A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

esetben egész eddigi életük hibás vágányon haladt. Ez feldolgozhatatlan emberi konfliktus a tisztességes emberek többsége számára, és olyan reakciót válthat ki, hogy a tisztesség megőrzésének egyetlen módja a politikától, a politizálástól való teljes távolmaradás. Ezt nem engedhetjük meg. A jelenlegi helyzetben, de különösen a jövőben alapvetően meg kell változnia a párt és a kormány, illetve a parlament közötti együttműködés jellegének. Ez a folyamat megkezdődött. A pártvezetés —» helyesen — támogatni igyekszik a kormányt önállósága, felelőssége erősítésében, de néha még a legfontosabb, valóban stratégiai kérdésekben sem megfelelő a munkamegosztás. Mi változatlanul politikus kormányt akarunk, amelynek embert próbáló feladataihoz illő hatalommal kell rendelkeznie. A pártállam gyakorlatának felszámolása tehát alapvető feladatunk marad. Ugyanakkor a többpártrendszerben új minőségű kapcsolatot kell kialakítani a párttestületek és az államhatalmi, valamint a kormányzati szervek között. A pártmozgalomnak folytatnia kell azt a helyes gyakorlatot, hogy mielőbb a hozzá illő működési területeken fejtse ki tevékenységét, és húzódjon vissza azokról a helyekről, ahol „illetéktelenül" tartózkodik. Énszerintem ez a törekvésünk okoz legtöbb zavart a pártmozgalomnak. Hozzátartozik a képhez az is, hogy a parlament politikai értelemben átrendeződött. A párttag képviselők egy része elzárkózik a párt döntéseinek nyílt vállalásától és a frakciófegyelemtől. Az ülésszakon a különböző érdekek nem nyíltan konfrontálódnak egymással, hanem sokszor véletlenszerűen összeadódva szűkítik a kormány mozgásterét. A visszahívási kampány nemcsak a képviselők közérzetét rontja, hanem az Országgyűlés — feszült helyzetekben aligha nélkülözhető — legitimitásának is sokat árt. Kedves Elvtársak! Bár a Központi Bizottság mai ülésének középpontjában a pártélet megújításának a kérdései állnak, röviden szeretnék kitérni a belpolitikai helyzetet befolyásoló további két tényezőre: az ellenzék növekvő aktivizálódására, valamint a politikai mozgásteret óhatatlanul szűkítő gazdasági nehézségeinkre. Mindennap érzékeljük, mekkora hatással van belpolitikai életünkre a nyilvánosság, azáltal, hogy rendkívüli mértékben képes megváltoztatni a különböző politikai erők dimenzióit. Az igazi gondot nem az okozza, hogy az ellenzéknek saját kommunikációs hálózata épül ki, hanem az, hogy a rádióban és a televízióban lényegében nem tudjuk érvényesíteni a kormánypárt befolyását. Az is megfigyelhető, hogy — nem utolsósorban emiatt — mindaz, amit 1988 májusától a politikai intézményrendszer átalakításában, vagy a múlt átértékelésében megtettünk, nem az MSZMP saját elhatározásának tűnik fel, hanem az ellenzék számára vonakodva tett engedményeknek. Ezáltal az MSZMP reform-elkötelezettsége kérdőjeleződik meg. Sőt a társadalomban olyan képzet keletkezik, hogy a változásokat csak az ellenzék képes kikényszeríteni. Ez a helyzet szerintem tovább nem tartható fenn. Az ellenzéki pártok és az alternatív szervezetek egyelőre nem tettek szert nagy tömegbefolyásra. Támogatóiknak köre — március 15-ei reményeiktől eltérően — nem bővült gyorsuló ütemben. Pozícióik elsősorban a városi, ezen belül is főleg a humán és többgenerációs értelmiség körében számottevőek. Részletesen kimunkált programjuk egyelőre még csak a szabaddemokratáknak van, akik általában tartózkodnak a nemzeti és szociális szélsőségektől, ám nyíltan hirdetik a rendszerváltoztatás szükségességét. Az ellenzék a közelmúlt történelmi eseményeinek átértékelési kampányával, a hatalom és ellenzék olykor szélsőséges szembeállításával, 1100