A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei, 1. kötet (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, II. Forráskiadványok 24. Budapest, 1993)

társadalmi vitában is az a fajta kettősség volt érzékelhető és tapasztalható, ami a mai Központi Bizottsági ülésükön is tükröződött. Nevezetesen az, hogy a hozzászó­lók, véleményt mondók legalább annyira, vagy talán még hangsúlyosabban foglal­koztak az agrárágazat aktuális helyzetével, gazdasági állapotával, problémáival, mint amennyire foglalkoztak az agrártézisek megfogalmazott elképzeléseivel, ma­gával a koncepcióval. Kétségtelen, hogy e kettősséget rendkívül nehéz feloldani, hisz abból az alapelv­ből kiindulva, hogy a Központi Bizottság és a Magyar Szocialista Munkáspárt stra­tégiai értékű téziseket kíván megfogalmazni, a mikéntekre, hogyanokra konkrétan, azok megfogalmazására nem kíván vállalkozni. Ezt a rajta vitát és ellentmondást nehezen tudta feloldani. Itt a vitában [sem tudtuk feloldani. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, amit itt] is sokan hozzászólásukban elmondtak, hogy a mezőgaz­daság, az agrárgazdaság ténylegesen nagyon nehéz helyzetben van. Az itt elhang­zottak ezt egyértelműen alátámasztják, de azt hiszem az előadói beszédben elhang­zottak is. A számok, tények és a problémák ennél tulajdonképpen esetenként még szélesebbek, összetettebbek, mint ami itt elhangzott. Mindenképpen indokolt, hogy a kormányzat egy nemzeti agrárprogram kereté­ben meg tudja fogalmazni azokat a feladatokat, amelyek választ adnak a mezőgaz­daság rövid távú problémáinak, feszültségének az oldására, de választ adnak arra is, hogy egy hosszabb távú stratégia eszköz- és célrendszere hogyan alakulhat ki. A társadalmi vitában elhangzott javaslatokat az Agrárkutató Intézet összegyűjtötte. Minden javaslat, minden olyan konkrét észrevétel, amely a vitákban elhangzott, ott csoportosításra, értékelésre került, és akkor, amikor a kormányzat, aki [sic!] egyéb­ként elkezdte már ennek a kormányprogramnak a kidolgozását, úgy gondolom, hogy minden észrevételt a munka kapcsán hasznosítani tud. Nem feltétlenül tud természete­sen mindent befogadni, hisz attól a körülménytől, a közgazdasági helyzettől, gazdasá­gi környezettől nem lehet eltekinteni, és nyilván a kormányzat sem tud eltekinteni, amelyben ma vagyunk. Ugyanakkor látható, hogy jó néhány esetben és helyen tényle­gesen lehet azokat a feszültségeket oldani, amely ma a mezőgazdaságot sújtja. Ennek kapcsán kell arról is, azt hiszem, röviden szólni, hogy milyen időhori­zontja lehet egy agrárpolitikának, amelyet ha elfogad a Központi Bizottság, most újrafogalmazunk. Biztos, hogy nem olyan időtálló és időtávú, mint az ezt megelőző agrárpolitikai tézis volt, és ez természetes. Azért természetes, mert a gazdaságpoli­tika általános koncepciójának kidolgozása magának a tulajdonreformnak a kérdé­se. Az elkövetkezendő és belátható néhány év történése mindenképpen arra int ben­nünket, hogy ne olyan időtávú agrárpolitikában gondolkodjunk, mint ahogy ezt korábban tettük, hanem ezt is mint más dolgunkat, rendkívül nyitottan kezeljük, azzal a felfogással tehát, hogy amikor indokolt és szükséges, azokat a szignifikáns korrekciókat végezzük el. Ezek után néhány, a felszólalásokban elhangzott dologra szeretnék kitérni. Az egyik dolog, hogy nem annyira a megfogalmazott tézisekkel kapcsolatban és annak ellenében szóltak a felszólalók, hanem azt az igényt fogalmazták meg né­hány fontos kérdésben, hogy a végleges tézis majd karakterisztikusabban, erőtelje­sebben hangsúlyozzon néhány dolgot. Melyek voltak ezek? Az egyik, hogy az agrárollóval kapcsolatos álláspontját a Központi Bizottság hangsúlyosabban fogalmazza meg; vagyis azt az igényt, hogy meg kell állítani az agrárolló nyitását, és mindent meg kell tenni majd az elkövetkezendő időben, hogy ez az olló összébb záruljon. 962

Next

/
Oldalképek
Tartalom