A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

rVANYI PAL elvtárs: Még van-e kérdés? Ugy látom, több nincs. Grósz elvtárs. GRÓSZ KÁROLY elvtárs: A programot a Barabás elvtárs által vezetett munka­csoport csinálja a választási részt; a nyilatkozat, amire én utaltam — ez két program — azt az én vezetésemmel dolgozza ki egy munkacsoport [sic!]. Majdnem készen van. A hosszú távú programot pedig Pozsgay elvtárs bizottsága, Berend elvtárssal együtt. Azt nem kellene előtte pártvitára bocsátani, azt a kongresszuson kellene előterjeszteni, mint ahogy a múltkor erről szó volt; majd a következő ülésen lesz az ügyrendről és a menetrendről vita. De ezt a középtávú programot az augusztusi köz­ponti bizottsági ülésen meg kéne vitatni, hogy a megválasztott küldöttcsoportok is megvitathassák az anyagot. A középtávú programot ugyancsak a kongresszus elé kel­lene terjeszteni. Azt majd a Központi Bizottságnak el kellene dönteni, hogy kong­resszusi jóváhagyásra kerüljön-e, vagy pedig egyszerűen csak arra, hogy a kong­resszusi munka felkészülésében ezt, mint politikai eszköztárat használni lehessen. Felvetődött joggal a kérdés, hogy kell-e két ilyen program. A vita során felvető­dött, hogy miért kell kettő. Azért, mert a kongresszussal el kellene kezdeni a Pozs­gay elvtárs által vezetett munkabizottság okmánya feletti széles körű pártvitát és eszmecserét. Az egészen biztos, el fog tartani a következő kongresszusig, tehát az egy évvel később tartandó kongresszusig, mert meggyőződésem szerint a választá­sok után mindenféleképpen kongresszust kell tartani, akárhányadiknak is minősít­jük a kongresszust, vagy akármi is lesz a párt neve akkor. Ugyanis egészen biztos, a választás után egy új politikai helyzet teremtődik, és arra válaszolni kell. Megíté­lésem szerint ennek a programnak, ami majd hosszú távú program lesz — az egy­szerűség kedvéért a Pozsgay-bizottságnak — már a választáson megváltozott szituá­ciót is figyelembe kell vennie. IVÁNYI PÁL elvtárs: Köszönöm szépen. Azt javaslom a Központi Bizottságnak, hogy fél óra szünetet tartsunk, tehát negyed tizenkettő után egy perccel folytatnánk a munkát. Kérem, aki hozzá kíván szólni, jelezze. Szünet IVÁNYI PÁL elvtárs: Tisztelt Központi Bizottság! Megkezdenénk a vitát. írás­ban adta le hozzászólását Tóthné Kiss Mária, 20 Takács Imréné elvtársnő egy leve­let továbbított a Központi Bizottságnak, az ajkai bányaüzem és szénelőkészítő mű pártbizottságának véleményét. 21 Huszonegyen jelentkeztek eddig hozzászólásra: Sarlós István, Fodorné Birgés Katalin, Szűrös Mátyás, Szilágyi Tibor, Berecz Fri­gyes, Pozsgay Imre, Nagy Imre, Dudla József, Gáspár Antalné, Nagy Sándor, Ré­vészné Kéri Anna, Pónya István, Romány Pál, Kiss Sándor, Veres József, Horn Gyula, Horváth István, Berend T. Iván, Maróthy László, Tétényi Pál, Aczél György elvtársak. Kötai Gém: én is kértem szót. IVÁNYI PÁL elvtárs: Elnézést Géza, nem találtam a papírt. Akkor beírom. Elvtársak, akkor Sarlós István elvtársnak adnám a szót. SARLÓS ISTVÁN elvtárs: Csupán egy ügyrendi javaslatom van, fenntartva azt a lehetőséget, hogy később is hozzászóljak a vitához. 1109

Next

/
Oldalképek
Tartalom