A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 2. kötet (Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

kor a pártszervezetek a napi termelési feladatok „ügyintézőivé" váltak. Ez az egyik legfőbb bizonyítéka a politikai modellváltás szükségességének. Utólag megállapítható, hogy az új pártvezetés önmaga egységét illetően is illúziókat táplált. Ez azzal magyarázható, hogy kezdetben valóban egyetértés mutatkozott a főbb célokban, eszközökben, és megfelelő bizalom, szolidaritás volt egymás iránt. Az azóta eltelt évben nagy horderejű változások mentek végbe, köztük olyanok is, amelyek a megelőző évtizedek stabilitásához, majd stagnálásához képest túl­mentek minden várakozáson. Feladtuk a fokozatosság, a kicsit jobban, kicsit töké­letesebben elvét. Bátran mondhatjuk, hogy történelmileg egyedülálló kísérletbe kezdtünk azzal, hogy egyidejűleg próbáljuk kezelni a gazdasági válságot, felgyorsí­tani a modernizációs folyamatot, és demokratizálni a társadalmi élet egészét; mind­ezt úgy, hogy a felgyülemlett problémákra szocialista megoldást találjunk. Sokat változott a pártélet is. A modellváltás elkerülhetetlensége többé-kevésbé tudatosult a párttagok többségében. A jogállamiság kiépítésén alapuló pluralizmus, a demokratikus szocializmus eszméje a politikai reform fő tartalmává vált. Fokoza­tosan felélénkült egy egészen konstruktív vitaszellem. A párton belüli viták nyíl­tabbá váltak. Igaz, hogy sok még ezekben a szélsőség, nem mentes bizonytalanko­dástól sem, és teljes mértékig még nem hatotta át a pártmozgalmat a szervezeti élet minden szintjén. Mégis nagyon fontos értékelni azt, hogy kétségtelenül elindult a pártmozgalomban egy oly régóta hiányolt öntevékenység kibontakozása. Megfi­gyelhető a szervezeti formák, munkamódszerek jelentős gazdagodása, a helyi sajá­tosságokhoz illő találékonyság számos megnyilvánulása. Sok új arcot ismerhettünk meg a pártmozgalomban, a politikai közéletben. Külö­nösen lényeges a fiatalabb korosztályhoz tartozó káderek térnyerése. Ezt a folyama­tot tudatosan is tovább kell erősítenünk. A platformszabadság kapcsán sokszínű, eltérő színvonalú, de hasznos vita zajlik, és a gyakorlat is egyre jobban kezdi visszaigazolni ennek időszerűségét. A napokban tettük közzé a Szervezeti Szabályzat tervezetét, 6 amely a megújuló MSZMP működéséhez ad keretet, természetesen majd a párttagság észrevételeivel gazdagítva. A munkahelyi, illetve területi pártszervek működésében, szerveződésében is biztató jelek tapasztalhatók. A kezdeti félreértés — az nevezetesen, hogy az MSZMP ki akar vonulni a munkahelyekről — a viták során és a formálódó gyakor­lat közben lassan tisztázódik. Erősödik az a felismerés, hogy mind a munkahelyen, mind a lakóterületen másképpen kell dolgozni, politizálni. Mindenütt erősebb, vonzóbb pártszervezetekre van szükség. Elkészült a ,,Mire törekszik a Magyar Szocialista Munkáspárt?" 7 című politikai tézisgyűjtemény. Ezt követően, illetve ezzel párhuzamosan folyik pártunk közép­és hosszú távú programjának kidolgozása. Elkezdtük a választási programunk meg­fogalmazását. Fontos rétegprogramok előkészítése is folyamatban van. Az MSZMP új agrárkoncepciója megfelelő politikai alapnak látszik a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari korszerűsítés munkálataihoz. Folyik az egészségügyi és szociál­politikai koncepció kidolgozása. Az utóbbi egy évben megkezdődött és folyamatban van az elmúlt 40 év politikai tanulságainak tudományos igényű feltárása. Munkatársaink jó ütemben dolgoznak a legutóbbi 15 év politikai gyakorlatának tárgyilagos, kritikus elemzésén. E munka eredményeképpen remélhetőleg mielőbb megtudjuk, mit vállalhatunk ezekből az évekből, és mitől kell elhatárolódnunk, ha a korábbi hibákat el akarjuk kerülni. 1093

Next

/
Oldalképek
Tartalom