A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

Mások viszont éppen azt fogalmazták meg, hogy a vártnál lassabb a reformkörök kibontakozása; Hiányzik náluk is a jó program, ezért nem tudják a párttagság zömét felsorakoztatni a reformok mellett. A vélemények harmadik csoportja pedig a reformkörök jó szándéka ellenére a párt megosztását látja bennük. Úgy fogalmaznak, hogy ideológiailag széthullóban van az MSZMP. Ezért el kell fogadnunk azt, hogy nagyon nehéz ma elvhűséget követelni, agitálni, politizálni akkor, amikor nem tudják, milyen elvhez legyenek hűek párttagjaink. Egyetértek mindazokkal, akik úgy fogalmaztak, hogy félretéve minden személyes dolgot, variációt figyelembe véve alá kell rendelnie magát mindenkinek az MSZMP választási győzelme érdekében azért, hogy a lengelországi helyzethez hasonlót elkerülhessük. Ezért fontos, hogy sürgősen meg kellene fogalmazni a párt programját. Sajnos jelenleg mi a probléma véleményem szerint? 1. Az MSZMP tagsága sem lát világos célt, és így nincs lehetősége a tömegek megnyerésére, mozgósítására. 2. Sokan üdvözölték a kongresszust, amelytől azt várják, hogy rendezni fogja a párt sorait, és megalkotja programját. De ennek érdekében szükséges volna még a kongresszus előtt „a hovatartozás" tisztázása és pontosítása. Mert ma a párttagság azt érzékeli, hogy ez a párt nem az, amibe valamikor ők beléptek. (Nincs egység, fegyelem, szolidaritás.) Nagyon fontos, és azokkal értek egyet, akik úgy fogalmaztak, hogy el kell határolnia a pártnak magát a múlt negatívumaitól, de az elmúlt 40 év eredményeit reálisan kell értékelni és meg is kell azokat becsülni. Egységről röviden. Többen foglalkoztak a Politikai Bizottság tagjainak, pártvezetőjének egymással ellentmondó és változó nyilatkozataival. Amit úgy is megfogalmaztak, hogy nem a többség álláspontját, hanem egyéni, népszerűségük növelése érdekében tesznek nyilatkozatot. Örömmel vettem, és sokan kinyilvánították véleményüket, amikor Sarlós elvtárs indítványozta a hozzászólások sorrendjében négy politikai vezetőnk véleménynyilvánítását. Azonban én és sokan mások — így Horn Gyula elvtárs is — megerősített abban, hogy többet vártunk a hozzászólóktól, már értem ezalatt mondanivalójában, mert saját érzésem, hogy visszafogottan, árnyaltan szóltak mindazokról a kérdésekről, ami ma a közvélemény és párttagság részéről problémaként jelentkezik. Szerintem konkrétabbaknak kellett volna lenniük. Hogy miért említem mindazt, hogy nyíltabban és korrektebben kellett volna, illetve vártuk el, hogy szólnak, azért, mert csak ismételni tudom azt a megállapítást, hogy jelenleg politizálásunkra az a jellemző, hogy véleménynyilvánítás van; — itt a teremben, — a folyosón — és két központi bizottsági ülés között a sajtóban, amelyek ellentmondóak és változóak. Ezért egy folyosópolitikát, illetve véleményt szeretnék csak kihangsúlyozni, ismertetni. A négy politikai vezetőnk hozzászólását követően az hangzott el, amennyiben a jelenlegi politikai vezetők nem jutnak közös nevezőre, nem közelítenek platformjukkal egymáshoz, ha a párttagság és közvélemény nem fogja érezni, hogy nincs hatalmi harc, egység, a választásokat nem nyerjük meg. Akkor ezek a vezetőink „nyugdíjba is vonulhatnak azonnal". Munkásőrségről: A Munkásőrséggel kapcsolatosan szeretnék egy gondolatot megjegyezni. A Munkásőrség hangulatát továbbra is bizonytalanság jellemzi. Ez adódik az általános politikai légkörből, valamint abból, hogy a Minisztertanács még nem döntött a Munkásőrségről. A munkásőr-állomány egységes a tenniakarásban, csak konkrét programot, iránymutatást vár. A munkásőrök megítélése szerint ellenük az alternatív szervezetek részéről hecckampány folyik. Ez a merev elutasítás egy alakuló demokráciával ellentétes. A Munkásőrség nyitott, véleménye szerint a felelőtlen hangulatkeltés helyett a problémákat tárgyalóasztalnál kell megoldani. A sajtóról és tömegtájékoztatásról: Helytelen gyakorlatnak tartom a tömegtájékoztatásban, hogy egy nyilatkozatból, környezetétől elszakítva használnak fel egy-egy mondatot és ezáltal más értelművé, jelentőségűvé válik politikai vezetőink megnyilatkoztatása. Ebbe a szituációba, illetve csapdába több politikai vezetőnk is került (pl. Grósz Károly elvtárs, Pozsgay Imre elvtárs). Kérdezem én: ki ezért a hibás és felelős? Szerintem nem a Központi Bizottság. 1287