A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

nem kaptak és nem is igényeltek különösebb figyelmet, hiszen a kongresszusokat a hozzáértő szakapparátus megszervezte, az anyagi feltételek nem okoztak fejtörést, a kongresszus napirendjét és ügyrendjét pedig a kongresszus megnyitását megelőző estén a küldöttcsoportok megszavazták, és a helyeslő nyilatkozatok bejelentésével megkezdődött a kongresszus. Nyilvánvaló, hogy most nem ez a helyzet. Érték és mérce lett az, hogy a politikai célokat milyen eszközökkel és milyen eljárások keretében kívánjuk megvalósítani. És ahogy némi túlzással, a köznapi bölcsesség azt mondja, hogy a stílus maga az ember, azt hiszem, nem járunk távol az igazságától, ha azt is mondjuk, hogy a stílus maga a mozgalom. Mindenesetre reméljük, hogy a Politikai Intéző Bizottság javaslatai legalábbis érthetőek, ha mégoly vitathatóak is, és ez lehetővé teszi, hogy megkíméljem önöket a hosszas indoklástól. Azt szeretném azonban leszögezni, hogy a kongresszus megszervezésével és költségeivel kapcsolatos döntésnek a felelősségét a Központi Bizottságnak magára kell vállalnia, abból az egyszerű okból, hogy a szervezés és technikai előkészületek biztonságos alapokat igényelnek, és azt nem lehet variációkban kezelni sokáig. Más a helyzet a napirenddel, az ügyrend elveivel és a megválasztásra ajánlott vezető és ellenőrző testületekkel kapcsolatban. Ezek olyan kérdések, amelyek a küldötteknek a közvetlen illetékességét érintik, és ezért a mai vitának a szerepe elsősorban az — és ez egyáltalán nem lényegtelen —, hogy a küldöttekkel folytatandó további konzultációkhoz, az egyezkedéshez, az elkerülhetetlen kompromisszumokhoz kiinduló alapként szolgáljon. Úgy gondoljuk, a küldöttek illetékességének maradéktalan tisztelete nélkülözhetetlen a mai helyzetben ahhoz, hogy a kongresszusig érzékelhetően előrehaladjon az országos testületek és a pártszervezetek között meggyengült bizalom türelmes újjáépítése. Kérem, hogy a közreadott elgondolásokat ennek szellemében vitassák meg. Némi bizonytalanság után körvonalazódni látszanak azok a célok, amelyek a kongresszus elé tűzhetők. Ez azért fontos, mert az ügyrendnek, a kongresszus megszervezési megoldásainak a politikai célokhoz kell igazodni. Bizonyára a kongresszus egyik célja az lehet, hogy a távolabbi jövőt is megcélozva, határozott lépést tegyünk egy gyökeresen átalakuló párt megteremtése felé, egy olyan párt megteremtése felé, amelynek határozott elképzelése van az ezredforduló Magyarországáról, és amely szellemi teljesítményével, szervezettségével és ígéretei kivitelezésének képessége birtokában formál igényt meghatározó szerepre a törvényhozásban és a kormányzásban. Afelől nem lehet kétség, az MSZMP-ben jelen van az ehhez szükséges képesség és akaraterő. Józan ésszel azonban nem tervezhetjük el a nagy ugrás kongresszusát. Valamilyen ésszerű egyensúlyt és mértéket kell találni aközött, ami az 1990-es évek közepére kívánatos, és ami 1989 októberében lehetséges, így tehát bátorságra és józan kompromisszumkészségre egyaránt szükség van, és ehhez szervezeti feltételeket is kell teremteni. Elengedhetetlen, hogy a kongresszus a nézetek, az érdekek és a meggyőződések közösségei szerint a lehető legáttekinthetőbb legyen. Ebből fakad az a javaslat, hogy a küldöttcsoportok a hagyományok szerint — de nem a hagyományos megbízatással — és új módon egyaránt alakulhassanak. Szeretném azt megjegyezni, hogy a küldöttcsoportok megalakításának javasolt módja

16 nemcsak a differenciálódást, az elkülönülést segítheti elő, hanem a szokásosnál, a megyeinél, a városinál szélesebb közösség vállalását, az integrációt is. Nem nehéz belátni azt, ha 1300 ember csak önmaga [sic!], nem társul másokkal, akkor soha nem fog értelmes egyezségre jutni. Ezért érdekünk, hogy az azonos nézetűek szervezetten és közösen 1301