A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

gondolások szerint ítélhető meg, én azt kérem, ha lehet, erről szavazzunk. Tehát egyik variációként az eredetileg előterjesztett javaslatokat, egy másik variációként pedig azt, hogy mindegyikbe egyet-egyet; Kovács László elvtársról van szó az egyiknél, a másiknál pedig mérlegelje a Központi Bizottság, hogy ki legyen. Hogy Jelölő Bizottságnak nevezzük-e vagy sem — ez is ilyen kacskaringós út —, eredetileg Jelölő Bizottság volt a neve, utána óvatosságból, nehogy a küldöttek megharagudjanak, meg a tagság, hogy milyen alapon nevezzük ki magunkat Jelölő Bizottságnak, változtattuk meg arra — volt ilyen kérés —, hogy Jelölést Előkészítő Bizottság legyen. Most a hegeli spirál szerint egyre magasabb fokon jutunk vissza az eredetihez. Én el tudom képzelni, hogy Jelölő Bizottság legyen a neve. Minden normális pártban, ahol vállalják a testületek önmagukat, erre minden további nélkül felhatalmazva érzik magukat, majd a kongresszus, ha kell, leváltja. A következő kérdés, a Népszabadság megjelentetése. Ez itt egy vitatott kérdés volt, én javaslom, erről most ne legyen állásfoglalás, és a további részletekről vagy vitatható dolgokról még kell beszélni és vizsgálni. Két összefüggő kérdés, az október 6-a és a nagygyűlés: valahol függ persze csak össze, inkább úgy, hogy ha nagygyűlés, akkor október 6-a. Ezért azt mondom, egyelőre maradjunk abban, hogy nem zárjuk ki ennek a nagygyűlésnek a lehetőségét, sőt ebben a pillanatban gondolkodjunk úgy róla, hogy ennek lenne értelme, aztán én azt hiszem, ha a dolog végül is netán úgy alakulna, hogy ennek a nagygyűlésnek nincs értelme, akkor úgyis leveszi a Központi Bizottság vagy pedig a szervezők a napirendről. De most maradjunk abban, hogy nagygyűlésről gondolkodunk, és egy ilyet szeretnénk rendezni. Ebből következően javaslom, hogy a dátummal kapcsolatos kérdést aszerint döntsük majd el, ahogy az eredeti előterjesztésben van, tehát 6-ára tegyük át a kongresszust. Valóban vállalva azt, hogy ezzel ismét abba a hírbe keveredhetünk, hogy miért nem tudtuk ugyanezt egy hónappal ezelőtt. Erről az a véleményem, ha ez lenne az egyetlen ilyen kérdés, akkor az könnyen elviselhető lenne, azt hiszem, a probléma megoldása sem ezen az úton elképzelhető. Költségvetéssel kapcsolatban elhangzott egy konkrét javaslat, hogy mínusz 10 millió; ezt adja feladatul a Központi Bizottság. Talán a Nagy Imre elvtárs eltekint ettől a rendkívül kategorikus megfogalmazástól, de hogy arra kapjunk megbízást, hogy a lényeges csökkentés irányába vigyük el ezt a költségvetési javaslatot, azt támogatnám, és elfogadásra is tudnám ajánlani. Végül a szeptember végi központi bizottsági ülést javasolta Steiner elvtárs, hogy akkorra jöjjön vissza ez az ügyrend. Azt hiszem, hogy ez egy ésszerű javaslat, de azért közben ezen igen szorgalmasan kellene dolgozni. Végül a KB- és a KEB-tagok ügyéről. A Politikai Intéző Bizottság erről folytatott tárgyalást

28 és arra a következtetésre jutott, hogy nem volna célszerű a már folyó választási folyamatokba beleavatkozni, és valamilyen pótmegoldást most hirtelen ráerőszakolni a tagságra, vagy megpróbálni ráerőszakolni. Annál is inkább, mivel a Központi Bizottságot ért egyik vád amúgy is az, hogy önkényesen döntve úgymond: beszavazta magát a kongresszusra. Ezért újra ezzel a kérdéssel testületileg nem lenne célszerű foglalkozni, de azt a lehetőséget ugyanakkor nyitva kellene hagyni, hogy aki — magát nem ráerőszakolva bizonyos közösségekre — jelölti lehetőséget kap a Központi Bizottság vagy a KEB tagjai közül, az induljon el nyugodtan, és vegyen részt ebben a megmérettetésben. Az a kongresszusig el fog dőlni, hogy végül is általános érvénnyel a küldöttek hogyan fognak ebben a kérdésben állást foglalni, egyszerű kérdésről lévén szó, legalábbis ami az ügy lezárásának a 1328