A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

százezer; nem szabad! Sértő a becsületes és nem ideológus párttagok felé! Nem szabad! Kicsit szerényebb megközelítéssel kell ezt! Legyen egyértelmű elvünk, politikai megfogalmazásunk, hogy mit akarunk, és akkor majd ahhoz lehet alakítani és szervezni, még akkor is, ha hosszú folyamat lesz. És ha a pártban nem tudunk ilyen értelemben kollegiális — én merem állítani —, elvtársi hangot kialakítani, akkor mi ne várjuk, hogy mi győzzünk bármilyen mértékben a választáson. Minket elsöpör a történelem. És elvtársak, őszintén megmondom, én veszélyes jelenségeket látok a pártban. Itt nem meggyőzésre megy néha, hanem legyőzésre megy a dolog. És ez egy veszélyes dolog. Terjed a sértegetés, a gyűlölködés. Elvtársak! Gyűlölködve beszélnek egyes párttagokról, a vezetőkről. Nagyobb gyűlölettel, mint az ellenségről! Nem az ellenzékről, mert azt más kalap alá veszik! Mire vezet ez? Ha durván fogalmazok, akkor ez öngyilkosság! Sajnos vannak különböző áramlatok és — én ebben Németh elvtárssal egyetértek — szélsőségek. De én nem így csoportosítom, hogy van egy radikális reformer, és egy másik, egy reformer, és nem tudom én, mérlegelő. Vannak a reformerek között is végül is olyanok, akik nem tudom, hogy mit akarnak. Met túllőnek még az ellenzékieken is, sőt még bizonyos ellenséges csoportok hangján is. Kérem, amikor egy reformkör részéről az a követelés hangzik el, hogy szüntessük meg a Munkásőrséget, ki a munkahelyekről a pártszervezetekkel, ezt még az ellenzék sem mondta! Mert már abba beleegyezett, hogy a Munkásőrség beleolvad — mondjuk — a Néphadsereg kötelékébe. De a mi ellenzékünk, a reformer ellenzék, az már túllő. így akarunk népszerűséget szerezni? Hát azt hisszük, ha túllicitáljuk az ellenzéket, azzal majd mi tekintélyt szerzünk? Nem szerzünk mi azzal tekintélyt, és szavazatot sem fogunk szerezni! [Kiknek tesznek ezek...?] A másik oldal pedig minősíti a vezetést: az egész Elnökség tulajdonképpen munkásáruló. Mire vezet ez? A kettő azután találkozik, mert mind a kettő tulajdonképpen az ellenségeinket segíti. Ha nem tudunk ettől megszabadulni, akkor ez a párt szét fog esni, és ne higgyük azt el, ha itt kialakul egy úgynevezett töredéke a jelenlegi pártnak, egy reformszárny, majd az valami eredményt elér a magyar társadalomban a választás során. Nagyon téves az az ítélet és prognózis, ha valaki ezt így képzeli el. En itt egyedüli megoldásnak azt tartom, ha alaphangot változtatunk, és egy kicsit a kollegiális, az elvtársias hangot ütjük meg. Nem tanultunk a nemzetközi munkásmozgalom történetéből? Ha egymást gyilkoljuk, mi következik ebből? Gondolják végig a történelmet! Amikor lesz majd vonal, lesz egy markáns vonal, egy kialakított, kidolgozott vonal, az majd szelektál! De jelenleg nem abban a történelmi időszakban vagyunk most. Na, mi ezzel foglalkozunk. Ugyanakkor itt van velünk szemben az ellenzék és az ellenség is. Én azt is hozzáteszem: annak van kialakult koncepciója? Ott van kollegialitás? Elvtársak! Én állítom, hogy az ellenzék radikális részének, az ellenséges résznek, egyértelmű és világos a koncepciója: stratégiai célja a rendszerváltás. És ennek rendel alá minden lépést. Megmondom azt is, véleményem szerint kialakult markáns taktikája van, hogy hogyan jut el ehhez. Először: le kell járatni az MSZMP-t. A földre kell nyomni. Szét kell taposni, kommunistaellenességet kell hirdetni. Elvtársak! Olyan cinikus hangokat ütnek meg ma a sajtóorgánumok az ellenzéki megnyilatkozásokban, 1449