A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

erők tagjai milyen pártfunkciókat tölthetnek be. A mi álláspontunk az, hogy országos pártfunkciót ne töltsenek be, de más tekintetben nem kell korlátozni. Az ellenzék a másik végéről indul a dolognak. Hogy semmilyen pártfunkciót. Valószínű, a kompromisszum az lesz, hogy országos és területi, tehát ahol hatalmi szervekkel is kapcsolódik a pártmunka, országos és területi, tehát megyei és hasonló pártfunkciót ne töltsenek be, ez a helyzet. A pártszervezetek működési területénél pedig már a beszámolóban is elmondtam, és ezt szeretném ismételten a tisztelt Központi Bizottság figyelmébe ajánlani, hogy nagyon fontos, sokféle szempont szól a bennmaradás mellett is, de legalább ilyen súlyú, és a tárgyalásokat is érintő érv a kivonulás mellett is, egészen addig a megfontolásig, nehogy esetleg úgy nézzünk erre a folyamatra, mint ha ez indította volna el a pártból való kilépéseket. Legföljebb, most újabb alkalmat teremtett a megnyilatkozásra, hiszen Kovács Jenő elvtárs tájékoztatójából hallhatjuk, hogy ez enélkül is immár havonta tízezreket érint. A párton belüli meghasonlottság, orientációzavar, azonkívül az egész válság ide begyűrűző hatása, valamint a párt szerepének, új programjának, szervezeti életének felfogása körül kialakított viták a régi pártkomplexum jelleghez való viszonyt megkérdőjelezik, az újhoz való viszonyt pedig még tisztázni kell. Úgy látszik, sokak számára nem sikerült. E tekintetben nem kétséges, hogy a kongresszusnak lesz döntő jelentősége, de megismétlem, a párttagok szavazása arról, hogy benmaradjanak-e, vagy ne a pártban, ez nem ettől az ügytől keletkezett. Ez egyik derivátuma, leszármazott része ennek a folyamatnak, hiszen másról van itt szó. Akkor pedig azt is kérdezheti az ember, hogy a tárgyalásokon, hiszen elvileg korábban is kimondtuk, és ez is elindított egy mozgást, hát ez a testület mondta ki, hogy érdekünk a lakóterületen folytatott munkához fűződik. Nos, ez maga kiváltott egy magatartást és egy elszántságot. A kérdés tehát az, hogy ez föl sem vetődik, a folyamat nem megy-e akkor is végig, s akkor nem azt adjuk-e oda engedménynek, amit amúgy is már kiengedtünk a kezünkből? Tehát itt a tárgyalási pozíciót ilyen alapon is kérem mérlegeim. A szakszervezetekre vonatkozó kérdésre már Kovács Jenő elvtárs válaszolt Berecz elvtársnak, itt legföljebb azért a tárgyilagosság is, és a korrekt helyzetkép is azt kívánja, hogy megjegyezzem — hiszen majd erre nyilván a vitában is reflektálni fognak a felszólalók —, annál nagyobbat mondani, mint egy országos, szinte általános sztrájkot bejelenteni, ráadásul úgy, hogy a kormány egy nappal előbb tud róla, ennél nagyobbat nem lehet mondani egy ünnepi beszédben sem.

43 Azt hiszem, így kell egybevetni a két dolgot egymással, hogy a kormány és a szakszervezet közötti együttműködés ismét elvi alapra — és nem más módon — helyeződik, és nem más módon nyüvánul meg, mert a kormány soha nem vonta kétségbe a szakszervezetek érdekképviseleti szerepét és funkcióját. Tehát ez külön vita lesz, ahogy én ezt az ismereteim szerint tudom. A párt szétzilálásával kapcsolatos véleményemet már elmondtam egy másik kérdés kapcsán. Berecz elvtársnak is ezt tudom mondani, hogy ez nem egyetlen és valamiféle kiváltó okra, hanem okok, okozati összefüggések és válsághelyzetek sorozatára vezethető vissza. Mórocz elvtárs Alkotmánnyal kapcsolatos megjegyzését figyelembe kell venni. A konkrét észrevételt is, amelyik a vezérkari főnök szerepére és funkciójára vonatkozik a rendkívüli állapot esetén azzal, hogy természetesen, ez nem az Alkotmány végleges szövege. Már eddig is szakmai szinten a Honvédelmi Minisztériummal 1440