A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)
dó belső struktúrával rendelkezik, de elegendő ahhoz, hogy az anyagi erők tervszerű átcsoportosításával ebből a többmilliárdos vagyonból akár a lakóterületi munkának a feltételei is javíthatók. Meg kell jegyezzem ugyanakkor, hogy a nemzetközi gyakorlatban nagy pártok, erős pártok, kormányzó pártok, hatalmon lévő pártok taggyűléseiket, bizottsági üléseiket, összejöveteleiket nem feltétlenül és nem mindig a saját vagyon, a saját ingatlan falai között tartják. Milyen csökkenést eredményezhet a lakóterületre való esetleges kivonulás? Erről természetesen adatok akkor lehetnek, ha ilyen helyzet bekövetkezik. Arról vannak tapasztalatok, hogy milyen mértékben fogy el útközben egy-egy helyen a párttagság mintegy egyharmada, úgy nagy átlagban, ha megindul egy ilyen vonulás. A kérdést persze azért érdemes úgy is feltenni, hogy milyen mértékben csökken a meglévő szervezeteken belül a taglétszám, tehát meglevő struktúrán belül milyen mértékben csökken a taglétszám; erről azt hiszem, a bevezetőben említett havi tízezres nagyságrend ad felvilágosítást. GRÓSZ KÁROLY elvtárs: Köszönöm. Pozsgay elvtársé a szó. POZSGAY IMRE elvtárs: Hoós elvtárs felvetette: a sarkalatos törvények dolgában és az alkotmányozás ügyében a népszavazás lehetőségével nem kellene-e élni, és van-e erre a kérdésre válaszunk. Egyik kérdésben sem zárható ki az egyébként törvényben már szentesített népszavazás intézménye, 41 de a politikai megfontolások azt diktálják, hogy ebben a szakaszban és ezekben az ügyekben ne éljünk a népszavazás eszközével. Arról van szó, hogy az Országgyűlés identitását, a jelenlegi országgyűlési képviselők megbízatásához fűződő öntudatát így is rendkívül nagy megpróbáltatásnak tették ki a háromoldalú tárgyalások. Ez önmagában is válságot idézett elő a parlamentben, amit természetesen éppen a parlamenti képviselőkkel való együttműködés jegyében lehetett kezelni, de nagy megrendülést okozott, ezt mindenki tapasztalta. Ugyanakkor ha még egy-két ilyen ügyben most kétségbe vonnánk ennek az Országgyűlésnek a kompetenciáját a törvények megalkotásában, akkor ez az Országgyűlés felmondaná az együttműködést a kormánnyal, a párttal, a párttag képviselők többségének ellenére. Ez kiszámítható az eddigi megnyilatkozásokból. Es nem tudnánk elvégezni olyan fontos parlamentre tartozó törvényhozó feladatokat, amelyek itt az ősz folyamán a gazdálkodás területén éppúgy, mint a politikai életben előttünk állnak. Hiszen a képviselők nem kis része — köztük éppen a párttag képviselők — informális úton bár, de eléggé világosan értésünkre adták, hogy esetleg kezdeményezik a parlament feloszlatását. Ez lehet szóbeszéd, lehet akármi, de benne van a légkörben, mutatja azt a frusztrációt, meghasonlottságot, ami elérte ebben a válságban az Országház köreit, az országgyűlési képviselőket is. Ez nem a törvényalkotói folyamatban következett be, számolni kell vele kétségtelenül. A másik, amit ezzel kapcsolatban szeretnék megemlíteni: az említett törvények közül [siet] az általános joggyakorlat, törvényhozói gyakorlat szerint — és tapasztalatok szerint — nemigen szoktak népszavazással dönteni, bár a politikai jelentőségük most kivételes, hiszen fordulatszerű változásokat hoznak. Megvan a lehetősége a népi kezdeményezésről és népszavazásról szóló törvényben annak, hogy a majdani új Alkotmányt — tehát nem az Alkotmány módosítását, hanem a majdani új Alkotmányt — népszavazáson hagyják jóvá. A törvényt megalkotja a parlament, de népszavazás erősíti meg. Megismétlem: itt inkább politikai, nem jogi akadályok, hanem politikai megfontolások vannak, szólnak amellett, hogy az Országgyűlés le1437