenv a szocialista világgal. És ezzel számolnunk kell. A reformot megvalósító országok szellemi együttműködése minimális, politikai együttműködése az majdnem semmi, és így aztán ki vagyunk téve mindannyian — Gorbacsovék is — kicsinyes rágalmaknak és támadásoknak. Mindez felveti a destabilizáció veszélyét. Az első pont felvetette a magyarországi belső politikai destabilizáció veszélyét, de itt most, különösen a kínai események, amelynek nem látni egyelőre a rövid és középtávon való megoldódását, mert nem tud megoldódni egy antireformerségben, de nem tudom, hogy fog tudni megoldódni egy valamelyest reformpolitika folytatása; felerősítik ennek a destabilizációnak a veszélyét. Ennek viszont két módon tudunk ellenállni. Az egyik: a re1121