A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

hogy milyen megfontolások azok, amelyek ma ilyen egyértelműen a parlament ha­táskörébe utalják ezt a kérdést, és lehetséges-e ilyen egyértelműen fogalmazni? Kö­szönöm szépen. [(NYERS REZSŐ:) Kállai Gyula elvtárs! Utána Tétényi, aztán Berecz elvtárs!] KÁLLAI GYULA elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Két kérdést kívánok föl­tenni. Az egyik a pártelnökséggel kapcsolatos. Nemrég azzal a szándékkal hoztuk létre az MSZMP Elnökségét, hogy segítse elő a párttagság egységének az erősödé­sét, a közöttük lévő esetleges nézeteltérések helyes megoldásának a megtalálását és így tovább, nem akarom folytatni. De még az utóbbi napok eseményei is azt mu­tatják, hogy ez nemigen sikerült. Nyilatkozatok hangzanak el elnökségi tagok véle­ményét tükrözve, más elnökségi tag véleményével szemben. Akárcsak itt, a most folyó kerekasztal-tárgyalásokon elhangzott megállapításokkal kapcsolatban, vagy akár a szakszervezetekkel kapcsolatban elhangzott vélemények [sic!] és így tovább. Szeretném megkérdezni, hogyan állunk ilyen szempontból a párt Elnökségével, és hogy valójában elősegítette-e már ez idő szerint is a kérdések jobb megoldását. A másik kérdésem a kongresszusi beszámolóval kapcsolatos. A kongresszusi be­számolók mindig a Központi Bizottság beszámolói, vagy legalábbis annak kellett volna lenniük; én azt gondolom, most nagyon fontos, hogy valóban a Központi Bi­zottság beszámolója legyen az, ami majd a kongresszuson elhangzik. Azt hiszem, nem nagyon kell indokolni, miért volna fontos, hogy valóban az le­gyen, hiszen tudjuk, értékelni kell a pártértekezlet 34 óta végzett munkát; indokolni nagyon sok fontos kérdést. Tehát szeretném megkérdezni, milyen formában talál­kozunk mi majd előzetesen a kongresszusi beszámolóval, annak téziseivel, vagy esetleg a szövegével is, mint beszámolótervezettel. És mikor? Köszönöm szépen. TÉTÉNYI PÁL elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Néhány kérdésem van, gyorsan fogom őket feltenni. Az egyik kérdés a kongresszus előkészítésével kapcsolatos. Szeretném megkér­dezni, a Központi Bizottság tagjai valamilyen intézményes módon bekapcsolódnak-e a küldöttcsoportok munkájába, vagy sem. Másik kérdésem: a politikai menetrendet átnézve a következő hónapra, nekem feltűnt: a nyári tervezetben szerepelt egy olyan napirendi pont, hogy az elmúlt más­fél évtized — ha jól emlékszem — gazdasági folyamatainak áttekintése és erről számadás; ez most elmaradt. Nekem úgy tűnik, a megjelent dokumentum a törté­nelmi utunkra vonatkozik, az ilyen konkrétumokra nem tér ki: van-e valami elgon­dolás arra, hogy az elmúlt időszakról, a konkrét gazdasági helyzetről képet kap­junk, mi volt az alapvető megalapozója, ami a konkrét gazdasági helyzethez hozzájárult, milyen döntések vezettek ide stb. A következő kérdés — általánosabb — a tárgyalásokkal kapcsolatos, a tárgyalá­sok légkörével kapcsolatos. Lehet-e a tárgyalások légköréből, a tárgyalások mene­téből, a folyosói, a szünetbeli beszélgetésekből kapcsolatosan valamilyen következ­tetést levonni arra, hogy valamilyen politikai erőnek esetleg van-e olyan szándéka, hogy az MSZMP-vel, vagy kongresszus után nem tudom, hogyan fogják hívni, va­lamilyen módon együttműködjön? Lehet-e erre vonatkozóan ma bármit is mondani a tárgyalások tapasztalatai alapján? Ha ez taktikai szempontból nem indokolt, ak­kor eltekintek a kérdésre adandó választól, annak igényétől. Másik kérdésem: hallottunk arról, hogy a párttag képviselők — tegnapelőtt — 1432

Next

/
Oldalképek
Tartalom